Back to top

Beszámoló: DAC 1904 - Zólyombrézó 2:1 (0:0)

Publikálva: 2022, október 24 - 07:51
Vert helyzetből győzelem! A néhány lehetőséggel kecsegtető első félidőt követően csak a második játékrészben jöttek a gólok. A Zólyombrézó vezető találatára Krstović két góllal válaszolt, így a DAC-nak sikerült itthon tartania a három pontot.
Beszámoló: DAC 1904 - Zólyombrézó 2:1 (0:0)

Kemény héten van túl a csapat, melynek keretéből a keddi kupakiesésre való reakcióként két játékos is kikerült, és további intézkedések is figyelmeztették a játékosokat, hogy többet vár el tőlük a klubvezetés és a szurkolók is. Az újonc Zólyombrézóval idén egyszer már megmérkőztünk, az idegenbeli találkozón 0:0-s döntetlen született. A vasgyáriak ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint mi. Kalmár sárga lapos eltiltás miatt nem játszott, Leginus azonban első alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában.

A mérkőzés elején a B-közép egy szép koreográfiával emlékezett meg az ´56-os eseményekre, majd a futballé lett a főszerep. Ezúttal három csatárral álltunk fel, s rögtön az első percben egy szép jobb oldali akciót láthatott a 4377 fős közönség. Veselovský szélről jövő beadásába Krstović csak cipőorral ért bele, de már nem tudta irányítani a labdát. A vendégek egy veszélyes, de mellé szálló fejessel válaszoltak. Majd Petrášnak akadt védeni valója egy szöglet után.

Krstović a 13. percben is megmutatta tehetségét: egy az egyben megverte a védőjét, majd célba vette a rövid sarkot, de Ludha számított a lövésre. Egy másik oldali támadás végén már rezdült a háló, de a 200. bajnoki mérkőzését fújó Kružliak játékvezető érvénytelenítette a találatot, mert a vendégek idegenlégiósa, Moses az ötösön belül támadta Petrášt.

Szánthó a 18. percben lendítette lövésre a lábát, csípős bombáját azonban magabiztosan szorította magához az ellenfél kapusa. Krstović későbbi lehetőségénél pedig az előtte álló védők blokkoltak. Mindkét oldalon akadtak veszélyes lövések, Petrášnak a 30. percben volt munkája, amikor Ďatko löketének parancsolt megálljt. Ludhának pedig Krstović adta a legtöbb feladatot, ezúttal a kapu torkából próbálkozott.

Több mint félórányi játék után a B-közép a „Harcoljatok, harcoljatok!” buzdítással igyekezett még nagyobb erőbedobásra sarkallni a csapatot, s valahogy így fogalmazott csapatunk egykori legendás játékosa, Fieber Péter is a szünetben, aki a félidei tombolahúzás előtt elmondta, hogy a második félidőben örülne az agresszívabb játéknak. A térfélcserét követő első lövés mégis a vendégeké volt, de Pavúk próbálkozása mellé ment. A középpályán lett volna szükségünk leginkább erősítésre, mert nagyon könnyen a támadóharmadunkba került a Zólyombrézó. Az 52. percben pedig meg is szerezte a vezetést: Kováčik centerét Moses Cobnan vágta a kapunkba – 0:1.

ERŐ – ez a felirat emelkedett a magasba piros alapon fehér betűkkel kiírva a B-középben. Szurkolóink mintha ezzel jelezték volna, mire van szükség a fordításhoz. A csereként beállt Nebyla igyekezett legelőször kiszolgálni a közönséget, de százszázalékos helyzetben csak a kapust találta el. Nem sokkal később Brunetti fejelt fölé egy sarokrúgást követően, majd Veselovský volt pontatlan.

Megvoltak ugyan a lehetőségeink, de hiányzott a pontos befejezés. Egészen a 69. percig kellett várnunk az egyenlítésre. Ekkor a szintén csereként pályára küldött Ramadan csavarta tűpontosan Krstović fejére a szögletet – 1:1. Újra felélénkült a szurkolás. „Még, még, még, ennyi nem elég!” – skandálta egyből a publikum.

Tíz perc volt még hátra, és teljesen nyílt volt még a mérkőzés. Mindkét oldalon eshetett volna gól. A frissen érkező Breznanik kísérletét Petráš szögletre tolta, majd Kuzma fejese ment el milliméterekkel a bal kapufa mellett. Mindkét próbálkozást megúsztuk, majd jött a 86. perc, és ki más, mint Krstović! Ramadan akrobatikus mozdulattal továbbította a labdát a 16-osba, ahol Godál nem tudta feltartóztatni a nagyon nagy lelkesedéssel harcoló Krstovićot – 2:1. A montenegrói csatár megszerezte tizedik találatát a bajnokságban, amivel egyedül vezeti a góllövőlistát. Blackmannek is volt még egy erős bombája a lefújás előtt, de az állás már nem módosult. Elsősorban Krstovićnak köszönhetően vert helyzetből sikerült megfordítanunk a mérkőzés állását.

