Back to top

Beszámoló: DAC-Slovan 1:1 (0:0)

Publikálva: 2021, szeptember 12 - 22:45
Pazar hangulatú mérkőzésen parádés játékot bemutatva botlásra kényszerítette a DAC az eddig százszázalékos Slovant, s egy kis szerencsével tizenegyessel is büntethették volna a címvédőt az utolsó utáni pillanatban. A játékvezető végül nem ítélt büntetőt, de erre a mérkőzésre még így is sokáig emlékezni fogunk.
Beszámoló: DAC-Slovan 1:1 (0:0)

Igazi rangadóval tért vissza a Fortuna Liga a MOL Arénába, hiszen a címvédő, s ebben a szezonban még hibátlan Slovant láttuk vendégül. A kéthetes válogatott szünetben történt egy s más a klub háza táján. Divković távozott a csatársorból, de a helyére öten is pályáznak az újonnan érkezők közül. Németh Antal vezetőedző az egyiküknek rögtön a kezdőben szavazott bizalmat: Lamkel Zé ékpárjaként pedig a házi góllistát három találattal vezető Sharanit állította. A kulcsemberek közül Balićra és Kružliakra sérülés miatt nem számíthatott a tréner, Kalmár pályára lépésére pedig még hónapokig kell várni.

A mérkőzés kiváló hangulatban kezdődött. A B-középet egy percre sárga-kék füst borította be, de azt már az ott helyet foglalók is tisztán látták, ahogy Schäfer András átveszi a Hónap Góljáért járó díjat. Válogatott középpályásunk még a Liptószentmiklós ellen talált be mesterien, ezzel a találattal érdemelte ki az elismerést. Maga a mérkőzés is remek tempóban indult, hamar „megkóstolták” egymást a csapatok.

Az első komoly ziccer a vendégek előtt adódott: Pauschek adta kapu elé laposan, de Zmrhal centikkel lemaradt a beadásról. Csapatunk mezét az első alkalommal magára öltő Lamkel Zé a 10. percben „adhatta volna át névjegyét” a Slovan kapusának, de Chovan védte a lövést. Az akciót követő szögletből pedig Sharani fejelt fölé.

A folytatásban ugyan kevesebb volt a helyzetek száma, de mindkét csapat végig támadószellemben, és nagyon harciasan játszott. A lelátóról jövő állandó buzdítás is érezhetően dobott a teljesítményünkön, de az égszínkékek is kiélvezték a hangulatot, sőt a 21. percben Henty révén kis híján a vezetést is megszerezték, de Jedlička fogta a közeli lövést. Magas labdákkal próbálkoztunk, ám Davis kiváló ívelésénél Paushek takarította el csatáraink elől a labdát, Andzouana beadásánál pedig Lamkel Zé került a földre. Az utóbbi jelenetnél örültünk volna egy tizenegyesnek, de Očenáš játékvezető és a VAR is másképp látta az esetet.

A félidő kétharmadát már magunk mögött hagytuk, amikor Zmrhal Davisről lefordulva ugratta ki Hentyt, de a korábban Székesfehérvárt is megjárt csatár kevéssel a hosszú kapufa mellé gurított. A 35. percben pedig Ciganiks vehette volna be a Slovan kapuját, ha pontosabban céloz, de mintha kicsit meglepte volna őt a Lamkel Zétől kapott labda.

Bosszankodtuk még egy sort a kimaradt lehetőségen, amikor már Andzuana került helyzetbe. Nagyon szép akciót dolgoztunk ki, amely során Sharani, Davis és Lamkel Zé is kivette a részét a „melóból”, de Andzouanának pontosabban kellett volna céloznia a gólhoz. A közönség élvezte a meccset, a szlovák élvonalban kiemelkedő szintű találkozónak tapsolt a MOL Arénába jegyet váltó 7144 néző.

Az első félidőt záró „Mindent bele!” – buzdítást a második kezdetén ritmikus dobzene váltotta fel a B-középből, megalapozva az újabb 45 perc hangulatát. És valóban! A játék is ugyanúgy pörgött a pályán, mint a dobverők a zenészek kezében.

Három szöglettel is próbálkoztunk az elején. Mindhármat Davis adta be a sarokról, de igazából csak az utolsó rejtett magában gólveszélyt, azt viszont Chovan magabiztosan megfogta. A játékot láthatóan élvező Lamkel Zé kanyarítása volt a térfélcsere után első veszélyes próbálkozásunk, de a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret.

Az 58. percben pályára lépett az NB1 tavalyi gólkirálya, a Paksról igazolt Hahn János, aki rögtön az első labdaérintéséből a hálóba talált, de Očenáš játékvezető a VAR segítségével les címén érvénytelenítette a találatot. Már a becserélésnél hatalmas tapssal üdvözölte a közönség Hahnt, de ha az érvénytelenített gólja utáni percben nem a kapusba lövi az újabb ziccerét, akkor biztos, hogy felrobbant volna az aréna.

Ugyanez történhetett volna a 66. percben is, amikor Lamkel Zét senkinek sem sikerült feltartóztatnia a vendégek közül, s már csak Chovan volt vele szemben, de végül mi húztuk a rövidebbet. Őrült nagy lehetőség volt ez is, a stadionban pedig őrült atmoszféra uralkodott. „Ezt a meccset reggelig tudnám nézni” – mondta egy karcos hangú úr a kispadok mögötti lelátón. Valóban kellett már ilyen izgalmas meccs Dunaszerdahelyen.

A 68. percben Davis mértani pontossággal varázsolta Hahn fejére a labdát, de az újonc a kapu fölé fejelt. Ha minden összejött volna, 10 perc alatt mesterhármast szerzett volna az új csatárunk. Két perccel később Rabiu ordító helyzete maradt ki a másik oldalon – mellé lőtte a csereként beállt slovanista.

Majd következett két perc, mikor előbb a mennybe szálltunk, majd eszméletlenül gyorsan vissza is pottyantunk a földre. A 72. minutumban Lamkel Zé passzolt hátra a senki által nem őrzött Schäferhez, aki megízlelve a Hónap Góljáért járó elismerés érzését, máris bejelentkezett a következőre, és hatalmas gólt akasztott a Slovan hálójába – 1:0. Hangosbemondónk még válogatott gólszerzőnket ünnepeltette a közönséggel, amikor rakétamód kiegyenlített a Slovan. Zmrhalt nem tudtuk feltartóztatni a kapu előtt – 1:1.

A mérkőzés semmit sem veszített az iramából, a hatalmas szurkolás vitte előre a csapatot, de Beskorovainyi kishíján öngólt fejelt a 77. percben. Szerencsére Jedlička elég hosszúra nyújtózkodva szögletre tolta a labdát. Az „égszínkék” szurkolók is élvezték, amit látnak. Ha nem így lett volna, talán nem gyújtották volna be a görögtüzeket a saját szektorukban.

Viharos sebességgel érkezett el a mérkőzés hajrája, és szinte már mindenki száján ott volt a gól, de Schäfer a 90. percben csak a kapust találta el. A dráma pedig még csak ezután jött. Hahn esett nagyot a 16-os vonalán, de Očenáš gondolkodás nélkül továbbot intett. Majd mégis a fülére szóltak a VAR szobában ülő kollégái, mert az oldalvonal mellé ment, hogy monitoron nézze végig az esetet. Több perces hezitálás után azonban megmentette a Slovant egy tizenegyestől. A nézőtér füttyel fejezte ki a bírói verdikt után a nemtetszését, de az eredmény már nem változott.

