Back to top

Beszámoló: Szenice-DAC 1:1 (0:0)

Publikálva: 2021, augusztus 14 - 23:29
Ez eddig nem a mi nyarunk… A rekkenő hőségben megvoltak ugyan a lehetőségeink a Szenice ellen, de csupán az utolsó pillanatban szerzett Sharani-fejesnek köszönhetjük az egy pontot.
Beszámoló: Szenice-DAC 1:1 (0:0)

Egy győzelemmel és két vereséggel a tarsolyunkban utaztunk az Erdőhátra, egyértelműen azzal a céllal, hogy kiegyenlítsük ezt a mutatót. A több mint 30 °C fokos fullasztó kánikulában Németh Antal ismét új összetételben, s ez eddig próbált háromvédős rendszer helyett 4-3-3-mas hadrendben küldte pályára a fiúkat. A kispadon ezúttal már Davis is a cserék közt foglalt helyet.

Nem kezdődött óriási iramban a mérkőzés, az első említésre méltó lövésig is 7 percet kellett várni. Ekkor Vera próbálkozott, de csak szögletig jutottunk, két perccel később Andzouana kísérlete pedig elhalt a kapusban. A második sarokrúgásunk után Divković rúgott egy hatalmas kiflit, csak sajnos nagyon rossz irányban, kifelé csavarta azt meg. A 17. percben viszont már egészen közel jártunk a gólszerzéshez. Dimun hozott össze egy gólhelyzetet Nicolaescunak, de Ravas védte a lövést.

A hazai oldalon Twardek előtt kínálkozott a lehetőség, de csak az oldalhálót találta telibe. Jobbára a mezőnyben pattogott a labda, és az árnyékba húzódó nézők egyike sem rágta le a körmét az izgalmaktól. Egy hazai törzsszurkoló ennek ellenére folyamatosan éltette a sajátjait. Neki már egy jól sikerült passz vagy hazai bedobás is elég volt ahhoz, hogy a világ legjobb csapatának nevezze az erdőháti gárdát.

Vitatkozni nem álltunk le vele, de az tény, hogy a félidő felétől megszaporodtak a hazai kontratámadások. A 26. percben Šumbera veszélyes beadásáról csak centikkel maradt le Sukisa. Mezőnyfölényben futballoztunk ugyan, amelyet a 40:60-as labdatartási arány is a javunkra írt, de a támadásainknak nem volt kellő súlya. Schäfer 16-os vonaláról megküldött labdája is ezt igazolta. Szinte ugyanolyan távolságról rúgta meg a labdát, mint két hete az újonc liptószentmiklósiak ellen. Akkor sikerült belőle „kisütnie a kiflit”, most nem.

A 32. percben a hazaiak akár a vezetést is megszerezhették volna. Twardek gurította be laposan középre, a második vonalban érkező Svoboda pedig tüzelt, de csak Ciganiks hátát találta el. Öt perccel később pedig Sukisa hálóba tartó labdáját takarította el némi szerencsével Jedlička. Az első félidő utolsó percében pedig mi hagytuk ki az ordító helyzetet. Vera passzolt Divkovićhoz, ő tette be centerbe, amelyet Nicolaescu pöckölhetett volna a hálóba, de a labda szinte súrolta a kapufát, úgy gurult végül mellé.

Németh Antal cserével kezdte a második félidőt: Vera helyett a visszatérő Davis jött be. A 48. percben Kružliak nem cifrázta túl: 30 méterről lendítette lövésre a lábát, de Ravas a helyén volt. A mezőnyben pattogott tovább a labda, amikor az 51. perc tájékán Schäfer esett egy nagyot a 16-os vonalán, a bíró viszont néma síppal továbbot intett. Változatlanul próbálkoztunk, de Divković ziccerben csak az oldalhálót találta el, Balić szabadrúgásból kapura tekert labdája pedig csemege volt Ravasnak.

Közben mindkét oldalon friss játékosok léptek pályára, akik közül Moumou örülhetett volna leginkább, ha a 74. percben nem hagyja ki a találkozó - de az is lehet, hogy a szezon - legnagyobb helyzetét. Az üres kapu helyett csupán a kapufát találta el, s utána nem csak ő kapott mérgében a fejéhez, hanem minden bizonnyal az összes DAC-drukker is, aki látta a meccset.

