Back to top

Beszámoló: Slovan-DAC 2:0 (1:0)

Publikálva: 2019, december 8 - 05:36
Kétgólos vereséggel búcsúzunk 2019-től. Másodszor játszottunk az újjáépített téglamezei stadionban, és ezúttal sem sikerült legyőznünk a bajnokot. Davis kihagyott tizenegyese után két gólt gurított a Slovan, de tavasszal még lesz alkalmunk revansot venni a vereségért.
 Beszámoló: Slovan-DAC 2:0 (1:0)

Az idei év utolsó összecsapása a télies időjárás ellenére is igazi parázs meccset ígért a címvédő otthonában. Másodikként pályára lépni a listavezető Slovan ellen – nem rossz program szombat délutánra egy DAC-drukker számára. Meglátni a kezdőben az U19-ből felhozott ghánai Ernest Boatenget – nem kis meglepetés egy DAC drukker számára. De Peter Hyballának nem volt más választása, mert az ősz végére a sérülések olyannyira megtizedelték a csapatot, hogy kénytelenek voltunk az U19-ből erősíteni. Boateng a sérült Ramirez helyén mutatkozhatott be a Fortuna Ligában. 

Az első tíz perc taktikus játékot hozott, de helyzetet nem. Nem tűnt sebezhetetlennek a hazai középpálya, több alkalommal is sikerült ott labdát csennünk, de ezeket sajnos nem tudtuk jól megjátszani. Šporar veszélyesen mozgott elől, Oravecnek nagyon kellett összpontosítania, nehogy helyzetbe kerüljön a liga gólgyárosa. A15. percben az újonc Boateng harcolt ki számunkra egy tizenegyest. Abena rúgta őt hátba a büntetőterületen belül, Chmura játékvezető pedig nem sokat hezitált, és a sípjába fújt. Davis állt a labda mögé, de sajnos akárcsak egy hete a Nyitra ellen, ezúttal is hibázott. A kapu jobb oldalába helyezett labdára jól vetődött ki Šulla, akinek még a kapufa is besegített a mentésben. 

Bő öt perc elteltével viszont már akciógólt szerezhettünk volna. Holman lábáról honfitársa, Vida Máté lopta le a labdát, majd Ronan passzolt a szélen meginduló Divković elé, de Šulla jól zárta a szöget, és blokkolt.Abszolút partiban voltunk a címvédővel, és a kezdeti labdatologatás után végre a helyzetek is jöttek. Igaz, előbb Šporar elől kellett takarítani a védelmünknek, de a 27. percben mi szerezhettünk volna gólt, Blackman azonban centikkel fölé lőtt. 

A 33. percben Holman Dávid találta el a kapufát szabadrúgásból. Ekkor még mi örültünk, de egy perccel később az örömünk bánatba fordult. Mohát nagyon üresen hagytuk a bal oldalon. Olyannyira, hogy az ötös vonaláig zavartalanul vezethette a labdát, melyet végül Rabiu juttatott közelről a hálóba. Nem volt nehéz dolga – 1:0.Két perccel később már kettővel mehettek volna a hazaiak, de Šporar fejesénél megint csak velünk volt a kapufa, így a lehető legszorosabb eredmény született az első félidőben.

Ezt azonban nem tudtuk sokáig őrizni, mert Šporar a térfélcsere után nem sokkal megszerezte a másodikat is. A nagyon aktívan futballozó Holman Dávid ugratta ki jó ütemben a szlovén csatárt, aki Jedličkát elfektetve gurított a hálóba – 2:0. A hazai szurkolók a biztos vezetés tudatában ahelyett, hogy ünnepelték volna a sajátjaikat, a magyarok fejbeverésére buzdítottak, majd a Ferencvárossal és a Rapid Wien-nel szemben is kifejezték unszimpátiájukat. Mivel a 372 sárga-kék szurkoló a buzdítással volt elfoglalva, a csekély számú égszínkék tábor obszcén megjegyzéseit talán meg sem hallotta. 

Azt viszont nagyon jól látta mindenki, hogy a 63. percben Jedlička mekkora bravúrt mutatott be, amivel megmentette csapatunkat a harmadik góltól. Beskorovainyit nagyon könnyen faképnél hagyta Šporar, de kapusunk eszén már nem tudott túljárni. Utána egy szép kontrából mi próbáltunk meg veszélyeztetni, de a jobb oldalon megjátszott labdára, melyet Vida Kristopher tett laposan középre, nem volt időben érkező emberünk. A címvédő taktikusan tartotta az eredményt, nekünk pedig elől nem igazán termett babér. Meddő íveléseket, pontatlan passzokat és befejezéseket láthattunk mindkét oldalon, de helyzetekkel nem kényeztetnek el bennünket a játékosok. Ráfordultunk a mérkőzés hajrájára, amikor Fábry egy távoli lövéssel szerette volna meglepni Šullát, ám hogy ehhez sokkal nagyobb erőre lett volna szükség.

A Nyitra múlt heti legyőzése után abban reménykedtünk, hogy a Mikulás ezen a hétvégén hozzánk lesz kedvesebb, és a mi puttonyunkban landol a három pont, de úgy látszik, a Slovan krampuszai jobban lobbiztak a fehérszakállúnál. Az égszínkékek előnye ezzel 10 pontra nőtt, de messze még a május vége, ráérünk majd számolgatni húsvét táján. Előtte viszont jön még a karácsony, január 10-én pedig indul a téli alapozás, amely során egy hétig Máltán, majd egy hétig Törökországban készül a csapat, hogy február 15-én aztán top formában tudjuk folytatni a bajnoki pontok gyűjtögetését.

Edzői értékelés:

Peter Hyballa (DAC): „Gratulálok a Slovannak a győzelemhez, valóban nagyon erős keretük van. Büszke vagyok ugyanakkor a saját fiatal csapatomra. Az elején mi voltunk a jobbak. Mivel sérülések tizedelnek bennünket, utánpótlásbeli játékosokhoz kellett nyúlnunk. A hazaiak azzal győztek le bennünket, amiben nagyon jók: a gyors ellentámadásaikkal. Nekünk többet kell gyakorolnunk a támadóharmadban a befejezéseket. A második félidőben igyekeztünk egyenlíteni, jó volt a labdajátékunk, de a Slovan valóban nagyon tud kontrázni, egyénileg nagyon jól képzett játékosai vannak. Azt gondolom, hogy a második gólt egy ellenünk elkövetett szabálytalanság előzött meg. Az ősszel 35 pontot gyűjtöttünk, 2-3 meccsen valóban nem jött ki a lépés, de a többin általában mi domináltunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nagyon fiatal gárda vagyunk. Ma az U19-ben játszó Boatengnek is lehetőséget adtam, akinek jól sikerült a bemutatkozása. Ramirez meniszkusz sérülést szenvedett, két hónapra játékképtelenné vált. Kozák edző meccs közben tett megjegyzésére pedig – hogy menjek haza Németországba – csak annyit mondok, hogy holnap ugyan hazamegyek, de utána visszajövök!”

Ifj. Ján Kozák (Slovan): „Örülünk a győzelemnek, ez volt számunkra a legfontosabb. Húzós a programunk, de 10 pontos az előnyünk a bajnokságban, ami több mint tavaly ilyenkor, ezért nem lehetek elégedetlen. A játékosaimnak kijár a dicséret. Van konkurenciánk, hiszen a Dunaszerdahelynek és a Zsolnának is nagyon jó csapata van, ezért van még hová fejlődnünk. Télen nem lesz könnyű megtartani a kulcsjátékosainkat, de mindent megteszünk azért, hogy tavasszal is erősek maradjunk. Az ellenfél edzőjétől viszont több tiszteletet vártam volna el. Kifogásokat keres, és olyan dolgokkal eteti a médiát, mint a múltkori buszbaleset, panaszkodik a bírókra és a játékosokra. Mindenki maga hozza meg a következtetéseket. Nem kellett Németországban, nálunk viszont lehetőséget kapott. Szlovákiában vagyunk, ha valami böki a csőrömet, azt kimondom.”

ŠK SLOVAN POZSONY - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 2:0 (1:0)
Fortuna Liga, 18. forduló, Téglamező, 2019.12.07., 15:30
Játékvezetők: Chmura - Hancko, Hrčka
Góllövők: 34. Rabiu, 53. Šporar
Nézőszám: 8593
Sárga lap: 15. Abena, ill. 32. Blackman, 53. Jedlička, 55. Vida Kristopher
DAC: Jedlička - Blackman, Oravec, Beskorovainyi, Davis (K), - Vida Máté, Ronan - Vida Kristopher, Fábry, Divković - Boateng
Slovan: Šulla - Pauschek, Abena, Božikov (K), De Marco - De Kamps, Rabiu (79. Ljubićič) - Daniel, Holman (85. Ratao), Moha (74. Dražič) - Šporar

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 44% : 56%
Lövések: kapura: 8:4, mellé: 4:5
Szabadrúgás: 21:12
Szöglet: 6:2
Les: 0:5

!!! ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS !!!

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies