Back to top

Cesar Blackman: Nagyon örülök, hogy túlvagyok rajta

Publikálva: 2020, november 19 - 15:18
A panamai védő a pozitív koronavírus-tesztjét követően már jól érzi magát, egy hete az edzéseket is elkezdte és várja a Nyitra elleni szombati összecsapást.
Cesar Blackman: Nagyon örülök, hogy túlvagyok rajta

Andrija Balić, akinek ugyanakkor lett pozitív a tesztje, mint neked és aki semmilyen tünetet sem produkált, a börtönléthez hasonlította a tíznapos karantént. Milyen volt a bezártság a te esetedben?
„Kicsit más, mivel nálam fejfájással kezdődött ez az egész. Ennek ellenére negatív lett az aznapi tesztem. Csak másnap lett pozitív az eredményem, amikor már jobban éreztem magam. Egyből karanténba kerültem. Három nap elteltével elvesztettem a szaglásom és az ízeket sem éreztem. A rákövetkező három-négy napban nem volt étvágyam és néhány kilót is leadtam. Most azonban már jól érzem magam, egy hete elkezdhettem a csapattal edzeni. Immár teljes erőbedobással gyakorlok és szeretnék alaposan felkészülni a Nyitra elleni szombati találkozóra.”

Hogyan nézett ki a tíznapos karanténod?
„Napjában többször beszéltem az édesanyámmal és a barátnőmmel, különféle sorozatokat, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga találkozóit néztem. Minden nap hasonló volt a rutin. Az étkezésemet a klub biztosította, amelyet mindig leraktak az ajtó elé. A csapattársaimmal is csak telefonon tartottam a kapcsolatot. Nagyon rossz volt, hogy a szobában kellett ülnöm, edzések nélkül – nem csinálhattam azt, amit szeretek. Nagyon örülök, hogy végre túlvagyok rajta, és mindenkinek üzenem, hogy nagyon vigyázzon magára és a környezetére.”

A lehető legrosszabbkor fertőződtél meg, amikor egy év után lehetőséged nyílt volna újra szerepelni a válogatottban. Panama Ausztriában nélküled és Eric Davis nélkül mérkőzött meg Japánnal és az Egyesült Államokkal…
„Rendkívül csalódott voltam, mert hosszabb idő után ismét képviselhettem volna a hazámat. Viszont tisztában vagyok a helyzet súlyosságával, a vírus az egész világon jelen van, bárki megfertőződhet. Továbbra is keményen dolgozom, hogy a szövetségi kapitány legközelebb is behívjon.”

Szombaton az a Nyitra vár ránk, amelyet legutóbb 6:0-ra győztünk le, de azt megelőzően sorozatban négyszer is csak egyetlen góllal sikerült felülmúlnunk őket…
„Nem lesz egyszerű mérkőzés, mert a bajnokságbeli ellenfeleink már ismerik a játékstílusunkat. Nyitrán mindig is nagyon nehéz volt játszani és nyerni, de mindenképpen szeretnénk három pontot zsákmányolni.”

A Nyitra elleni eddigi találkozók közül melyik volt számodra a legemlékezetesebb?
„Odahaza a legutolsó a 6:0-s sikerrel, idegenben pedig a tavalyi szezon meccse, amelyen sikerült vesztes állásból fordítanunk és végül Koštrna és Fábry találataival 2:1-es győzelmet arattunk.”  

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Cesar Blackman
Cookies