Egy biztos, ha csak ilyen meccseket láthatnánk a bajnokságban, mint a mai, sokkal magasabb helyen jegyeznék a Fortuna Ligát. Feltüzelt közönség, támadó szellemben játszó csapatok, remekül bemutatkozó újoncok, Schäfer András bombagólja. Talán még a foci iránt rajongó Ferenc pápa is bánja, hogy szlovákiai látogatása első napján nem iktatta be programjába ezt a mai meccset. És még egy apróság: emlékszik valaki olyanra, hogy egy DAC-Slovan rangadón egyszer sem villant a sárga lap? Amíg ennek utánajárnak, készülhetnek is a jövő heti találkozóra, amelyre Rózsahegyen kerül sor.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Mindkét csapat jól kezdte a mérkőzést, de a Slovannak több helyzete volt az elején, mert néhány játékosunk megilletődötten lépett pályára. Sikerült azonban rendezni a sorokat, és lépésről lépésre feljavultunk. Izgalmas, jó mérkőzés volt, melyen egy kicsivel mi álltunk közelebb a győzelemhez, főleg a második félidőben mutatott teljesítményünk miatt. Nincs meg a három pont, de reméljük, hogy a nézők így is jól érezték magukat, és elégedetten mentek haza. Nem volt sok ideje az újoncoknak a csapattal edzeni, de egyiküket így is kezdőként küldtem a pályára, és a beszállókkal is elégedett vagyok, hiszen mindegyikük hozta azt a pluszt, amit elvárunk tőlük. Nem sajnálom, hogy Hahnt nem állítottam korábban játékba. Neki is idő kell még, hogy taktikailag jobban teljesítsen. Beállítása kockázatos volt, de így is hozzáadta azt a pluszt, amiről beszéltem. Lamkel Zével nem kell külön foglalkozni. Jól edz, motivált, megvannak az ambíciói, és hasznos tagja lesz a csapatnak. Nem gondolom, hogy a mai lett volna a legjobb teljesítményünk a szezonban, mert a Partizan Belgrád és a Liptószentmiklós ellen is legalább ilyen jó teljesítményt nyújtottunk. Tény, hogy a maihoz hasonló játékot minél többször meg kell ismételnünk.”

Vladimír Weiss (Slovan): „Így kell kinéznie egy jó mérkőzésnek a szlovák bajnokságban. Mindkét oldalon sok helyzet adódott, és a kapusok is kitettek magukért. Jól kezdtük a találkozót, az elején meg is voltak a lehetőségeink, de nem éltünk velük. Aztán a hazaiaknak is megvolt az esélyük a gólszerzésre. El kell ismerni, hogy a DAC nagyon jól játszott, a második félidőben jobb csapat benyomását keltette. Gyönyörű gólt adtak, de sikerült szinte azonnal visszajönnünk a meccsbe. Kiváló futball, remek atmoszféra, nagyon jó minőségű pálya volt, az ilyen mérkőzésekre szívesen járnak az emberek. A döntetlent igazságos eredménynek tartom. Az újoncokkal is elégedett vagyok. Jó főpróba volt ez számunkra a csütörtöki Konferencia Liga előtt.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - ŠK SLOVAN BRATISLAVA 1:1 (0:0)
Fortuna Liga, 7. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.09.12., 17:00
Játékvezetők: Očenáš - Hancko, Poláček
Nézőszám: 7144
Góllövők: 72. Schäfer, ill. 74. Zmrhal
Sárga lap: lapok nélkül
DAC: Jedlička - Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis (K) - Andzouana (89. Verlinden), Schäfer, Dimun, Ciganiks (58. Hahn) - Lamkel Zé, Sharani (73. Krstović)
Slovan: Chovan - Pauschek, Kashia, Božikov (K), De Marco (90+3. Lichý) - Kankava, De Kamps (64. Rabiu) - Čavrić (84. Dražić), Green (64. Mráz), Zmrhal - Henty (84. Da Silva)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 59% : 41%
Lövések: kapura: 3:2, mellé: 4:5
Szabadrúgás: 17:11
Szöglet: 8:5
Les: 2:3

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies