Back to top

Beszámoló: DAC 1904 - Víkingur Gøta 2:0 (2:0)

Publikálva: 2022, július 29 - 06:28
„Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, és magabiztos teljesítményt nyújtva bejutottunk az EKL selejtező harmadik fordulójába“ - írja honlapján a DAC. Ezúttal sem maradt el a kirobbanó formában futballozó Krstović gólja, melyet Veselovský remek találata követett. A fantasztikus hazai publikumra jövő héten a bukaresti FCSB vár.
Beszámoló: DAC 1904 - Víkingur Gøta 2:0 (2:0)

Jó passzban várta a csapat a „vikingek” elleni visszavágót, már a meccs előtti bemelegítésen is látszott a nyugalommal párosuló magabiztosság a játékosokon. A Feröer-szigeteken Krstović és Ciganiks káprázatos góljaival elért 0:2-s eredmény után esélyesként léptünk pályára, Adrian Guľa vezetőedző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy maximálisan ébernek, kellően magabiztosnak, de szerénynek és szorgalmasnak is kell lennünk, hogy további sikereket érjünk el.

A mérkőzés elejére pedig valóban inkább a szerénység volt jellemző a részünkről. Elsőként a „vikingek” veszélyeztettek, de Olsen gyenge fejese a 3. percben nem hozta zavarba Veszelinovot. A vártnál nehezebben bontakoztak ki a támadásaink, a nézőket pedig inkább az érdekelte, miként alakul a másik meccs, ahol a bukaresti FCSB a Saburtalo Tbiliszivel vívott csatát. Azt már hetekkel korábban tudtuk, hogy ennek a párharcnak a továbbjutója kerül majd össze vagy velünk vagy a Víkingurral.

A mérkőzés első nagy ziccerére kicsivel több mint 14 percet kellett várni. Krstović Brunetti passzával tört kapura, a távolabbi sarkot vette célba, de Reynatrod kapus még bele tudta tenni a lábát a lövésbe. A tetszetős akciót eseménytelen pillanatok követték, ápolással, ivószünettel tarkítva, majd jött Krstović – ki más? – aki a feröeri ollózós gólja után ismét bevette az északi együttes kapuját, ezúttal 18 méterről – 1:0. A lövés értékéből az sem vont le sokat, hogy a labda egy védő lábán még irányt változtatott, mielőtt áthaladt volna a gólvonalon. Montenegrói csatárunk ebben a szezonban gyártószalagon szállítja a gólokat. Nem volt még olyan tétmeccsünk a 2022/23-as szezonban, melyen ne iratkozott volna fel a góllövőlistára.

A gól ünneplése után Bíró Tamás, a MOL Aréna hangosbemondója közölte, hogy Bukarestben véget ért a találkozó, és az FCSB 4:3-as összesítéssel jutott tovább. A B-közép hangos füttykoncerttel fogadta a bejelentést, mindezt azért, mert ekkor már mindenki szinte biztosra vette, hogy mi láthatjuk vendégül a román csapatot a jövő héten.

A mérkőzés közben a maga nyugodt medrében csordogált tovább, a vendégeket inkább a szívük hajtotta, mint a futballtudásuk, a 34. percben pedig a szerencse is elpártolt mellőlük. Veselovský szánta el magát lövésre, 20 méterről jobb külsővel suhintotta kapura – 2:0. Reynatrod ugyan még hozzáért a labdához, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy rezdüljön a háló. Összesítésben ekkor már 4:0-ra vezettünk, és lélekben mindenki érezte, hogy innen ezt nem lehet elbukni. Az első félidőben már csak a cserénk érdemel említést: Risvanis személyében újoncot avatott a DAC. A hórihorgas görög belső védő Kružliakot váltotta.

A második játékrész elején újabb friss erő érkezett a pályára Szánthó és Nicolaescu személyében, Andzouana és Káčer pedig pihenőt kapott Guľa mestertől. Hatalmas hazai helyzettel indult a félidő: Nicolaescu igyekezett gólt szerezni, de balos bombájának útját állta a kapus, majd Szánthó közeli ismétlésénél is ő jött ki győztesen a párharcból. Az újabb találat elmaradt, de a játék képe nem változott.

A tempó ugyan nem volt egetverő, de teljesen uralmunk alatt tartottok a játékot, és helyzeteket is csak mi tudtunk kialakítani. A kapitányi karszalagot Kružliaktól megöröklő Dimun lehetett volna a harmadik gólunk szerzője, ám a tizenhatoson belülről kicsivel mellé célzott. Magasabb hangerőre kapcsolt a közönség, az 5076 néző élvezte a találkozót, s közülük lehet, hogy néhányan már a bukaresti útvonalat tervezték fejben. Az 53. percben viszont mindenki meghökkent egy pillanatra, amikor Veszelinov nem a legjobb ütemben lépett ki a kapujából egy szögletnél, de végül megnyugodhattunk, mert a hálóba tartó labdának Brunetti útját állta az utolsó pillanatban. A másik oldalon még ennél is látványosabb dolog történt: Muhamedbegović bődületes bombája vágódott a felső lécről a gólvonal mögé, de az albán játékvezető nem jól látta, és nem adta meg a gólt, sőt, les miatt fújt a sípjába.

Látszott a fáradtság a „vikingeken”, másvalaki viszont égett a vágytól, hogy pályára léphessen. Ez a valaki pedig nem más volt, mint Kalmár Zsolt, aki a mérkőzés 65. percében 16 hónapnyi kihagyás után jelentkezett játékra. A közönség hatalmas ovációja közepette lépett pályára Kalmár, és egyből a karjára húzta a kapitányi karszalagot. A hosszúra nyúlt tapsvihar után Krstović lökete találta telibe a vendégek kapuját védő Reynatrodot.

Az ellenfélnek a meccs ezen periódusában már csak arra futotta erejéből, hogy kivágja a labdákat, vagy beleálljon egy-egy lövésünkbe. A Víkingur Gøta edzője épp ezért ötös cserével próbálkozott, de az újonnan érkezők sem tudták megváltani a világot. A 71. percben Moumou veszélyes ívelését ismét Krstović piszkálhatta volna be a kapuba, de a Víkingur kapusa ezúttal is jó helyen várta a labdát.

A hajrára fordulva a debütáns Risvanis mutatkozhatott volna be góllal, amikor egy pontrúgásnál előre húzódott fejelni, de négy méterre a kaputól állva fölé csúsztatta a labdát. „Álljatok föl!” – zendített rá a kimaradt helyzet után a B-közép, a többiek pedig szót fogadtak, és vastapssal zárták le a mérkőzést, amelynek utolsó utáni pillanataiban még a csereként beállt Balogh távoli lövése változtathatott volna az álláson, de végül az első félidőben beállított 2:0-s eredménnyel ért véget a találkozó.

Hozta a csapat a kötelezőt, és a feröeri 2:0-ás eredményt lekopírozva összesítésben 4:0-ás eredménnyel jutott túl a Víkingur Gøta együttesén. Az Európa Konferencia Liga folytatásában egy igazi nagycsapat, a bukaresti FCSB vár ránk, amellyel már jövő szerdán megmérkőzünk idehaza, Dunaszerdahelyen. Ezt megelőzően azonban még egy bajnoki is vár ránk, a Fortuna Liga harmadik fordulójában az Aranyosmarótot fogadjuk vasárnap 18.00-tól. Nincs most hiány DAC-meccsekből. Éljünk vele, és töltsük meg minden egyes alkalommal a MOL Arénát!

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC): „Nagyon örülünk a győzelemnek és a továbbjutásnak. Elértük a célunk, bejutottunk a következő körbe. Sikerült lehoznunk kapott gól nélkül a meccset, visszatért a pályára Kalmár Zsolt, Kružliak nem gyűjtötte be harmadik sárgáját, így játszhat a folytatásban, Risvanis pedig bemutatkozott klubunk színeiben. A legfontosabb természetesen a győzelem és a továbbjutás, de ezek a pontok is nagyon fontos elemei a sikernek. Ez annak a jele, hogy még erősebbek leszünk. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóknak a fantasztikus buzdítást. Nyilván tudunk ennél jobban is futballozni, de két gyors gól után, a 4:0-ás összesített eredmény tudatában nem könnyű megtartani a tempót és az intenzitást egy olyan ellenféllel szemben, amely örül annak, hogy csak négy gólt kapott. Veselovský jól elkapta a fonalat, és nagyon boldoggá tesz Krstović produktivitása. Nagyobb biztonságba és jobb lelkiállapotba került a csapat a gólja után. Minden edző örül, ha a csapatában játszik egy ilyen hatékony csatár. A szélsőinktől van szükség nagyobb támogatásra a gólpasszok és gólok tekintetében. Kalmár visszatérése nagy erőt ad a csapatnak. Már az odavágóra is velünk tarott, noha akkor még nem lépett pályára. Úgy érzem, amilyen minőséget képvisel, nem fog sokáig tartani, hogy a kezdőben találja magát. Az FCSB elleni meccsre csupán egy percig gondoltam. Volt kint ma egy emberünk a stábból Bukarestben, aki megfigyelte az ellenfelünk játékát. Tudjuk, hogy milyen erőt képviselnek, de mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért. Most viszont még a vasárnapi bajnoki mérkőzésre összpontosítunk.”

DAC 1904 - VÍKINGUR GØTA 2:0 (2:0)
Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.07.28., 21:00 
Játékvezetők: Juxhin Xhaja (alb) - Ridiger Çokaj (alb), Mario Shazivari (alb)
Nézőszám: 5076
Gólszerzők: 26. Krstović, 34. Veselovský
Sárga lap: 45+1. Blackman, 88. Balogh, ill. 45+1. A. Gregersen, 54. B. Gregersen, 74. Hansen
DAC 1904: Veszelinov - Blackman, Kružliak (K) (40. Risvanis), Brunetti, Muhamedbegovic - Káčer (46. Nicolaescu), Veselovský (65. Kalmár), Dimun - Andzouana (46. Szánthó), Krstović (81. Balogh), Moumou
Víkingur Gøta: Reynatrod - Hansen (76. Brúnni), G. Vatnhamar, A. Gregersen (K), B. Gregersen (76. Jonhardsson) - Svensson, Mneney (76. Johansen), S. Vatnhamar, Turi (76. Justinussen), Ari Olsen - And. Olsen (76. Joensen)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 52% : 48%
Lövések: kapura: 11:2, mellé: 9:3
Szabadrúgás: 6:10
Szöglet: 15:4
Les: 1:1

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies