Back to top

Beszámoló: DAC-Nagyszombat 0:3 (0:2)

Publikálva: 2021, szeptember 26 - 20:12
Elszenvedtük idei első hazai vereségünket. A nagyszombati Spartak három gólt is berámolt Jedličkának. Egy újabb remek szurkolói kulissza előtt lejátszott mérkőzés, amely szomorúan ért véget a számunkra.
Beszámoló: DAC-Nagyszombat 0:3 (0:2)

A szerdai kupabúcsú után egy igazi kemény ellenfél ellen szerettünk volna javítani. A Nagyszombat erősen kezdte a szezont: nyolc bajnoki meccsből ötöt megnyert, kétszer döntetlenezett és mindössze egyszer szenvedett vereséget. Mi 3-3-2-es mérleggel vártuk a kerületi derbit. Németh Antal nem számíthatott a Komárom elleni meccsen megsérült Njiére és Brunettire, a több hete harcképtelen Kružliak, Balič, Moumou trióra, Kalmár visszatérésére pedig továbbra is várat magára.

Közel teljesen megtelt a vendégszektor, és a hazai lelátók is szépen benépesültek, minden adott volt ahhoz, hogy egy remek hangulatú rangadó szemtanúi legyünk. A kezdeti percekben pedig akár a gyors vezetést is megszerezhettük volna, ha kihasználjuk Takáč kapus hibáját. Sharani támadta őt le egy hazaadásnál, majd Schäferhez passzolt, de a lövésnél már javított a vendégek hálóőre. A gyors gól azonban így is összejött, csak sajnos nem a mi javunkra. Nagyon agresszív támadást vezettek a nagyszombatiak, akik azonnal kihasználták középső védőink hibáit, és Camral révén megszerezték a vezetést – 0:1.

A MOL Aréna hangulatán a vendéggól nem volt érezhető, csak a nagyszombati ultrák magyarokat szidalmazó rigmusai árnyalták a szurkolást. A pályán mezőnyjáték folyt. A 15. percben pedig Smolák játékvezető a VAR-t hívta segítségül. Arra volt kíváncsi, hogy Fábry tizenegyest érően ért-e kézzel a labdához. Végül bedobással folytatódott a játék. A másik oldalon Sharani esett a földre a tizenhatosban, de a bíró színészkedésnek ítélte meg a ghánai mutatványát, és még egy sárgát is felmutatott neki.

A középpályán Schäfer volt a csapat motorja, robotolt, gürizett, de átadásaiból végül nem alakult ki gólhelyzet: Fábry egyik próbálkozása fölé szállt, a másik mellé. A mérkőzésnek ebben a periódusában jóval többet járt a lábunkon a labda, de a kijelzőre pillantva mégsem lehettünk boldogok. A Spartak kontráinak szinte mindegyikében benne volt a gólveszély, így a 30. percben is, amikor Fábry labdavesztése után indítottak támadást, de Cabral végül nem járt sikerrel.

A 33. percben Ciganiks lábában maradt a gól. A mindenhol felbukkanó Schäfertől érkezett a passz, de Takáč jól olvasta a játékot, és blokkolta lett játékosunk próbálkozását. Kicsivel utána Vera labdája landolt a nagyszombati háló tetején. Majd Sharani húzta meg a jobbszélen, de Kóša még az utolsó percben utolérte, és szögletre mentett. A sarokról érkező labdát Lamkel Zé fejelte egyenesen Takáč kezébe. Már kezdtünk beletörődni az egygólos félidei vereségbe, mikor még rosszabbra fordult a helyzet. Yusuf balról érkező labdáját pofozta közelről a hálóba az idei Európa-bajnokságot is megjárt észak-macedón csatár, Ristovski – 0:2

Németh Antalnak reagálnia kellett, és a szünetben levette Ciganiksot, helyén pedig Hahnnak adott bizonyítási lehetőséget. Kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznunk, de nem érkeztek a helyeztek. A másik oldalon viszont Ristovski igencsak elemében volt. Az első lövését még csúnyán elrontotta, egy Jedličkáról kipattant labdát viszont könnyűszerrel a kapunkba passzolhatott volna, ha jobban koncentrál – hál´ Istennek nem így történt. Beskorovainyinak is kellett volna némi szerencse, hogy gólszerzővé váljon, de fejesét üggyel-bajjal védeni tudta Takáč.

Az 59. percben hármas cserére szánta el magát az edzőnk. Sharanit, Fábryt és Verát vette le, Krstovićot, Verlindent és Blackmant pedig hadba állította. Megélénkült a támadójátékunk, és ha Takáč kapus nem védi bravúrral Hahn próbálkozását, meg is lett volna a szépítés. Verlinden is bizonyítani akart, az 54. percben azonban túlságosan alányúlt a labdának. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, de büntetni mégis a Spartak büntetett. A 66. percben ismét hibáztunk hátul. Már Cabral is ellőhette volna a labdát, de a jobb pozícióban érkező társához, Ristovskihoz passzolt, akinek már nem volt nehéz dolga – 0:3

7030 néző váltott jegyet a meccsre a MOL Arénába – jelentette a gól után a hangosbemondó, de ebből csupán mintegy 400-nak volt jókedve. Bő húsz perc volt még hátra, s valahol mindenki tudta, hogy csoda kellene a pontszerzéshez. Ennek megszületéséhez a 77. percben tehettük volna meg az első lépést, Verlinden hosszú labdájára Krstović startolt rá, de lövése már csak az oldalhálót rezgette meg. Egy újabb gyors kontrából a vendégek a negyediket is belőhették volna, de Grič és Jedlička párharcából utóbbi jött ki győztesen.

A hajrában igyekeztünk megszerezni a szépítő találatot, Verlinden lövése viszont lepattant, az újabb próbálkozásnál pedig Schäfer löketébe álltak bele a védők, csak egy szögletig jutottunk. A vendégek végül jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően mindhárom pontot elvitték tőlünk.

Két gólt kaptunk az első félidőben, egyet a másodikban, rúgni viszont egyet sem tudtunk a tabella első fokát ostromló Nagyszombatnak. Össze kell szedni magunkat, mert az eddig lejátszott kilenc forduló után a nyolcadik helyen állunk. Márpedig ennél többre vagyunk hivatottak! Legközelebb ismét hazai pályán játszunk, s erre most egy hetet sem kell várni, hiszen már pénteken fogadjuk az Aranyosmarót csapatát.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Nyilván nem könnyű egy ilyen találkozó után bármit is mondani, hiszen az eredmény mindent felülír. Azon kívül, hogy elnézést kérünk a szurkolóinktól és felkészülünk a pénteki mérkőzésre mást nem tudok mondani. Szerintem egy ilyen helyzetben az én személyem egyáltalán nem fontos. A klub és a csapat sorsa a fontos. Ameddig lehet, ezért a csapatért fogok dolgozni. Több van ebben a keretben annál, mint ahogy azt az elmúlt meccseken megmutattuk.”

Michal Gašparík (Nagyszombat): „Gyors és szervezett játékra készültünk. A gyors gól után az elképzeléseink szerint alakult a mérkőzés. Nagyon szervezett teljesítményt nyújtottunk. Kár, hogy nem sikerült többször betalálnunk. Elégedettek vagyunk és értékeljük a mai győzelmet. Örülünk, hogy ott vagyunk a Slovan nyakán. Tudjuk, hogy ők a favorit, de hatalmas motiváció számunkra a tabellán elfoglalt helyezésünk.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FC SPARTAK NAGYSZOMBAT 0:3 (0:2)
Fortuna Liga, 9. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.09.26, 17:00
Játékvezetők: Smolák - Pozor, Jekkel
Nézőszám: 7030
Góllövők: 4. Cabral, 42., 66. Ristovski
Sárga lap: 20. Sharani, 42. Schäfer, ill. 51. Yusuf, 54. Grič
DAC: Jedlička - Vera (59. Blackman), Muhamedbegović, Beskorovainyi (81. Malý), Davis (K) - Dimun, Schäfer - Ciganiks (46. Hahn), Fábry (59. Verlinden), Lamkel Zé - Sharani (59. Krstović)
NagyszombatTakáč - Procházka (K) (75. Čurma), Škrtel, Kóša, Twardzik - Savvidis (70. Vlasko) - Bukata, Grič - Cabral (83. Iván), Ristovski (70. Boateng), Yusuf (70. Jones)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 65% : 35%
Lövések: kapura: 4:7, mellé: 9:3
Szabadrúgás: 12:9
Szöglet: 7:4
Les: 0:1

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies