Back to top

Christián Herc: Három pontért utazunk Nagymihályba

Publikálva: 2018, október 25 - 18:46
A fiatal középpályás önkritikusan nyilatkozott a kupabúcsút követően a klub honlapjának, ám bízik benne, hogy a csapat gyorsan visszatalál a győztes útra.

Két nap elteltével hogyan látod a szenicei kupavereséget?

„Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz Erdőháton. Mégis csak egy kupameccs volt, és a korábbi fordulókban is láthattuk, hogy eddig mindegyik ellenfél tartotta a döntetlent ellenünk a félidei szünetig. Három héttel ezelőtt is csak Vida Krisz, a mérkőzés legvégén szerzett góljával szenvedtük ki a bajnoki sikert Szenicén. A keddi összecsapás elején sikerült megszereznünk a vezetést, ami jó volt. Azt viszont nem tudom, hogy mi történt velünk ezt követően. Nem tartottuk be az edző utasításait. Az ellenfél még a félidei szünetig kiegyenlített, majd a második játékrész elején gyors egymásutánban két gólt is kaptunk, és máris 3:1-s hátrányban voltunk. Ekkor is még igyekeztünk megfordítani a meccs állását, ám ismét kapituláltunk.”

A Zólyombrézó ellen a második félidőben és Szenicén is a védekező középpályás posztjára vont vissza téged a vezetőedző. Hogyan érezted magad ott?

„Ahova a mester rak, ott próbálom meg a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A Szenice ellen nagyon rosszul futballoztam védekező középpályásként, de bízom benne, hogy ha a legközelebbi találkozón szerepet kapok – akár ott, vagy a középpályán bárhol -, akkor jobb teljesítménnyel rukkolok majd elő.”

Szombaton Nagymihályban lépünk pályára, amelyet odahaza 4:1-re legyőztünk. Mostanság azonban a zempléniek nagyon összeszedték magukat, immár öt mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Mit vársz a találkozótól?

„Nehéz ellenféllel állunk szemben, amely valószínűleg azt gondolja, hogy egy ilyen gólkülönbségű kupabúcsú után fejben kicsit összezuhantunk. Azt azonban már el kell felejteni és csak a Nagymihályra koncentrálni. Egyértelműen a három pontért utazunk keletre. A hazaiak valószínűleg ugyanúgy le fognak miket támadni, mint a Zólyombrézó vagy a Szenice – ezt meg kell oldanunk valahogy. Még van két napunk felkészülni rájuk és győzelmi szándékkal lépünk pályára.”

Mi lehet a siker kulcsa?

„Mindenkinek mindent bele kell adni és teljesíteni a feladatait. Le kell vonnunk a tanulságokat a Szenicén elszenvedett vereségből, el kell kerülnünk a hibákat. Szerintem, ha úgy fogunk futballozni, mint eddig az egész szezonban és betartjuk a taktikai utasításokat, akkor miénk lesz a három pont.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Christián Herc
Cookies