Back to top

Beszámoló: DAC-Pohronie 2:0 (2:0)

Publikálva: 2021, december 4 - 22:15
Három a magyar igazság – a Szenice és a Trencsén után a Pohronie együttesét is kapott gól nélkül győztük le, Joao Janeiro ezzel zsinórban harmadszor is bezsebelte a három pontot. A mérkőzést az első félidőben három perc alatt eldöntöttük: Balić találata után Hahn is „beköszönt” a sereghajtónak.
Beszámoló: DAC-Pohronie 2:0 (2:0)

Folytatódik-e a portugál mesterrel megkezdett jó sorozatunk? – így vezette fel a mérkőzést a MOL Aréna hangosbemondója. Az edzőnk két meccsen hat pontot szerezve, két rúgott és nulla kapott góllal várta a harmadik találkozóját a DAC kispadján. Az ellenfél ezúttal a Fortuna Liga sereghajtója, aki ellen mindenki győzelmet várt. Sajnos ezt a találkozót is nézők nélkül kellett megrendezni, de bízunk benne, hogy valaki hamarosan felmutatja a piros lapot a Covidnak is.

Vendéghelyzettel indult a találkozó. Lásik került a labdával egészen az alapvonalig, ahonnan erősen belőtte középre, de társa, Lačný centikkel lemaradt a beadásról. A válasz nem váratott sokáig magára a másik oldalon, ahol Veselovský előbb megszelídítette a passzt, majd tüzelt, de egykori játékosunk, a Pohronie hálóját védő Slančík számított a labdára. Ekkor úgy tűnt, pörgős lesz a játék, a pályán lévők azonban a percek múlásával minderre rácáfoltak. A hangszórókból ugyan szólt a „Hajrá DAC!”, de az élő buzdítás varázsát a gépszurkolás nem adta vissza, és a játékosokat sem ösztönözte nagyobb erőbedobásra.

Hahn is tétova volt, amikor már maga is kapura küldhette volna a labdát, ő azonban a bonyolultabb megoldást választotta, és Moumouhoz löbbölte a labdát. Mint kiderült, sikertelenül. Szerencsére a Garam-partiak sem brillíroztak elől, s abban sem volt igazán sok veszély, ha szabadrúgáshoz jutottak. A 16. percben végre jó lövéssel próbálkoztunk: Veselovský vette célba a hosszú sarkot. A szögletzászlónál bontakozott ki a támadás, melyet Moumou indított, majd fiatal középpályásunk fejezett be, de végül csak sarokrúgásig jutottunk. Az korábban kevesebb játéklehetőséghez jutott Veselovský Joao Janeirónál eddig mindig a kezdőben kapott helyet.

A 21. percben Balić nyesett alá túlságosan a labdának, így az méterekkel szállt a kapu fölé, 11 perccel később viszont már gólt ünnepelhetett. Andzouana hozta őt játékba egy szép passzal a tizenhatos vonalán, s mivel nagyon megfeledkeztek Balićról a vendégek, tolt egyet a labdán, majd ballal elgurította a kapus mellett – 1:0. Gólra gól – ez az egyik legjobb taktika egy csapatnál, amelyik meg akarja nyerni a meccset, s ezúttal sikerült is ezt alkalmaznunk. Adamec nagyon csúnyán eladta hátul a labdát, Hahn pedig szemfüles volt, kihasználta a hibát, és higgadtan begurította a másodikat is, három perccel a vezetés megszerzése után – 2:0.

Máris jobb volt így a kijelzőre pillantani, hiszen most három perc alatt rúgtunk annyit, mint az előző két mérkőzésen összesen. Tudtuk, hogy ha egy lapáttal ráteszünk, lehet még több is. Az első félidőben viszont erre már nem volt lehetőségünk.

A szünetben kettőt is cserélt a portugál tréner: Moumou és Andzouana maradt az öltözőben, Sharani és Ciganiks pedig pályára léptek. Blackman lövése volt a félidő első jelentős momentuma. A próbálkozás előtt egyedül hozta fel a labdát a félpályán átrobogva, kísérlete végül fölé szállt. Helyenként bosszantó hibák tarkították a játékot, de így is összejöhetett volna a harmadik gólunk, Ciganiks szögletet követő kapáslövése azonban levágódott a jobb kapufáról. Utána Dimun ugyan a kapuba pofozta a labdát, de ezt a találatot les címén érvénytelenítette a játékvezető.

Az 58. percben Jedlička ismét igazolta, miért sorolják őt a bajnokság legjobb hálóőrei közé. Ściślak éles szögből leadott szabadrúgását tolta ki a léc alól egy szép mozdulattal. A helyzet után Schäfer is lehetőséget kapott Veselovský helyén. A 64. percben épp az ő kiváló meglátásából kerültünk gólhelyzetbe, de az üres területbe ívelt labdája túl magasnak bizonyult Hahn számára. Talán húsz centin múlott. Egy perccel később már újabb tetszetős támadást vezettünk. Balić Hahnt akarta ziccerbe hozni, de a labda lepattant a védőkről. Ciganiks azonban lecsapott rá, és kapura is tűzte, ott viszont Slančík számított a lövésre.

