Jelenlegi hely

Beszámoló DAC-ZSOLNA 2:0 (0:0)

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, július 4 - 21:14 | DAC hírek
Kétgólos győzelemmel és állótapssal búcsúztunk a MOL Arénától a szezon utolsó hazai meccsén. A Zsolna ezúttal kellemes ellenfélnek bizonyult, melyet Sharani és Kalmár egy-egy góljának köszönhetően fektettünk két vállra. Ha a zárófordulóban egy ponttal többet szerzünk náluk, akkor megelőzzük őket.
Beszámoló DAC-ZSOLNA 2:0 (0:0)

A vereség ellenére is fergeteges hangulatú szerdai bajnoki után az idei szezon hazai zárómérkőzése várt a csapatra, amelyből többen is sérülés miatt hiányoztak. Ramirez pedig a Slovan ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját, ezért nem ölthette magára a sárga-kék szerelést. A cserepadunk talán még sosem volt ilyen rövid, mint most. Mindössze négy játékosunk volt bevethető, de Bernd Storck a bajnokkal vívott szerdai meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, nem aggódik a csapat miatt. A srácok miatt a szurkolók sem nyugtalankodtak a meccs elején, leginkább arra figyeltek, hogy az új rendnek megfelelően csak minden második sorban foglalják el helyeiket a lelátón. Mire Kráľovič játékvezető a sípjába fújt, már mindenki az előírásoknak megfelelően ült.

Először akkor emelkedtek fel, amikor mindjárt az első percben Divković keresztbe elrúgta a labdát Petráš kapuja előtt, de nem volt, aki bekotorja azt. Három perccel később Blackman lövéséből csak szögletig jutottunk. Teljesen az ellenőrzésünk alatt tartottuk a játékot, a vendégek tulajdonképpen csak lekövették a mi támadásépítéseinket. Elől ismét Divković volt aktív, na meg Kalmár, aki a szerdai fejes gólját követően ezúttal is több alkalommal használta a fejét, sajnos a vártnál kevesebb sikerrel. Volt persze lövése is a csékánknak, például a 7. percben, de Divković remek ütemű lapos passzát fölé vágta.

A Zsolna nehezen jött ki a szorításunkból az első félidőben, a 16. percben mégis megszerezhette volna a vezetést. Kružliak utolsó védőként ugyanis elvétett egy labdát, s ha Ďuriš pontosabban céloz, akkor azonnal módosult volna az eredmény a vendégek javára. Megúsztuk. Az ezt követő legnagyobb lehetőség Kalmáré volt: Blackman perdítése pattant meg az egyik zsolnain úgy, hogy az épp jó legyen Zsoltinak fejre, de a labda nem talált utat Petráš hálójába.

Ami viszont betalált, az a szurkolás, amely annak ellenére is páratan volt, hogy a vírusellenes óvintézkedések miatt még mindig foghíjasak lehetnek csak a lelátók. A játékrész második felében a „Gólt kéne rúgni!” – rigmusra is rázendített a B-közép, amely a meccs elején egy hatalmas DAC 1904 feliratot feszített ki a kapu mögé. A srácok azonban az első játékrészben nem tettek eleget a drukkerek óhajának.

A szünetben egyet cserélt Storck mester: Blackman helyett Sharanit küldte pályára a csatársorba, és épp ő juttathatta volna vezetéshez a csapatot két perccel érkezése után. Fábry pontrúgásából került gólhelyzetbe, ám a felső léc ezúttal Petrášsal volt. Hasonlóan nagy helyzetet csak újabb percek után tudtunk kialakítani, de továbbra is mi domináltunk. Bő fél órával a lefújás előtt 60 százalékos volt a labdatartási mutatónk, de az eredményjelző továbbra is 0:0-t jelzett. Érezte a közönség is, hogy be lehet darálni ezt a Zsolnát, amely most sokkal gyengébben muzsikált a tőle megszokottól. Támadásaik csak véletlenszerűek voltak, Jedličkát pedig szinte egyáltalán nem tornáztatták meg a „šošon“ csatárok.

A fölényünk pedig az 58. percben érett góllá. Ekkor Fábry szöktette a jobb szélen Divkovićot, aki a kapu előtt cirkáló Sharanit találta meg a passzal. Ő pedig nem kapkodott, és szépen fordult rá a kapura – 1:0. A vezető találat után az egész MOL Aréna ütemes tapsban tört ki, leszámítva azt a 15 zsolnai drukkert, akik a vendégszektorban foglaltak helyet. A mérkőzésre egyébként 5747-en váltottak jegyet, amivel nagy eséllyel pályázhatunk a forduló nézőcsúcsára.

A szurkolóseregre azért sikerült Bernátnak ráijesztenie, mikor a 66. percben eltalálta az oldalhálót, de a riadalom nem tartott soká, mert egy szép támadássorozattal válaszoltunk a vendégeknek. Sharani lövése előbb levágódott a védelemről, majd Kalmár próbálkozott az elé hulló labdával. Közeli löketébe viszont a vendégek kapitánya, Minárik vetődött bele önfeláldozóan. Még így sem szabadult fel azonban a vendégkapu, Zsolti második kísérleténél Petrášnak sikerült hárítania. Nagyjából két perc sem telt el, amikor ismét az agilis Sharani és Kalmár került gólhelyzetbe, de ezúttal elügyetlenkedték a második találattal kecsegtető helyzetet.

A játék megörvendeztetette a B-közép vegyeskarát is, amely ekkor Az éjjel soha nem érhet véget című örökzöldre zendített rá. Befejezni viszont nem sikerült a nótát, mert egy örömteli esemény félbeszakította az éneklést: tizenegyeshez jutottunk. Schäfer buktatása miatt ítélt büntetőt a játékvezető, noha az elején hezitált egy kicsit. A lövést Kalmár vállalta magára, és magabiztosan gurított a bal sarokba – 2:0. A gól után jöhetett a tőle megszokott szalutálós gólöröm a kapu mögötti lelátónak.

A második gólunk tulajdonképpen megpecsételte a vendégek sorsát, Bernátnak ugyanakkor még volt egy veszélyes próbálkozása, amely során Jedlička mutatta be kapustudományát. A hajrában pedig Balić került háromszor is kiváló lövőhelyzetbe, ám minden egyes alkalommal pontatlanul célzott. Ekkor már csak cicáztunk a Zsolnával, és még az is belefért, hogy Schäfer tutiját megfogja Petráš. A ráadás pillanataiban már állva tapsoltak a nézők, akiktől a lefújás után a játékosok közös énekléssel és ajándéktárgyak osztogatásával búcsúztak.

Az alaposan megfiatalított Zsolna ezúttal nem a tőle megszokott ritmusban játszotta a focit, de a győzelmet minek is magyarázzuk?! A srácok nyertek, jobbak voltak a Zsolnánál, uralták a mérkőzést, és boldoggá tettek közel hatezer embert. Ezt már csak úgy tudják fokozni, ha egy hét múlva egy ponttal többet gyűjtünk majd náluk, mert ezzel a második helyen zárnánk a Fortuna Liga idei rendhagyó idényét.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Tisztelet illeti a Zsolnát, amiért az első perctől kezdve játszani akarta a futballt. Az egyik legjobb csapat a ligában. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Gratulálok a fiúknak, hogy három nap után újra fel tudtak pörögni, és aktívak voltak. Több helyzetünk is volt, főleg a második félidőben, amikor többször is betalálhattunk volna. Sok tehetséges fiatal játszik a csapatban, az én feladatom, hogy összekovácsoljam őket. Meggyőződésem, hogy jó irányban haladunk, de szükségünk van még tapasztalt játékosokra is, akikre felnézhetnek a fiatalok. Hazai pályán jó lezárása volt ez a szezonnak, a szurkolóink igazán megérdemlik az ünneplést, mert nehéz időszakon vannak túl, mivel jó ideig nem járhattak meccsre.”

Pavol Staňo (Zsolna): „Szerettük volna kellemetlenné tenni a hazaiak dolgát, de nem voltunk elég hatékonyak. Könnyen elveszítettük a labdákat, a pressingünk nem volt megfelelő. A két csapat között kiütközött a minőségbeli különbség. Sokat kell még tanulnunk. Az ellenfelünk jobb volt. Nézőszórakoztató játékot játszottak.”

 

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - MŠK ZSOLNA 2:0 (0:0)
Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló, MOL Aréna, 2020.07.04., 18:00
Játékvezetők: Kráľovič - Štrbo, Poláček
Góllövő: 58. Sharani, 78. Kalmár (11m)
Nézőszám: 5747
Sárga lap: 12. Divković, ill. 56. Bernát
DAC: Jedlička - Blackman (46. Sharani), Malý, Kružliak, Davis - Schäfer, Njie, Kalmár, Balić - Divković (80. Šimčák), Fábry (91. Mendez)
Zsoln: Petráš - Vallo, Kopas, Minárik (K), Sluka - Gono, Bernát, Fazlagić (66. Myslovič) - Ďuriš, Kurminowski (66. Paur), Iľko (79. Kaprálik)

 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 59% : 41%
Lövések: kapura: 21:5, mellé: 14:4
Szabadrúgás: 19:17
Szöglet: 8:2
Les: 2:2

Címkék: DAC, Fortuna liga