A találkozót a helyszínen tekintette meg Marco Rossi magyar szövetségi kapitány is, aki DAC-béli szerepvállalása alatt nagyon jó kapcsolatot ápolt Adrian Guľával. A mérkőzés azonban nem a két edző közti kedélyes csevegésről, hanem a harcias küzdelemről, na és Nikola Krstović remek teljesítményéről szólt, aki ma egymaga nyerte meg a mérkőzést. Győzelmünknek köszönhetően megerősítjük a harmadik helyünket a tabellán. Az eddig gyűjtött 26 ponthoz jövő vasárnap gyűjthetünk újabbakat a szintén újonc besztercebányaiak pályáján. Legyünk ott minél többen, és hajtsuk bele a csapatot a győzelembe! Az utazás és a belépőjegy árába a csapat is beszáll.

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC 1904): „Nagyon értékes győzelmet arattuk, főleg azt követően, hogy kiestünk a kupából. Nagyon fontos volt, hogy ma nyerjünk. Látszott is az első félidőben, hogy nem voltunk annyira magabiztosak, pontosak és nyugodtak, mint az ellenfél, és a labdavesztések utáni reakciónk sem volt jó. Az első játékrészben jobb volt a Zólyombrézó. A második félidőben magasabbra feltoltuk a letámadást, paradox módon akkor kaptuk a gólt. Nagyon jól reagáltunk ugyanakkor, és sokkal nagyobb intenzitással játszottunk. Segítettek a csereként érkező játékosok is, és természetesen ott volt Krstović, aki tulajdonképpen eldöntötte a mai mérkőzést. Nyilván csalódott volt mindenki a kupakiesés után, ezt a szurkolók éreztették is velünk. Nagyon sajnáljuk, hogy számunkra befejeződött az idei Slovnaft Cup-sorozat. Annál jobb volt, hogy a srácok harcoltak, egy csapatként játszottak, és sikerült megfordítani az eredményt. Krstović nagyon értékes játékos, de amit különösképp értékelek benne, hogy mennyire tud harcolni a csapatért, és a csapat ezt ma vissza is adta neki. 0:1-nél egy kicsit rizikóztunk, de sikerült fordítanunk, ami fantasztikus. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen kiesett Káčer, Kalmár és Gavrić, akik minőségi játékosok. Nagyon nehéz nélkülük játszani, de sikerült. Tudatosítjuk, hogy nagyon sok munka vár ránk, de örülünk annak, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben meg tudtuk fordítani a meccset. Ez sokat jelent a számunkra. Ma le a kalappal a srácok előtt azért, ahogy harcoltak, küzdöttek. Örülünk a három pontnak.”

Roman Skuhravý (Zólyombrézó): „Egyrészt szomorú, másrészt boldog vagyok, hiszen nagyon vártuk ezt a meccset. Egy remek stadionban, egy nagyon jó ellenfél ellen, kiválóan előkészített pályán játszhattunk, és abban bíztam, hogy sikerül megismételni a Nagyszombat elleni teljesítményünket, ahol nagyon jól játszottunk. Ez össze is jött. Az első félidő nyílt volt, viszont egyik csapat sem használta ki a lehetőségeit. Úgy érzem, hogy a döntő a második félidő eleje volt. A vezető találatunk után még volt két óriási lehetőségünk, hogy lezárjuk a mérkőzést. Ez nem sikerült, s aztán megmutatkozott a hazaiak minősége, egyrészt a cserejátékosok, és természetesen Krstović, aki a különbséget jelentette. Ő egy olyan játékos, akit minden edző szeretne a csapatában látni. Ma is keményen dolgozott, és egy személyben megnyerte a DAC-nak a mérkőzést. A győztes találat előtt volt egy ezerszázalékos helyzetünk, ami kimaradt. Ilyen a foci, de nagyon örülök, hogy egy ilyen mérkőzést játszottunk. Az öltözőben láttam a srácok arcán a csalódást, de mondtam nekik, hogy ha a maradék három mérkőzésen is hasonló teljesítményt nyújtunk, akkor nem lesz probléma. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, úgy érzem, hogy megérdemelték, mivel egy góllal többet rúgtak.”  

DAC 1904 - FK ŽELEZIARNE ZÓLYOMBRÉZÓ 2:1 (0:0)
Fortuna Liga, 15. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.10.23., 17:30
Játékvezetők: Kružliak - Štrbo, Hrmo
Nézőszám: 4377
Gólszerzők: 69., 86. Krstović, ill. 52. Moses
Sárga lap: 31. Leginus, 56. Krstović, 82. Nebyla, 88. Dimun, ill. 33. Godál, 43. Paraj
DAC 1904: Petráš - Pinto, Risvanis (K), Brunetti, Andzouana - Fazlagić (57. Nebyla), Dimun, Veselovský (88. Kružliak) - Szánthó (77. Blackman), Krstović, Leginus (57. Ramadan)
Zólyombrézó: Ludha - Bartoš, Godál (K), Grešák - Kováčik, Bakaľa (88. Horvát), Paraj, Ďatko (77. Vasil) - Moses (82. Breznanik), Kuzma, Pavúk (78. Grendel)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 44% : 56%
Lövések: kapura: 7:5, mellé: 6:6
Szabadrúgás: 17:22
Szöglet: 4:5
Les: 2:1

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Fortuna liga, DAC
Cookies