Back to top

A bölcsek tanácsával találkoztak

Publikálva: 2019, január 16 - 18:07
Dunaszerdahely város vezetése minden év legelején egyeztető találkozót tart a városi „bölcsek tanácsával”, azon egykori városi képviselőkkel, illetve jelentős személyiségekkel, akik még ma is aktív közéleti tevékenységet folytatnak.
A bölcsek tanácsával találkoztak

 A megjelenteket Hájos Zoltán polgármester, A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek, illetve Bubniak Júlia hivatalvezető fogadta a január 15-én tartott munkaebéden.

Hájos Zoltán az újévi találkozón elsősorban megköszönte a megjelentek bizalmát, támogatását a polgármester-választási kampányban, majd röviden ismertette településünk 2019-es évi fejlesztési terveit, az annak kapcsán felmerülő kérdéseket, illetve kitekintett Dunaszerdahely mint közösség szempontjaiból fontos, előttünk álló kihívásokra. 

„Nemsokára komoly döntés előtt fogunk állni,” – mondta utóbbi kapcsán – „ugyanis a területfejlesztési terv módosítása kerül a képviselőtestület elé. Nagy horderejű döntések lesznek majd ezek a jövőre nézve, s nem csak a nagyon sok beruházásra beadott kérelem miatt.”

Előttünk tehát a kérdés: területileg, lakosság számában nagy várossá kíván-e vállni Dunaszerdahely, vagy kisebb városnak szeretne maradni. 

A városvezető szerint ebben az időszakban fog ugyanis eldőlni, mennyire duzzad majd fel – illetve mennyire szeretnénk mi, dunaszerdahelyiek, hogy felduzzadjon – a lakosság száma, valamint Dunaszerdahely területe is. „Több évtizedes távlatban kell most gondolkodnunk”, jelezte, hozzátéve, hogy a mostani, mai dunaszerdahelyi közösség számára éppen amiatt meghatározóan fontos az a kérdés, önmagát miképp határozza meg, és miképp fogja elfogadtatni a városba betelepülni kívánókkal, hogy a dunaszerdahelyiek számára mi és miért fontos.

Hájos Zoltán szerint városunk azért tudott és azért tud sikeres lenni, mert sokszínűek az itt élők, változatos gondolkodásúak, és nem mások ellenében próbálják az életünket megélni, hanem közösen, egymásért. Ez a dunaszerdahelyi mentalitás pedig az egészséges lokálpatriotizmusunkban gyökerezik, amelyet véleménye szerint erősítenünk kell. 

A beszédet követő munkaebéd mellett aztán kötetlenül, kellemes hangulatban folytatódott az eszmecsere. 

Ezt már olvasta?

Cookies