Back to top

Beszámoló: Trencsén-DAC 3:3 (2:0)

Publikálva: 2021, február 15 - 08:26
Drámai végjátékkal mentettünk pontot Trencsénben. A végig izgalmas és fordulatos mérkőzésen kétgólós hátrányból álltunk fel, és harcoltuk ki végül a döntetlent.
Beszámoló: Trencsén-DAC 3:3 (2:0)

Nicolaescu fejese és Kalmár tizenegyese után egy másik büntető is kellett az ikszhez. A hat gólt hozó találkozó izgalmaira még sokáig fogunk emlékezni.

Kéthónapos szünet után a félig kész trencséni stadionban kezdtük meg a tavaszi szezont, amely csak nevében nevezhető tavaszinak, mert a műfüves pálya mellett tornyosuló hókupacok még igencsak csípős télről árulkodtak. A srácok viszont mit sem törődve a mínuszokkal, eltökélten futottak ki a pályára, azzal az egyértelmű céllal, hogy plusszal indítsák a tavaszt. Méghozzá plusz három ponttal. Bernd Storck az idei első tétmeccsen a 3-4-1-2-es formációt választotta kezdésképp. Az egyébként alapembernek számító Schäfer és Divković kisebb sérülés miatt elővigyázatosságból maradt ki a kezdőből, de a kispadon mindketten helyet foglalhattak. A walesi Christie-Davies személyében pedig újoncot avattunk.

A mérkőzés 2. percében Roguljić egy bemelegítő lövéssel jelezte, hogy itt már élesben megy minden, de szerencsénkre nagyon pontatlanul célzott. Nicolaescu válaszolhatott volna gyorsan a hazai próbálkozásra, de csak a kiválóan helyezkedő védőt találta telibe, Šemrinec kapusig nem jutott el a lövés. Aztán jött egy óriási lehetőség a hazaiak előtt a 6. percben, de a laposan középre tett labda végül szögletre vágódott. A mérkőzés első pillanatai nem teltek eseménytelenül, s igazából a folytatásra sem lehetett panasz. Bár jobban örültünk volna, ha Kalmár 28 méterről megeresztett szabadrúgása nem vágódik le a sorfalról, vagy, ha Kružliak és Beskorovainyi pontosabban fejel egy-egy szöglet után. A szerencsére sem lehetett panasz, mert Corryn igazán szép lövéssel vette célba a kapunkat, de Jedlička hárított, majd a szöglet után Čataković próbálkozása pattant le a felső lécről.

Mindkét csapat támadó felfogásban futballozott, Kalmár pedig meg is nyithatta volna a gólcsapot egy remek szóló után, ám a lövésé fölé szállt. A 23. és a 24. percben akár háromszor is megadásra kényszeríthettük volna Šemrinec kapust. Előbb Nicolaescu bombázott a hazai hálóőrbe, majd Müller ismétlését is védte, Andzouana pedig az oldalhálót találta telibe. A kimaradt helyzetek pedig megbosszulták magukat. Ami nekünk nem sikerült, az összejött a Trencsénnek. A 26. percben Kadák kapott remek labdát a 16-osban, amelyet nem volt rest a hálónkba továbbítani – 1:0, majd három perccel később a mindössze 17 éves Demitra is betalált egy gyors kontratámadás után – 2:0.

Feladták a leckét a hazaiak, a két gyors gól megfogta a csapatot, és ha a 39. percben Gaži az oldalháló helyett a kapuba talál, akkor igazán rosszul állt volna a szénánk. Kalmár újabb szabadrúgása is levágódott a sorfalról. Bernd Storck pedig már a félidő végén jelezte Divkovićnak, hogy kezdjen el melegíteni, mert hamarosan pályára lép.

Ahogy az várható volt, a szünetben jött is a csere: Divković Andzouanát váltotta, a csapat pedig átállt a négyvédős rendszerre. A kétgólos hátrány ellenére is elszántan jöttünk ki az öltözőből. Az 52. percben Christie-Davies és Divković egy ígéretes támadást indítottak, de mintha nem értették volna meg egymást az utolsó átadásnál. Négy perccel később viszont már működött a kémia. Christie-Davies jobb oldalról érkező beadását Nicolaescu fejelte a hálóba – 2:1.

A szépítés után felpörögtek az események, Čatakovič iszonyat erővel vette célba a kapunkat, de Jedlička bravúrral hárított. Igazán nem unatkozhattak a semleges nézők, a drukkereink meg pláne, hiszen egy újabb támadásnál Zubairu szabálytalanul állította meg Kalmárt a tizenhatosban, Kružliak játékvezető pedig habozás nélkül befújta a tizenegyest. Maga Kalmár tette le a mészpontra a labdát, és nem hibázott – 2:2. Csapatkapitányunknak ez volt az ötödik büntetőből szerzett gólja ebben az idényben.

Ismét nyílttá vált a mérkőzés, és kezdődhetett minden előröl. Mi voltunk a kezdeményezőbbek, mégis Čataković bombája hozott újabb gólveszélyt, de a pipába tartó labdát Jedlička bravúrral hárította. Három perccel később viszont újra megadásra kényszerítettek bennünket vendéglátóink. A Trencsén egyik legjobbja, Čataković Zubairu alapvonalról visszagurított labdáját lőtte a hálónkba nagyjából 7 méterről – 3:2.

Ezt követően Schäfer és Taiwo is pályára lépett, Balić és Nicolaescu számára pedig véget ért a mérkőzés. A 81. percben Taiwo kerülhetett volna hatalmas helyzetbe, ha nem sodródik ki. Kiváló ütemben ugrott ki a védelem mögül, és egyedül törhetett volna kapura, de a védők beérték. Nyolc perccel a rendes játékidő letelte előtt a második hazai gól szerzője, Demitra duplázhatott volna, ám Jedlička ismét megmutatta, milyen fontos szerepe van a csapatban.

Egy igazán huszáros hajrára volt szükségünk, hogy pontos mentsünk, de végül Fortuna is mellénk állt. A ráadás utolsó pillanataiban Kružliak játékvezető szabálytalannak ítélte meg a hazai Slávik megmozdulását Taiwo ellen, és másodszor is tizenegyest ítélt a javunkra a hazaiak tiltakozása ellenére. Ezúttal nem Kalmár, ha nem Ramirez állt a labda mögé, és nem hibázott, de a bíró újrarúgatta a büntetőt. Šemrinec és Ramirez párharcából azonban ismét az utóbbi jött ki győztesen – 3:3.

Új stadion a régi vár alatt – ilyen környezetben csak jó focit lehet játszani, gondoltuk a mérkőzést megelőzően, és nem is gondoltuk rosszul. Az első félidő hiába hozott kiegyenlített játékot, mégis kétgólos hátrányba kerültünk, amelyet viszont gyorsan le is dolgoztunk a második játékrészben. A trencséniek azonban nem adták fel, és ismét előnyt szereztek, amelyre mi az utolsó pillanatban válaszoltunk egy tizenegyesből szerzett találattal. Kružliak játékvezető biztos nem kap Bálint-napi virágot a hazai szurkolóktól, de ez már nem a mi gondunk. A lényeg, hogy egy pontot hoztunk az épülő trencséni stadionból. A Slovannal szembeni hátrányunk továbbra is öt pont, de jövő héten a Zsolna ellen megkezdhetjük ennek lefaragását. Egy hét múlva igazi rangadó vár ránk: a második és a harmadik küzd meg egymással a MOL Arénában.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Nagyon nyílt mérkőzést láttunk mindkét csapat részéről, melyek az elejétől fogva győzelemre játszottak. Ha nem használjuk ki a lehetőségeinket, akkor muszáj hátul nagyon koncentráltnak lennünk, de ez nem sikerült. Soha sem egyszerű futni az eredmény után, de a védelemnek elsődleges szerepe van. Az első félidő után a Trencsén megérdemelten vezetett. Nagyon jól játszottak, magasan letámadtak bennünket. A második félidőben mutatott játékért viszont elismerés jár a játékosaimnak. Visszajöttünk a mérkőzésbe, és az egyenlítés is összejött. Az utolsó percben szerencsénk is volt. A második tizenegyest megelőző szabálytalanságot nem láttam, de a büntető az büntető. A helyzetek számához képest a 3:3 ideális eredmény.”

Stijn Vevren (Trencsén): „Nagyon csalódott vagyok, akárcsak a srácok az öltözőben. Egészen a végéig bíztunk benne, hogy sikerül legyőznünk egy nagyon erős ellenfelet, de a mi szemszögünkből szomorúan zárult a mérkőzés. Meg volt az esélyünk, hogy felülmúljunk egy olyan erős csapatot, mint a DAC. Sikerült nyomás alá helyezni őket, gólokat is rúgtunk, de aztán jöttek a sérülések, és cserélnem kellett, ami meg is látszott a játék további alakulásán. Az ellenfél kiegyenlített. Ám ha visszamegyünk két hónappal ezelőttre, akkor még az ilyen mérkőzéseket elveszítettük. Most azonban felemeltük a fejünket, és Demitrának megvolt az esélye, hogy megszerezze a győztes találatot. A győzelmünk megérdemelt lett volna.”

AS TRENCSÉN - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 3:3 (2:0)
Fortuna Liga, 19. forduló, Štadión na Sihoti, Trencsén, 2021.02.14., 15:00
Játékvezetők: Kružliak - Hancko, Jekkel
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 26. Kadák, 29. Demitra, 70. Čataković, ill. 56. Nicolaescu, 61. Kalmár (11m), 95. Ramirez (11m)
Sárga lap: 32. Kadák, 45. Pirinen, 47. El Mahdioui, 60. Zubairu, 77. Čataković, 84. Križan, ill. 21. Balić, 46. Christie-Davies, 80. Kalmár, 84. Beskorovainyi, 87. Müller,
DAC: Jedlička - Kružliak, Müller, Beskorovainyi - Blackman, Christie-Davies, Balić (76. Schäfer), Andzouana (46. Divković) - Kalmár (K) - Nicolaescu (76. Taiwo), Ramirez
Trencsén: Šemrinec - Slávik, Križan, Šulek, Pirinen - El Mahdioui - Demitra, Kadák (46. Zubairu), Roguljić (K) (60. Ikoba), Corryn (37. Gaži) - Čataković 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 45% : 55%
Lövések: kapura: 9:5 , mellé: 3:6 
Szabadrúgás: 24:19
Szöglet: 4:5
Les: 1:5

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies