Back to top

Beszámoló: DAC-Slovan 1:3 (1:1)

Publikálva: 2020, július 2 - 06:13
Vereséget szenvedtünk egy fantasztikus mérkőzésen. Kikaptunk ugyan a Slovantól, a félig megtelt – a koronavírus miatt így is majdnem teltházas – MOL Aréna közönsége mégis tapssal jutalmazta a látottakat. Ha valahogy, akkor ilyen odaadással és játékkal el lehet veszíteni egy rangadót a bajnok ellen.
Beszámoló: DAC-Slovan 1:3 (1:1)

Közel négyhónapos kihagyás után végre szépszámú szurkoló előtt rendezhettünk bajnoki mérkőzést, és ahogy arra számítani lehetett, már a bemelegítés alatt igazi hangyabollyá változott a MOL Aréna és környéke. A két csapat 61. egymás elleni bajnoki összecsapására szinte minden rendelkezésre álló jegy elkelt (csupán a vendégszektorban maradtak eladatlan belépők), így végre búcsút inthettük a hangszórós szurkolásnak. A párharc előtti nap két játékosnak, Šimićnek és Čmelíknek is búcsút intett a klub, ugyanakkor Balić és Schäfer vendégjátékát egy, ill. két hónappal meghosszabbították. Bernd Storcknak azonban így sem volt könnyű dolga a kezdőcsapat összeállításában. Az egyik legnagyobb fejtörést az jelentette számára, kivel helyettesítse az alapembernek számító Vida Mátét, aki egy héttel korábban a Rózsahegy elleni kupaelődöntő visszavágóján szenvedett súlyos térdsérülést. A végén azért megtalálta a megoldást, és 4-1-3-2-es hadrendben küldte pályára a csapatot a friss bajnok ellen.

Felemelő volt ismét több mint hatezer torokból hallani a Nélküledet, majd a himnuszt, de mire a „…megbűnhődte már-e nép a múltat s jövendőt” – taktushoz ért az ének, már vezethetett is volna a bajnok – Jedlička azonban hatalmasat mentett Medved közeli próbálkozását követően. A B-középben állók közül sokan nem is láthatták tisztán a Slovan villámgyors akcióját, mivel ekkor még sárga-kék füst lengte be a tizenhatosunkat. Ahogy tisztult a levegő, úgy fokozódott a játékkedv is. Harcias, agresszív focit láthattunk mindkét oldalon. Csak az nem volt világos, pontosan mi válthatott ki Kozák vezetőedzőből olyan indulatokat, melyek miatt csendre intette őt a negyedik játékvezető, de tény, hogy az égszínkékek mestere elég zabosnak tűnt. A másik oldalon Bernd Storck a rá jellemző nyugalommal követte az eseményeket.

A 13. percben viszont biztos, hogy az egekbe szökött a pulzusa, amikor Balić szemfüles labdaszerzéséből Kalmár került ordító helyzetbe. Csapatkapitányunk szemtől szemben a kapussal kapásból ellőtte a passzt, de Greif pont ott állt, ahová a labda érkezett. Ezután eldugta egy kicsit a golyót a vendégcsapat, mi viszont a lehető legjobb dologgal köszöntünk be a gurigázó fehérmezeseknek – góllal. A 17. percben Divković szögletét Kalmár fejelte a hálóba – 1:0.

Félház ide vagy oda, a kirobbanó gólörömöt még a Duna-parton is hallani lehetett. Mi pedig bízunk benne, hogy Marco Rossi az M4 sportcsatornát nézte ezen a kellemes nyári estén. Abban is reménykedünk, hogy a következő pár percben már kiment a konyhába egy sörért, és nem látta, ahogy a Slovan kiegyenlít. A 19. percben Moha szabadrúgása még levágódott a sorfalról, de két perccel később már összejött az egyenlítő találat. Strelec remek passzal ugratta ki a leshatárról Medvedet, aki Jedličkának kötényt adva gurított a hálónkba – 1:1. Ez volt Bernd Storck első kapott gólja bajnoki mérkőzésen.

A 29. percben Schäfer hazaadásnak minősíthető gyenge gurítással próbálkozott, utána pedig egészségügyi szünetet rendelt el Gemzický játékvezető, amely során kiosztott egy sárga lapot Ján Kozák edzőnek, aki továbbra sem tudott lakatot tenni a szájára. A játék azonban nem a kispadokon folytatódott, hanem a pályán, méghozzá egy újabb zseniális Jedlička-védéssel. Moha próbálkozását mentette szögletre a kapusunk.

A védésből fakadó örömöt kisvártatva szomorúság követte, amikor Bednár sérülten bicegett le a pályáról, és Storcknak le kellett őt cserélnie. Helyén a DAC saját nevelésű játékosa, Matúš Malý debütált a felnőttek között. Pályára lépését nagy taps fogadta. Egy perccel a lefújást megelőzően Divković lábában maradt a gól. Csatárunk ismét csak Greifet tette naggyá. A ráadás perceiben a B-közép az „Álljatok fel!“ – felszólítással ösztönözte még nagyobb buzdításra a MOL Aréna közönségét, melynek nem lehetett panasza az első félidei játékra.

A folytatás egy villámtámadással indult, amikor is Schäfer köszönhetett volna be a címvédőnek. Előbb Greifet találta el, az ismétlést pedig fölé lőtte. Többen a térdüket csapkodták mérgükben a kimaradt ziccer láttán. Válaszul a szokásos magyarszidásra is rázendítettek a slovanisták, de szerencsére hamar elhalkultak, mert Kalmár majdnem beléjük fojtotta a szót. Technikás, helyezett lövését Greif vette ki a vinkliből az 55. percben.

Alig tudtuk feljegyezni a helyzetet, máris jött a következő az ellenkező oldalon. Jedlička azonban ismét eszméletlen bravúrt bemutatva hárította Medved lövését. „Ezt is megfogta! Ezt is megfogta!” – ordította torkaszakadtából egy szurkoló a VIP-szektorban, miután jött az újabb Jedla-varázslat, szinte még ugyanabban a percben. Lefutott minket az ellenfél, a támadás végén Ožbolt rúghatott volna gólt, de hálónk őre hihetetlen módon beleért a labdába. Majd jött a kontra, amely során Divković rohant el a jobb szélen, lőtt, ám lapos labdája centikkel kerülte el a Slovan kapuját. Alig győztük kapkodni a fejünket az ordító helyzetek láttán.

A 60. percben jártunk még csak, amikor ismét elsült Divković lába. Nem érték őt utol a védők, így tudott ágyúzni a 16-os vonaláról, mégsem találta el a kaput. Igazi rock and roll futballt hozott a meccs ezen időszaka. A 6120 néző pedig nemcsak a szúnyogok és éjjeli lepkék kiiktatása miatt csapta össze egyre sűrűbben a tenyerét. A 71. percben egy újabb Greif-Divković minimeccs következett, amely sajnos ismét az előbb nevezett győzelmével zárult. Pedig ebben a helyzetünken is ott volt a gól!

Aztán kissé alábbhagyott a korábbi lendület, de bíztunk benne, hogy erőt gyűjtenek a fiúk egy huszáros hajrára. Ami valóban meg is történt, csak nem úgy, ahogy azt mi elképzeltük. A 82. percben a labda szerencsésen pattant Moha elé, ő pedig élt is a kínálkozó lehetőséggel, és fejjel juttatta vezetéshez a csapatát – 1:2. Mindent egylapra feltéve támadtunk az egyenlítésért, de a ráadás utolsó pillanatában újfent Moha volt az, akit már nem tudott feltartóztatni a teljesen kinyílt védelmünk, így beállította az 1:3-as végeredményt. A vereség ellenére a MOL Aréna közönsége állva köszönte meg a fiúknak a mutatott játékot.

A hazai szektorokba minden jegy elkelt a rangadóra, a félházat csupán azért nem lehet teltházzá nyilvánítani, mert a bajnokot nem kísérte el annyi szurkolója, mint amennyi megtehette volna. A hazai oldalon olyan ismert magyar sportolók is helyet foglaltak, mint Gyurta Dani, Gera Zoltán vagy Torghelle Sándor, akik hírét vihetik ennek a meccsnek Magyarországra, méghozzá jó hírét! Fantasztikus támadások, kijátszott helyzetek, kapusbravúrok mindkét oldalon, Divković bombázásai, kiváló szurkolói kulissza, ahogy azt már megszokhattuk. A vereség ugyan elszomorító, de ha nem térünk le a ma járt útról, akkor fényes jövő elé nézhetünk. Ebben a szezonban már csak két meccs van hátra: szombaton a Zsolnát fogadjuk, hogy megpróbáljuk elvenni tőlük a második helyet, de ehhez kell még az is, hogy az utolsó körben otthonában legyőzzük a Rózsahegyet.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Szeretnék gratulálni a Slovannak a bajnoki címhez, amit a szezonban nyújtott teljesítményéért megérdemelt. Köszönöm nekik a rugalmasságot is, ami lehetővé tette, hogy a mai találkozót újra ennyi néző előtt játszhassuk. Kiváló meccset láttunk. Két nagyon fiatal játékossal álltunk fel, akik nem okoztak csalódást, akárcsak a többi játékos sem. A gólunkat egy szöglet előzte meg, az egyenlítő találat előtt pedig több hibát is vétettünk. Ha betaláltunk volna rögtön a második félidő elején, akkor más lehetett volna a végeredmény. Gólt kellett volna rúgnunk, hogy ne 1:3 legyen a vége. A Slovannak tapasztaltabb focistái vannak. Valóban sok a sérültünk, és sárga lapos eltiltottunk is lesz a Zsolna ellen, de ez nem jelenthet problémát. Ez egy ilyen helyzet, meg kell oldanunk. Sok tehetséges srác futballozik az U19-es csapatban. Megtaláljuk a megoldást arra, miként álljunk fel szombaton. Nem féltem a csapatot, és a jövőtől sem tartok. Tudom, mit kell tennünk ahhoz, hogy jövőre a Slovan kihívói lehessünk a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Nagyszerű volt ma újra ennyi szurkoló előtt játszani. Ma voltak a legtöbben, azóta, hogy kitört a járvány, és fantasztikus hangulatot teremtettek. A szurkolóink a 12. játékosunk.”

Ján Kozák (Slovan): „Szlovákiai viszonylatban kiváló focit láthattunk. A meccs sokáig nyitott volt, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Egyik vagy másik irányba is eldőlhetett volna a mérkőzés. Mi három gólt adtunk, és úgy gondolom, hogy egy vagy két száz százalékos helyzettel többet tudtunk kidolgozni, mint a DAC. Megérdemelt győzelem született és valóban kiváló futball volt. Örültünk a meccsnek, melyre nem kellett különösképp motiválni a csapatot. Örülünk, hogy a szurkolók visszatérhettek a lelátóra. Egy ilyen találkozó után pedig feleslegesnek tartom a sárga lapomat firtató kérdést. Felkészülünk a kupadöntőre, ezért ma egy új rendszert is kipróbáltunk, de előtte még lesz egy bajnokink a Nagymihály ellen.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - ŠK SLOVAN BRATISLAVA 1:3 (1:1)
Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló, MOL Aréna, 2020.07.01., 20:00
Játékvezetők: Gemzický - Bednár, Hrmo
Góllövő: 17. Kalmár, ill. 21. Medved, 82., 90+4. Moha
Nézőszám: 6120
Sárga lap: 45+3. Blackman, 69. Ramirez, ill. 30. Ján Kozák (edző), 52. Rabiu
DAC: Jedlička - Blackman, Bednár (39. Malý), Kružliak, Davis - Schäfer (87. Sharani), Njie (72. Fábry), Kalmár (K), Balić - Divković, Ramirez
Slovan: Greif - Abena, Bajrić, Božikov (K) - De Kamps (75. Da Silva), Rabiu - Medveděv, Strelec (64. De Marco), Moha - Medved (67. Nono), Ožbolt

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 42% : 58%
Lövések: kapura: 8:9, mellé: 8:2
Szabadrúgás: 18:20
Szöglet: 7:7
Les: 1:3

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies