Szomszédjainkkal való „színes ceruzás missziónk” az utóbbi két évben megszakadt. Annál nagyobb örömmel töltött el minket az, amikor a nyáron már új kiállítássorozattal készülődhettünk. Az elsőre, a József Attila Művelődési Házban, még szeptemberben került sor. Ekkor viszont Magyarország kormányrendeletének értelmében egyes kulturális intézmények megszorító üzemmódba léptek, így ismét törölték az időpontokat.
De talán ezek nem is lennének a mi „színes ceruzáink"! Régóta figyeljük, hogy azok már saját életüket élik. Egy idő után Benyik András (aki egyébként a magyarországi színes ceruzák jó angyala), a József Attila Művelődési Ház munkatársa, felhívott és tájékoztatott minket arról, hogy Menfőcsanakon 2022. november 15–től, a gyönyörűen felújított Bezerdéj-kastélyban új helyiségek állnak rendelkezésünkre. Be kell vallanunk, hogy Dunaszerdahelyről oly sokáig autóztunk, hogy már szinte azt hittük a Balatonnál kötünk ki... de nem, hiszen még mindig Győrben voltunk. Gyönyörű környezetben, dombok, ligetek közt, egy gyönyörű parkban egy kastélynál, egy történelmi kápolna mellett...
A helyi óvoda Katica csoportja vidám műsorral fogadott minket. A CsNK igazgatónője, Jana Svetlovská köszöntőjét magyar nyelvre Láng Ingrid, a CsNK munkatársa tolmácsolta. A kiállítást Szabó Jenő városi képviselő nyitotta meg, aki nagyra értékelte hosszú távú együttműködésünket és baráti kapcsolatainkat. Találkoztunk a Bezerédj-kastély igazgatójával, Nagy Vilmos úrral is, aki meghívott minket egy körútra a kastélyon belül, és elmondta, hogy egy decemberi fesztiválon bősi énekeseink is fellépnek majd itt. Milyen kicsi a világ...
A kiállításmegnyitón a helyi óvodából jelen volt az egyik díjazott is - Horváth Dórika, aki júniusban vette át tőlünk a díjat. Micsoda meglepetés volt, amikor az óvoda pedagógusai elmondták, hogy egyedül ők tartják évek múltán is a barátságot a dunaszerdahelyi Halpiac téri óvodával. Látogatják egymást, együttműködnek. Ez is a „színes ceruzák műve". Összehozza az embereket, örömet és békét hoz, felvidít minket még napjainkban is.
Rendezvényünk védnöke Jozef Viskupič, a Nagyszombati önkormányzati kerület elnöke. A júniusi rendezvényt közpénzből a Művészetet Támogató Alap, Dunaszerdahely és Nagymegyer városa támogatta, valamint járásunk adományozóinak köszönhetően valósult meg. A rendezvény Győrben nagy médiafigyelmet kapott, ugyanis a Győr+ hírcsatorna már délután szóban, képekben és videón hírt adott a megnyitóról. Köszönjük.
Külön köszönet illeti Benyik Andrást, aki a kiállítás megrendezésének új helyszínt keresett.
A rendezvény vezetője Dagmar Madarásová, a CsNK munkatársa volt.
Szöveg: -sve-
Fotó: žos-jAs
Ford.: Láng I.
Ezt már olvasta?
Megszállt múlt, megszállt hétköznapok – kommunista hálózatok Magyarországon és Csehszlovákiában
Itt az MCC új előadása: spiclik, besúgók és társutasok...
Akik a saját világukat teremtették meg írásban
Az idén második alkalommal hirdette meg Csallóközi...