Back to top

Beszámoló: DAC 1904 - Trencsén 1:2 (1:0)

Publikálva: 2022, augusztus 27 - 22:04
Kedvező állás után szomorú végeredmény. Az első félidőt követően még egygólos előnnyel vonult a DAC az öltözőbe, utána viszont három perc alatt fordított a Trencsén, s erre már nem tudtak válaszolni. A MOL Arénából ebben a bajnoki szezonban első alkalommal rabolt pontot az ellenfél.
Beszámoló: DAC 1904 - Trencsén 1:2 (1:0)

A Fortuna Liga 7. fordulójában a negyedik hazai bajnokira készülődött a csapat. Az eddigi három után mindig győztesen hagytuk el a pályát, ezt a jó sorozatot pedig nem akarta megszakítani a Guľa-legénység. A statisztikák szerint jó mérkőzésre lehetett számítani, hiszen a kapura lövések tekintetében a liga két legaktívabb csapata feszült egymásnak. A csapatkapitányi karszalag ezúttal Blackman karjára került, az újonc Fazlagić pedig a kezdőben mutatkozhatott be csapatunk színeiben.

A találkozót kellemes esemény előzte meg, hiszen Krstović két díjat is átvehetett. Az egyiket július hónap legszebb góljáért kapta, a másikat pedig a Hónap játékosa cím elnyeréséért. A mérkőzés első perceiben kissé álmos volt még a játék, ám Demitra próbálkozása felébresztett mindenkit, amikor Soares keresztpasszát közvetlen közelről küldte a kapunk mellé. A vendégek kimaradt lehetősége után hosszú percekig a két tizenhatos között pattogott a labda, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A 22. percben viszont ismét Demitra helyzete borzolta a kedélyállapotunkat. A szituáció szinte tükörképe volt az előzőnek, de ebben még inkább benne volt a gól. A hálóba tartó labdát Veszelinov hárította.

Utána viszont megélénkült a mérkőzés. Káčer egy szemfüles kiugratással hozta helyzetbe Krstovicót, aki egyedül tört kapura, de a döntő pillanatban mellé lőtt. A mérkőzés addigi legszebb támadása maradt eredménytelen. A másik oldalon Ibrahim ijesztett ránk: bődületes jobblábas lövése kicsivel szállt fölé. A 27. percben jártunk, amikor Veselovský kiváló passzával Ramadan indult meg, és még az is belefért neki, hogy egy lövőcselt bemutasson, mielőtt a hosszúba küldi a labdát – 1:0.

Szinte azonnal duplázhattunk volna, mivel a 31. percben Veselovský vette célba Kukučka kapuját, de a trencséniek hálóőre útját állta a labdának. A következő minutumban már Ciganiks távoli próbálkozása csattant a felső lécen. Pár perc alatt akár három gólt is szerezhettünk volna, a kijelző viszont csak 1:0-át mutatott. Mindez majdnem megváltozott a félidő legvégén, de Letenay lövése végül elszállt a kapunk felett.

A szünetben Adrian Guľa kénytelen volt lecserélni Káčert, helyén Dimun kapott lehetőséget. Gyors góllal indíthattuk volna a második játékrészt, de Ramadan közeli próbálkozásánál résen volt Kukučka. Kezdett töredezetté válni a játék, melyet egyre több apró szabálytalanság és bedobás tarkított. Mindkét edző látta, hogy változtatni kell, különben unalomba fullad a mérkőzés. Nálunk Kalmár és Nicolaescu érkezett Szánthó, illetve Krstović helyére, a „divatvárosaik” pedig hármas cserét hajtottak végre.

Ez a húzás bejött a vendégcsapatnak, mivel a 65. percben sikerült kiegyenlíteniük. Madu ívelte be a labdát, a frissen pályára lépő Bainović pedig jó ütemben érkezett – 1:1. A MOL Arénába jegyet váltó 4507 néző egyhangúan vette tudomásul, hogy kezdődhet minden elölről, azzal viszont kevesen számoltak, hogy a Trencsén meg is tudja fordítani a mérkőzés állását. Mégis így történt. Bainović távolról célzott, lövésébe nem álltunk bele, és Veszelinov is verve volt – 1:2.

Három perc alatt fordította meg a meccset a Csák Máté vára alól érkezett alakulat, így nekünk kellett futnunk az eredmény után. Nicolaescu egy lapos lövéssel próbálkozott sikertelenül, majd Ciganiks távoli kísérletét védte Kukučka a 74. percben. A vendégek közben már az időt húzták, nem siettek egyetlen pontrúgás elvégzésénél sem, s ha valamelyik játékosuk a földre került, eltelt minimum fél percbe, míg feltápászkodott.

Az egyenlítéshez gól kellett volna, ahhoz pedig helyzet, de sajnos súlytalannak bizonyultak a támadásaink. A végén még Blackman higgadtságára is szükség volt: az utolsó tíz percben kétszer is a gólvonal előtt állta útját a kapuba tartó labdának. A végső sípszóig már nem sikerült kiegyenlítenünk, így nem tehetünk mást, mint elkönyveljük az első hazai vereségünket ebben a szezonban.

Ez ma nem sikerült. Az első félidőt megnyertük, de a másodikban görcsösen játszottunk, kaptunk két gyors gólt, amivel már nem tudtunk mit kezdeni. A mérkőzésen személyesen volt jelen Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője is, a címvédővel pedig szerdán találkozunk Pozsonyban. Nem lesz könnyű, de mindent meg kell tennünk, hogy feledtessük a két utolsó vereséget. A tabella ötödik helyére csúsztunk vissza, aki csak teheti, kísérje el a fővárosba is a csapatot, jövő héten szombaton pedig találkozzunk ismét a MOL Arénában, a Nagymihály ellen.

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC 1904): „Az első félidő jó játékot hozott a részünkről. Jól bejátszottuk a szabad területeket. Krstović került nagy helyzetbe, azon kívül volt még nagy ziccerünk, a másik oldalon viszont Demitra is betalálhatott volna. A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, Káčer nem tudta folytatni a játékot, és az a második félidőben megmutatkozott a középpályán. Nicolaescunak volt ugyan egy nagy helyzete, de nem vagyok elégedett, azzal ahogy reagáltunk a kedvezőtlen eredményre. A cserék sem tudtak segíteni, görcsösen játszottunk. Mintha elvesztettük volna a fejünket, a csapat nem tartotta be az utasításokat. Ez az, ami nyugtalanít. Azt várom el a csapattól, hogy azzal a lelkesedéssel játsszon, mint a szezon elején. Üzenem a játékosaimnak, hogy ezért a mezért maximális odaadással és lelkesedéssel kell harcolni. Ezt ma hiányoltam. Ki kell értékelnünk, hogy a minőséggel volt-e a gond vagy a motivációval. Nem gondolom, hogy szerdán a Slovan spórolni fog az erejével. Egy rangadó vár ránk. A nagyszombati vereség után kíváncsiak voltunk, hogy reagál a csapat, de nem az történt, amit elképzeltünk. Vannak jelek, melyeket el kell kapnunk, és idejében helyre raknunk. Nagy kihívás előtt állunk, de csak a részletekre odafigyelve, minőségi teljesítményt nyújtva tudunk jó eredményt elérni.”

Marián Zimen (Trencsén): „Jó mérkőzést játszottunk egy jó minőséget képviselő csapattal, annak saját pályáján. Az első félidőben több türelemre lett volna szükségünk. A hazaiak többször is helyzetbe kerültek. Amikor nálunk volt a labda, néha hibát követtünk el, és egy ilyen hibát kihasználva szerezte a gólt az ellenfelünk. Ennek ellenére nekünk is volt egy nagy lehetőségünk, de Letenay nem talált a kapuba. A második félidő elején is hiányzott valami a játékunkból, ezért hármas cserét hajtottunk végre. Lehet, hogy ez is segített abban, hogy hatékonyabbá vált a játékunk. Érezhetővé vált a csapatszellem. Bainović pedig igazolta, hogy igazi kapitányunk, még ha ma csereként lépett csak pályára. Nagyon áhítottuk a győzelmet. Annak ellenére is örülünk, hogy az első félidő nem az elképzeléseink szerint alakult.”

DAC 1904 - AS Trencsén 1:2 (1:0)
Fortuna Liga, 7. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.08.27., 18:00
Játékvezetők: Glova - Pozor, Kmec
Nézőszám: 4507
Gólszerzők: 27. Ramadan, ill. 65., 68. Bainović
Sárga lap: 94. Ciganiks
DAC 1904: Veszelinov - Blackman (K), Brunetti, Muhamedbegovic, Ciganiks - Veselovský (78. Hahn), Fazlagić, Káčer (46. Dimun) - Szánthó (56. Kalmár), Krstović (56. Nicolaescu), Ramadan (84. Balogh)
TrencsénKukučka - Mičuda, Pires, Stojsavljević (75. Ďuriška), Madu - Labrinčík (C) - Demitra (61. Kmeť), Ibrahim, Gajdoš (61. Bainović), Soares (91. Kupusović) - Letenay (61. Sulaeman)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% : 43%
Lövések: kapura: 5:4, mellé: 5:9
Szabadrúgás: 17:15
Szöglet: 7:3
Les: 3:1

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies