Back to top

Beszámoló: DAC-Aranyosmarót 4:2 (2:0)

Publikálva: 2021, október 1 - 23:05
Visszatértünk a győztes útra! A kupafiaskó és a kerületi rangadó elvesztése után magabiztosan fektettük két vállra az Aranyosmarót csapatát. Kilencpercnyi játék után már kétgólos volt az előnyünk, melyet meg is tartottunk a záró sípszóig. Külön öröm, hogy Hahn és Krstović is megszerezték első góljaikat csapatunk színeiben.
Beszámoló: DAC-Aranyosmarót 4:2 (2:0)

A vasárnapi kerületi rangadó után a tabella utolsó előtti helyezettje, az aranyosmaróti csapat látogatott el a MOL Arénába. A ViOn idáig nem a várakozásoknak megfelelően teljesített, de a szezon előtt mi sem gondoltuk volna, hogy kilenc forduló után csupán a nyolcadik helyen állunk majd a bajnokságban. Németh Antal ismét új védelmi sorral próbálkozott, melyben ezúttal egy hazai nevelés, Malý is kezdőként lépett pályára. A középpályán nagy meglepetés nem történt, elől pedig Hahn és Krstović kapott lehetőséget arra, hogy megszerezze első gólját csapatunk színeiben.

Maga a mérkőzés a lehető legjobb forgatókönyv szerint indult a számunkra, mivel már az 5. percben megszereztük a vezetést. Krstović lövését csak kiütni tudta Lukáč kapus, a kipattanóra pedig vércseként csapott le Hahn, s megszerezte első találatát csapatunk színeiben – 1:0. Akkor még nem is sejtettük, milyen gyorsan jön a másik találat. Mindössze négy perc telt el az újabb középkezdés óta, amikor ismét a magyar bajnokság tavalyi gólkirálya került nagyon közel a vendégek kapujához, de a jobb pozícióban érkező Andzouanához passzolt, aki nem hibázott – 2:0. Mi ez, ha nem villámrajt?

Valóban rég volt már olyan, hogy tízpercnyi játék után 2:0-át mutat a kijelző a MOL Arénába. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy nem nekünk kell futni az eredmény után, az Aranyosmarótnak pedig ki kell támadnia, ha pontot akar rabolni tőlünk. Ehelyett az történt, hogy Lamkel Zé fejezett be lövéssel egy szólót, de Lukáč ezt kivédte, így oda lett a százszázalékos helyzetkihasználásunk. Ezt az apró lelki sebet gyorsan kihevertük, hiszen ahogy teltek a játékpercek, és uralmunk alatt tartottuk a labdát, kezdett egyre egyértelműbbé válni, hogy ezt a meccset csak mi magunk veszíthetjük el.

Igaz, az iram ezúttal nem volt akkora, mint az öt nappal korábbi kerületi rangadón, de az ellenfél most nem is késztetett bennünket gyorsabb tempóra. Így is meglehetett volna a harmadik találatunk, ha Dimun pontosabban fejel, miután Lamkel Zé a hosszú sarokra ívelte neki a labdát.

A ViOn a félidő felénél jutott el első alkalommal a kapunkig úgy, hogy az veszélyesnek volt mondható, de Jedlička – kis szerencsével – biztonságos helyre paskolta a labdát. A vendégek „ijesztgetésére” Blackman válaszolhatott volna a 28. percben. Andzouana játszotta magát tisztára, majd a szélről okosan passzolt középre, ahol érkezett a panamai, de gólba tartó labdáját Lukáč hárítani tudta. Az ellenkező oldalon Ziemba játékvezetőnek a VAR-t kellett segítségül hívnia a 34. percben. Arra volt kíváncsi, hogy Dimun kézzel ért-e labdához a büntetőterületen belül. Rövid tanácskozás után azonban kiderült, hogy nem.

Lendületben volt a csapat, és nem is akartak megelégedni a srácok a kétgólos előnnyel. Blackman lehetett volna a harmadik gólunk szerzője. A tizenhatoson kívülről jött meg a panamai lövőkedve, a bal kapufa mellé célzott, de Lukáčnak sikerült szögletre mentenie. Kicsivel később Schäfer is próbálkozott, de itt hiányzott a kellő erő a lövésből. A ráadás pillanataiban Yilmaz maradt le egy balról érkező beadásról, az ellentámadás során pedig Schäfer fejelt kicsivel mellé, de így is megnyugtató előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidő ugyanolyan gyors találattal indult, mint az első, de ennek egyáltalán nem tudtunk örülni. Kővé dermedt a védelmünk, és csak néztük, ahogy Ďubek Jedlička háta mögé helyezi a labdát – 2:1. A válasz viszont szerencsére nem váratott sokat magára. Három perccel később Lamkel Zé került lőtávolba, ám nagyon önzetlenül lepasszolta Krstovićhoz, aki jobbal levette, ballal kapura tette, gól – 3:1. Hahn után ő is első alkalommal szerzett gólt DAC-mezben.

A találat után kettőt is cserélt Németh Antal: Andzouanát Ciganiks, Krstovićot pedig Sharani váltotta. Ez a kis intermezzo nem törte meg a lendületünket, sőt! Lamkel Zé is feliratkozhatott volna a góllövő listára! A frissen pályára lépő Ciganiks üresbe beívelt labdáját csúsztatta fejjel kapura, de Lukáč az utolsó pillanatban védeni tudott.

Az aranyosmarótiak érezték, hogy közel az újabb gól, de azt talán nem gondolták, hogy mekkora szarvashiba után kapják majd a negyediket. Hahn egy hazaadásnál megtámadta a kapust, aki a kirúgás pillanatában eltalálta az expaksi gólvágót, róla pedig a kapuba pattant a labda – 4:1. Ez a pillanat végleg megpecsételte a fehér mezesek sorsát, mi pedig reménykedtünk benne, hogy összejön az ötödik guriga is. Lamkel Zé tizenhatosban bemutatott biciklicselei után nagyon közel álltunk ehhez, de extravagáns kameruni csatárunk ezt az égbe lőtte.

A 72. perctől Németh Antal pihenőre küldte Hahnt, akit hatalmas taps kísért a kispadig. A mérkőzést személyesen megtekintő Marco Rossi, csapatunk korábbi és a magyar válogatott jelenlegi edzője is elismerően bólintott az első DAC-góljait megszerző csatár teljesítménye láttán. Az ellenfelet ezek a pillanatok azonban nem hatották meg annyira, hogy elfelejtettek volna támadni: Yilmaz rövid sarokra tartó labdáját kellett szögletre ütnie Jedličkának.

Utána viszont a kapujához szegeztük a ViOn-t. Kerestük a legideálisabb pillanatot, végül Blackman vette célba a kaput, de blokkolták a próbálkozását. A 77. percben Čögleynek a gólvonalról kellett mentenie. Malý lehetett volna az ötödik gólunk szerzője, akinek a játékba csereként nagyon jól beszálló Szendrei tette a fejére a labdát. A meccs egész ideje alatt kitartóan buzdító B-közép ekkor már begyújtotta a maradék füstbombákat is, de a kapura törő Sharanit mégsem a füst, hanem egy utolsó utáni pillanatban szerelni tudó védő akadályozta meg a gólszerzésben.

„Ki a jobb?“ – „Dé-Á-Cé!“ – zendített rá a közönség öt perccel a rendes játékidő letelte előtt, a nézők pedig állva tapsoltak a csapatnak. A legeslegutolsó percben azonban még összehoztak egy gólt a vendégek. Egy begyakorolt szabadrúgáskombináció után Čögley vette be a kapunkat – 4:2.

Ismét remek szurkolói kulissza előtt játszott a csapat, amely ezúttal négy góllal és három ponttal hálálta meg a töretlen buzdítást. Villámrajtot vett a mérkőzés, hiszen már az ötödik percben megnyitottuk a gólcsapot. Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, és kicsivel több szerencsével még ennél is többet rúghattunk volna. Most kéthetes szünetre megy a bajnokság, válogatott játékosainknak pedig nemzeteik csapatában lesz feladatuk. Legközelebb Zsolnára utazunk, hogy folytassuk a felzárkózást a tabellán.

 

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Nagyon jókor született az első két gólunk, amely segített nekünk, és mindjárt más formát adott a mérkőzésnek. Utána több hiba is került a játékunkba, melyekről remélem, hogy a jövőben nem fognak megismétlődni. A második félidő elején is elkövettünk ezekből párat, de sikerült gyorsan megszereznünk a harmadik gólt. Sok helyzetet dolgoztunk ki, akár előbb is lezárhattuk volna a meccset. A nézők jó összecsapást láttak, sok helyzettel. Ebben a helyzetben leginkább annak örülök, hogy megszereztük a három pontot.”

Ľuboš Benkovský (Aranyosmarót): „A meccset a hazaiak két gólja nyitotta meg, melyet két elvesztett párharc után kaptunk. A találkozó onnantól kezdve nyíltabbá vált a részünkről. Volt is néhány lehetőségünk. A második félidőre úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy kezdeni akarunk valamit az eredménnyel, és agresszívebben akarunk futballozni. Sikerült is gólt adnunk. Mikor kicsit fellélegeztünk, jött a harmadik hazai találat, majd mindjárt utána a negyedik egy hiba után. Egy ilyen minőséget képviselő csapat ellen ilyenkor már nehéz játszani.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FC VION ARANYOSMARÓT 4:2 (2:0)
Fortuna Liga, 10. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.10.01, 17:00
Játékvezetők: Ziemba - Štrbo, Vitko
Nézőszám: 4017
Góllövők: 5., 61. Hahn, 9. Andzouana, 54. Krstović, ill. 51. Ďubek, 90+2. Čögley
Sárga lap: lapok nélkül
DAC: Jedlička - Blackman, Malý, Muhamedbegovic, Davis (K) - Andzouana (59. Ciganiks), Dimun (69. Nebyla), Schäfer, Lamkel Zé (82. Fábry) - Krstović (59. Sharani), Hahn (69. Szendrei)
Aranyosmarót: Lukáč - Mondek, Chren, Tóth (63. Švec), Čonka - Čögley (K), Gamboš - Kolesár, Ďubek, Kyziridis - Yilmaz

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 53% : 47%
Lövések: kapura: 12:6, mellé: 6:7
Szabadrúgás: 11:16
Szöglet: 7:5
Les: 1:3

Kiss Balázs / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies