Emlékeznek még? 2018 decemberében, az utolsó őszi fordulóban 1:0-s sikert arattunk Nyitrán a Szered felett. A mérkőzést eldöntő szituáció az utolsó percben jött el, amikor is Ľubomír Šatka két lépésről megszerezte a találkozó egyetlen gólját. Válogatott hátvédünk az akkori összecsapás előtt egy héttel ünnepelte a születésnapját, így ezzel a találattal utólagosan ajándékozta meg magát.
Lukáš Čmelíknek még ennél is jobban sikerült az ünneplés, aki az újonc átmeneti otthonában aratott 5:0-s siker napján töltötte be 23. életévét. Hyballa vezetőedző 90 perc játéklehetőséget adott neki, amit Čmelo góllal és gólpasszal hálált meg, tehát nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. „Valószínűleg nem. Nem számítottunk ekkora gólkülönbségű sikerre, de győzni akartunk. Nehéz hetünk volt, hiszen mélyen lesújtott minket a Cesar édesapjával történt tragédia, ezért nem volt könnyű dolgunk a felkészüléssel. Viszont sikerült helytállnunk. A félidei 3:0-s vezetésünk birtokában sem dőltünk hátra, további gólokat akartunk szerezni. Ez egy kiváló eredmény a magunk és a szurkolók számára is, akiknek köszönhetően ismét otthon éreztük magunkat. A nagyjából 900 nézőből 600 DAC-drukker volt. Ez fantasztikus dolog, és nagyon boldog vagyok, amiért olyan szurkolók előtt futballozhatunk, akik hajtanak minket előre és nem olyanok előtt, akik kifütyülnek bennünket,” mondja a Zsolnáról származó labdarúgó, aki a DAC színeiben lejátszott 26. bajnoki találkozóján megszerezte első gólját, 75/12-re módosítva az összesített élvonalbeli mérlegét.
„Eddig csak felkészülési és kupameccseken sikerült gólt lőnöm sárga-kékben. Örülök, hogy végre a bajnokságban is megtört a gólcsend, és bízom benne, hogy fokozatosan egyre több találat áll majd a nevem mellett. Már nem is emlékszem arra, mikor szereztem gólt utoljára az élvonalban, mivel hosszú kihagyásom volt, viszont még biztosan a Zsolna színeiben.” Tegyük hozzá, hogy Čmelík 2015 augusztusa óta, tehát három és fél éve várt az újabb góljára a Fortuna Ligában. Akkor a Zsolna Szenice felett aratott 4:1-es győzelme alkalmával sikerült a kapuba találnia.
Čmelík így látta a gólját megelőző szituációt: „A játékvezető büntetőt ítélhetett volna előtte, de folytattam a játékot. Egy hokis mozdulattal elfektettem a hazai hálóőrt, és megcéloztam az üres kaput. A gólvonalon ez egyik hátvéd kézzel akarta kiütni a labdát, ami azonban a kapuba esett. A játékvezető rögtön két tizenegyest is befújhatott volna, de ért a gól.”
A Szered elleni szombati találkozó volt az első bajnoki, amelyet a DAC színeiben végig a pályán töltött a gyors szélső. „Jól éreztem magam, nem hiányzott az erőnlét. Az edzéseken teljes erőbedobással dolgozom. Szombaton az egész 90 percre bizalmat szavazott nekem a vezetőedző, ami egy nagyon jó felmérő volt számomra. Úgy gondolom, hogy jól teljesítettem. Remekül éreztem magam, és már várom a soron következő összecsapásokat és edzéseket.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
DAC 1904 - Nagyszombat: szurkolói információk
Minden fontos tudnivaló és szurkolói útmutató a szombati...