Amikor Xisco Muñoz tavaly novemberben átvette a csapat irányítását, az Aranyosmarót elleni hazai 3:0-s sikerrel indított. A következő fordulóban, az első idegenbeli fellépésén 0:0-s gólnélküli döntetlen született Besztercebányán. Az volt a Dukla elleni eddigi legutolsó összecsapásunk. „Remélhetőleg ezúttal kicsit melegebb lesz” – kezdte mosolyogva a spanyol szakvezető, majd komoly arccal hozzátette: „Olyanok vagyunk az ellenfél számára, mint vörös posztó a bikának, de ez a bajnokság összes csapatára érvényes. A DAC ellen mindenki egy plusz motivációval lép pályára. Ha sikeresek akarunk lenni, teljes erőbedobással kell futballoznunk és meg kell próbálnunk felülkerekedni a hazaiakon a küzdőszellem és a futballtudás tekintetében. Fontos lesz a támadójáték és a védekezés közötti egyensúly. A Komárom ellen a kulcsjátékosaink húzták a csapatot és egész héten keményen dolgoztunk azon, hogy továbbfejlesszük őket és az egész együttest is. Nehéz összecsapás vár ránk, a hazai gárdában több egykori DAC-labdarúgó is található. Bízom benne, hogy sikerül megismételnünk a múlt heti sikerünket” – mondta a DAC vezetőedzője a csapat kispadján abszolvált 24. tétmérkőzését megelőzően. A bajnokságban eddig 20 alkalommal irányította csapatunkat, ezeken két vereséget szenvedtünk – egyet a Slovan, egyet pedig a Nagyszombat otthonában.
A maii találkozót Filipe kapus biztosan kihagyja, aki a Somorja mérkőzésén szenvedett sérülést. „Gruszkowskira műtét vár, Csinger pedig továbbra sem bevethető. Barišić állapota folyamatosan javul, már hamarosan be kellene kapcsolódnia a csoportos edzések menetébe” – árulta el Muñoz mester.
Tavaly decemberben a hatodik helyezett a negyedikkel csapott össze a Štiavničky-stadionban. Most a hiányos tabella negyedikje és másodikja találkozik. És mivel az éllovas Slovan elhalasztotta a hétvégi összecsapását, az esetleges három pont minket repítene az éllovas pozíciójába. „Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén fellépünk a tabella első helyére, még ha egy mérkőzéssel többet is játszottunk. Ez a legjobb motiváció mindenkinek, aki a klubnál dolgozik” – nyilatkozta a honlapunknak adott interjújában a csapat középpályása, Christián Herc.
MFK Dukla: a legjobb góllövő nélkül, hat egykori dunaszerdahelyivel
A múlt szezonban nem jutottak be a felsőházba a besztercebányaiak, de az alsó hatosban ők voltak a legeredményesebbek, így a hetedik helyen végeztek. A nyáron elveszítették a csapat és a bajnokság legeredményesebb játékosát, Róbert Polievkát, aki a budapesti MTK-hoz igazolt. Távozott továbbá a tapasztalt Hruška és Depetris is. A vezetőedző személyét illetően is csere történt: a tavasszal asszisztensként dolgozó, 48 esztendős Marek Bažík és Mário Auxt pozíciót cserélt.
A csatársorba Tomáš Malec érkezett, aki az egyike a dunaszerdahelyi múlttal rendelkező hat futballistának: rajra kívül Michal Trnovský, Branislav Ľupták, Dominik Veselovský, Timotej Záhumenský és Martin Rymarenko is megfordult a DAC-ban.
Éppen Rymarenko és Veselovský a Dukla eddigi gólszerzői az új idényben. A rózsahegyi 1:1-es döntetlen alkalmával az elsőként említett játékos volt eredményes. A Szakolca elleni ugyanilyen hazai eredménnyel már kevésbé lehettek elégedettek, főleg azt követően, hogy a vendégek a hosszabbításban mentettek meg egy pontot. Veselovský vezető találata Rymarenko remek akciója után született, aki így a katonák mindkét idénybeli góljában főszerepet játszott.
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2022.10.30. – Dukla-DAC 1:3, gólszerzők: Faško – Andzouana, Kalmár, Gavrić, 3682 néző
2023.03.12. – Dukla-DAC 2:3, gólszerzők: Polievka, Franko – Krstović 3, 2538 néző
2023.05.20. – DAC-Dukla 1:0, gólszerző: Krstović, 9155 néző
2023.08.26. – DAC-Dukla 1:2, gólszerzők: Gavrić – Rymarenko, Polievka, 5635 néző
2023.12.02. – Dukla-DAC 0:0, 453 néző
Történelem
Az MFK Dukla a 2017-es alapítási évével a Niké Liga második legfiatalabb résztvevője (a Kassa után, 2018). Viszont a besztercebányai katonacsapat utódjának tartják, amely 1965-től működött. A legnagyobb sikerek közé tartozik a két diadaluk a Szlovák Kupában (1981, 2005), a 2003/04-es idény ezüstérme és a csehszlovák ligában elért 4. helyezés (1983/84).
A két együttes egymás elleni mérkőzéseinek története 1985 őszétől datálódik, összesen már 52 alkalommal csaptunk velük össze. A 2022/23-as idényben a DAC mind a négy összecsapást megnyerte, ez pedig hosszú idő után a mi javunkra billentette az egymás elleni örökmérleget. Tavaly a Dukla picit kozmetikázott rajta, mivel győzedelmeskedett a MOL Arénában, az említett decemberi találkozón pedig nem esett gól Besztercebányán.
A legutóbbi idénybeli 0:0-s végeredmény ugyanakkor azt is jelentette, hogy megszakadt a két csapat hatmeccses egymás elleni döntetlenmentes sorozata. Szintén érvényes, hogy 2014 óta 5 találkozót abszolváltunk Besztercebányán, amelyeken egyaránt veretlenek maradtunk: a három győzelemhez két döntetlen járult, 3:7-es gólarány mellett.
És még egy érdekesség: a legutóbbi öt olyan esetben, amikor a két csapat megosztozott a pontokon, négyszer sem született gól, egyszer pedig 1:1-re végeztek a felek.
A DAC élvonalbeli gólszerzői a Besztercebánya ellen:
5 - Diňa, Krstović
4 - Fieber, Pinte, Radványi
3 - Rimanovský
2 - Majoros, Šoltés, Pavlík, Kianek, Zsákovics, Chytil, Szarka, Gavrić
1 - Michalec, Kašpar, Medgyes, Mičinec, Prokop, Jančula, Slezák, Súkenník, Mašek, Greguška, Erős, Suchánek, Dragičević, Kweuke, Kováč, Koejoe, Zs. Németh, Kordić, Mesanović, Matúš, Gergel, Nguekam, Szánthó, Ramadan, Andzouana, Kalmár
öngól - Baláž, Nosko
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)
Hol követhetjük a mérkőzést?
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 30. idény, 910 mérkőzés: 340-227-343, gólarány 1143:1242
Banská Bystrica: 37. idény, 1136 mérkőzés: 386-272-476, gólarány 1364:1589
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 52 21-13-18, gólarány 69:62
Az ellenfél otthonában: 25 5-7-13, 20:39
A Niké Liga 3. fordulójának műsora:
Szombat, 2024. augusztus 10., 18:00 ó: Žilina-Michalovce, 20:30 ó: Košice-Podbrezová
Vasárnap, 2024. augusztus 11., 18:00 ó: Ružomberok-Trenčín, Banská Bystrica-DAC
Kedd, 2024. október 29., 18:00 ó: Skalica-Slovan, Trnava-Komárno
A Besztercebánya-DAC bajnoki mérkőzés vasárnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Bednár, Kuba.
Forrás: dac19044.sk
Ezt már olvasta?
Október 12-én, szombaton Győr-DAC előkészületi mérkőzés
Az októberi válogatott találkozók miatti szünetben is...
Belépőjegyek a MOL Arénában megrendezésre kerülő válogatott mérkőzésre
2024. október 15-én, kedden 18:00 órától a DAC-stadionban...