A 70. percben Blackman indított el egy kontrát. Hahnt és Schäfert is bevonta a játékba, s az utóbbi berúghatta volna a harmadikat is, ha nem esik el a fűben mintegy hét méterre a kaputól, szemtől szembe a kapussal. Négy perccel ezután is gólhelyzetet alakítottunk ki, de a végét ismételten elrontottuk, pedig a védők ennél az akciónál csak statisztaszerepet játszottak. Kicsivel később Hahnak még sikerült célba venni a kaput, de próbálkozásából hiányzott az erő. Az igazán nagy helyzetet azonban a 81. percben hagytuk ki. Szöglet után visszakerült a labda az ötösbe, de közelről sem sikerült a gólvonal mögé juttatnunk, mert Slančík lábbal hárított.

A hajrában Krstović és Nebyla is pályára léptek. Janeiro a két gólszerzőt, Hahnt és Balićot vette le a pályáról. Nekik már nem volt több feladatuk, ellentétben Jedličkával, aki hatalmasat védett Blahút közeli próbálkozásánál. De még ennél is nagyobb helyzet maradt ki a másik oldalon a 88. percben, amikor Schäfer ziccert rontott, és Štrbát találta el, ahelyett, hogy közelről megszerezte volna a harmadik gólunkat, és végleg lezárta volna a mérkőzést. Az eredményért azonban így sem kellett már aggódnunk, a játékvezető nem sokkal a kimaradt lehetőség után háromszor is a sípjába fújt, mi pedig zsinórban harmadszor is begyűjtöttük az újabb három pontot.

Akadozva indult a mérkőzés, majd jött a 32. és a 35. perc, rúgtunk két gólt, s ezzel el is döntöttük az eredményt. Újabb győzelmünknek köszönhetően már 30 pont szerepel a nevünk mellett a tabellán, amelyen a negyedik helyen állunk. Két meccset vívunk még a téli szünet előtt, előbb jövő vasárnap az éllovas Slovan otthonába látogatunk a Téglamezőre, majd hazai pályán fogadjuk az őszi szezonban remekül muzsikáló rózsahegyieket.

Edzői értékelés:

Joao Janeiro (DAC): „Nagyon agresszív csapat a Pohronie, labdával és anélkül is. Nagyjából 30 percig tartott, amíg ezt megszoktuk, és addig szenvedtünk. Sok technikai hibát vétettünk, ami meglepett, s amihez nem vagyunk hozzászokva. Három perc alatt rúgtunk két gólt, aminek nagyon örülök. Az edzésen gyakoroljuk az ilyen támadásokat, amikor a középpályásaink felérnek a tizenhatosba. A második félidőben legalább kétszer a kapuba kellett volna juttatnunk a labdát, de nem voltunk elég hatékonyak. Jobban kellett volna összpontosítanunk. Tudtuk, hogy lesz rá területünk, de nem használtuk ki a kínálkozó lehetőségeket. Nehéz számszerűsíteni, hogy a három meccs alatt mi mindent sikerült átadnom a játékfilozófiámból, de néhány dolgot már megértettek. Nehéz a dolgom, hiszen nem a felkészülési időszakban érkeztem a klubhoz. Nem mondhatom azt, hogy teljesen elégedett vagyok. Vannak dolgok, melyek már láthatók a pályán, de nagyon sok teendő vár még ránk.”

Pablo Villar (Pohronie): „Szép futballt játszottunk, jó helyzeteink is voltak, de nem tudtuk gólra váltani azokat. A második félidőben mindent beleadtunk, mindent megpróbáltunk, a gól viszont nem jött össze. A különbséget az jelentette a két csapat között, hogy a DAC jóval hatékonyabb volt a tizenhatosban. A 30. percig voltak lehetőségeink, de aztán három perc alatt „kivégeztek” bennünket. Azért jöttünk, hogy ha lehet, pontokkal távozzunk, de a győzelemért járó három pontért a további mérkőzéseken kell megküzdenünk.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FK POHRONIE ŽIAR NAD HRONOM DOLNÁ ŽDAŇA 2:0 (2:0) 
Fortuna Liga, 17. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.12.04., 15:00
Játékvezetők: Sedlák - Vass, Halíček
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 32. Balić, 35. Hahn
Sárga lap: 73. Balić
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak (K), Muhamedbegovic, Davis - Balić (86. Nebyla), Dimun - Andzouana (46. Ciganiks), Veselovský (59. Schäfer), Moumou (46. Sharani) - Hahn (83. Krstović)
Pohronie: Slančík - Lásik (84. Šmatlák), Štrba, Paluszek (68. Čmovš) - Blahút, Adamec, Mazan (K), Šcišlak (59. Malle), Záhumenský - Badolo (84. Nguer) - Lačný

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 45% : 55%
Lövések: kapura: 8:4, mellé: 7:5
Szabadrúgás: 8:17
Szöglet: 7:7
Les: 5:1

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies