
Az állomási park melletti játszótéren délelőtt kezdődött a gyülekező, akiket a rendezvény házigazdája, Győry Attila köszöntött. A szervező kiemelte, hogy az eseménynek csak és kizárólag egyetlen célja van, mégpedig az, hogy a kerékpározás szeretetét még közelebb hozza a dunaszerdahelyiekhez. Győry Attila elmondta azt is, bringásként örömmel fogadja, hogy Dunaszerdahelyen is fokozatosan kiépülnek a kerékpárutak, és hogy a Csallóköz szívében számos lehetőséget biztosítanak a kerékpáros infrastruktúra lehetőségei a bringázás szerelmeseinek is.
A rövid eligazitást követően a várost „körbetekerő” felvonulás a parkból indult, és érintette többek között a Fő utcát, a Szent István teret, a városközpontot, a Zöldfasort vagy az üzleti negyedet, majd a tíz kilométeres távot letekerő bringások a Vásártérre érkezve fejünk fölé emelték a kerékpárjaikat.
Végül kis pihenő után innen indulhattak a vállalkozóbb kedvűek, akik Udvarnokot érintve Eperjesig, a Kis-Duna partjára tovább túrázhattak, ahol „benéztek” az Eperfesztiválra, majd onnan vissza Dunaszerdahelyre.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahelyről indul a Kárpát-medencei street food show
Huszonhárom helyszínre látogat el idén a mozgó éttermek...
Változékony idő várható hétvégén, megerősödő széllel, néhol csapadékkal
A hét folyamán felmelegedett az idő, szombaton azonban...