Nehezen ocsúdtunk fel a kihagyott ziccer után, de kis idő elteltével még nagyobbra nőtt a bánatunk, mert jött a másik oldali csere, Niarchos, aki előnyhöz juttatta a hazaiakat – 1:0. A gól előtt Sukisa elvette a labdát Kružliaktól, majd pontosan adott középre, Niarchos pedig köszönte szépen, és élt a lehetőséggel. A gól után lovon érezték magukat az erdőhátiak, mert Jedličkának három lövést is szögletre kellett tolnia. A harmadik egy szabadrúgásból tartott a léc alá, melynek „feladója” egykori játékosunk, Šimčák volt.

Rendezetlenné vált a játék, de épp ezt tette izgalmassá, mert állandó veszélyben forgott mindkét kapu. Dimunnak is megvolt a lehetősége, hogy góllal debütáljon sárga-kék színekben, de pár lépésre a gólvonaltól hibázott. A tartalék játékvezető már felmutatta a négyperces hosszabítást jelző táblát, amikor érkezett egy beadás Moumoutól. Sharani fejelt bele a labdába, ám elsőre úgy tűnt, hogy a Ravas kapus ura a helyzetnek, aztán mégiscsak a hálóban kötött ki a labdával együtt – 1:1. Így az utolsó pillanatban esett góllal sikerült a pontszerzés.

Az első félidő kevés izgalma után a másodikban már több helyzetet láthatott a 651 fős közönség, de a csattanóra egészen az utolsó másodpercig kellett várni. A döntetlennel igazából egyik csapat sem lehet elégedett. A tabellán jelenleg a 7. helyen állunk. Legközelebb hazai pályán lesz alkalmunk a pontgyűjtésre: jövő héten vasárnap a Trencsént látjuk vendégül a MOL Arénában. Előtte azonban vár még ránk egy kupameccs, szerdán az Újlót otthonában.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Azt gondolom, egy ilyen meccs után nem mondhatjuk, hogy jól játszottunk, mivel nem nyertünk. Kezünkben volt a mérkőzés, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezekből nem találtunk be. Harcias volt az ellenfél, amely lőtt egy gólt, aztán futnunk kellett az eredmény után, és egy kis szerencsével legalább döntetlenre mentettük a meccset. Ma többet akartunk elérni, az eddig alkalmazott hadrendet is megváltoztattuk, de ez sem segített. Keressük a választ arra, miért kezdtük így a szezont. Jó volt a felkészülési időszak, de lehet, hogy a Partizan Belgrád elleni párharc nyomot hagyott bennünk. Keményebben kell dolgoznunk az edzéseken, és jobban kell bíznunk egymásban. Vissza kell szereznünk az önbizalmunkat. Úgy érzem, hogy a klub mögöttem áll, de nemcsak én mögöttem, hanem a csapat mögött is. Mindenki tudja, hogy jelenleg milyen periódusban vagyunk. Együtt kell kimásznunk belőle.”

Pavel Šustr (Szenice): „Egy kicsit más felállással szerettük volna meglepni és nyomás alá helyezni az ellenfelet, ami nem sikerült. Visszatértünk ahhoz a játékhoz, amely nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre. A futball olyan, hogy amit legutóbb a Nagyszombat ellen adott, azt most elvette. Nem marad más hátra, mint dolgozni tovább, és a következő mérkőzésekre összpontosítani.”

FK SZENICE - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:1 (0:0)
Fortuna Liga, 4. forduló, Štadión FK Senica, Szenice, 2021.08.14., 18:00
Játékvezetők: Kružliak - Weiss, Straka
Nézőszám: 651
Góllövők: 78. Niarchos, ill. 90+3. Sharani
Sárga lap: 15. Svoboda, J. Buchel, ill. 40. Kružliak, 83. Beskorovainyi
DAC: Jedlička - Vera (46. Davis), Kružliak (K), Beskorovainyi, Ciganiks - Schäfer, Dimun, Balić (82. Sharani) - Divković, Nicolaescu (73. Taiwo), Andzouana (67. Moumou)
Szenice: Ravas - Svoboda (77. Kučera), Pavlík (K), Gáč, Šimčák - Goslin, Halabrín (52. Niarchos), Duda (52. Mašulović) - Twardek (62. F. Buchel), Sukisa, Šumbera (62. J. Buchel)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 42% : 58%
Lövések: kapura: 5:5, mellé: 3:11
Szabadrúgás: 7:16
Szöglet: 6:3
Les: 2:0

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies