Back to top

Beszámoló: Aranyosmarót-DAC 1:2 (1:1)

Publikálva: 2020, augusztus 31 - 07:13
Ötcsillagos szezonkezdés! Újabb győzelem, újabb rekord – ez volt az aranyosmaróti kiruccanás eredménye.
Beszámoló: Aranyosmarót-DAC 1:2 (1:1)

Vert helyzetben előbb Kalmár egyenlített tizenegyesből, majd Divković lehetetlen szögből berúgta a győztes gólt, és kezdődhetett az ünneplés.

Az Európa-ligában való sikeres bemutatkozás után látogattunk Aranyosmarótra, hogy folytassuk a remek győzelmi sorozatunkat. Míg a szezon eddigi öt tétmérkőzésén Bernd Storck vezetőedző mindannyiszor ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, az Aranyosmarót ellen egy változást végre kellett hajtania. Davis ugyanis utólagosan kéthetes eltiltást kapott „az ellenfél fejére mért, nem elhanyagolható erejű ütéséért, álló játék közben” – így szólt a hivatalos verdikt. Mindez az előző, Nagyszombat elleni bajnoki összecsapáson történt. A büntetés miatt Matúš Malý kapott lehetőséget a kezdőben. A csapat szerkezetén is változtatott a német mester: három belső védővel álltunk fel a megszokott négyvédős rendszer helyett, Kalmárt pedig ezúttal Ramirez ékpárjaként küldte csatába Storck.

Az első próbálkozások a hazaiaké voltak. Duga mintegy 18 méterről megeresztett bombája még nem találta el a kaput, de Balaj próbálkozásánál már védenie kellett Jedličkának. Hasonlóan gólveszélyes volt a másik oldalon Ramirez megmozdulása, akinek Blackman tette a fejére a labdát. Ha pontosabb a fejes, meglett volna a vezetés. Egy perccel később már Schäfer kínálta meg egy csípős lökettel Chovant. A kisebb helyzetek tekintetében gyorsan megvolt az egál, a szurkolásban azonban egyértelműen mi voltunk a jobbak. A sajtószektorban az egyik rádiós kolléga meg is jegyezte, hogy sokkal hangosabb a DAC-kórus, mint bármely másik csapat szurkolótábora. Ezzel ugyan nem találta fel a melegvizet, de jó volt hallani az ilyen dicséretet.

A lelátóról térjünk vissza mégis a pályára. Egy-egy leshelyzet után jött egy hatalmas Jedlička védés a 17. percben. Hrnčár vette célba a kapunkat, és bizony szükség volt Jedlára, hogy ne ünnepelhessenek az aranyosmarótiak. Moško helyzeténél pedig a szerencse is velünk volt, mert fejese alig pár centivel ment csak mellé. A 24. percben aztán mégiscsak góllá érett egy hazai támadás. A korábban Nyitrán és Zsolnán is futballozó Balaj találta meg a jól helyezkedő Hrnčárt a labdával, Jedlička pedig már tehetetlen volt – 1:0.

Kicsivel a gól után előbb enyhe, majd egyre intenzívebb eső áztatta a ViOn Aréna gyepszőnyegét. A játékosok viszont nem jöttek zavarba az égi áldástól, sőt, nekünk mintha segített is volna, hogy megnyíltak az ég csatornái. Megélénkültek ugyanis a támadásaink, és az Aranyosmarót is érezte, hogy ha nem figyel, könnyen megkaphatja az egyenlítő találatot. A nyomást előbb egy Balić-féle szabadrúgással fokoztuk, amely még lepattant egy hazai lábról, de aztán Divković buktatásáért tizenegyest ítélt számunkra a játékvezető. Kalmár állította le a büntetőpontra a labdát, és kíméletlenül bevarrta a kapu közepébe – 1:1.

Mindkét horvát játékosunknak megjött a lövőkedve. Előbb Divković próbálkozott egy technikás lövéssel, majd Balić lába sült el, de egyik alkalommal sem rezdült az ellenfél hálója. Ezt látva a többiek sem akartak lemaradni: előbb Kružliak tüzelt, majd Blackman fejelt – eredménytelenül. A félidő végére a szél is felélénkült Aranyosmaróton, mi pedig abban bíztunk, hogy ez a második félidőre várható góltornádó előjele.

Az öltözőből csere nélkül futottak vissza a csapatok a pályára. Az első ígéretes támadást pedig mi alakítottuk ki. Balić kérte el a labdát Schäfertől, aki kivárt egy kicsit, mielőtt passzolt volna. Így viszont odalett az ideális szög, és csak egy gyengébb emelésre futotta az erejéből. A hazaiak szinte azonnal válaszoltak egy Balaj fejessel, melynél Jedličkának kellett észnél lennie. Két perccel később pedig mi szerezhettük volna meg a vezetést: Kalmár tartotta meg középen a labdát, majd tette ki azt Blackmannek a jobb oldalra. Innen jött a center középre, melyet Friede kapásból fölé bombázott. A maróti kapusnak ennél az akciónál nem kellett közbeavatkoznia. Később pedig a saját drukkerei idegeivel játszott, amikor belement egy kockázatos cselbe az őt letámadó Balićcsal, s kevésen múlott, hogy nem csinált bohócot magából.

Mindkét csapat játékában benne volt a gól, valami mégis hiányzott hozzá. Ďubek szépen tekert a kapunk elé egy pontrúgásból, de nem volt társa, aki berobbant volna a jól érkező labdára. Ezt követően az ellenkező oldalon Friede bombája szállt fölé. A közel ötszáz DAC-drukker pedig elkezdte fokozni a nyomást, és rázendített a Ki a jobb? - Dé-Á-Cé! buzdításra. Hatott is a lelátói segítség, elsősorban a jobb oldalunk kapott szárnyra Blackmannek köszönhetően. Az aranyosmarótiak nehezen tudták tartani az oldalt, de az onnan érkező labdákat végül sikerült kivédekezniük.

Kalmár 72. percben leadott ágyúzásánál szerencséjük is volt. Nem sok kellett, hogy kapitányunk lökete a vinkliben kössön ki. Ahogy fogyott az idő, úgy fáradtak egyre jobban a vendéglátóink, de még a 81. percben is velük volt a szerencse Friede gólba tartó labdájánál, melyet szinte a gólvonalról sikerült kivágniuk. Öt perccel a vége előtt viszont már nem bírták tovább a nyomást, és megadták magukat. Jedlička kirúgását Blackman szelídítette meg, majd indította a jobb oldalon Divkovićot, aki „nullaszögből” vette be Chovan kapuját – 1:2.

Nem sok kellett azonban ahhoz, hogy megdermedjen a gólt ünneplő sárga-kék szurkolókban a vér, mert kicsivel a középkezdés után Müller majdnem öngólt vétett. A labda a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. Ezután már több gólhelyzetet nem tudott kialakítani egyik csapat sem, így 1:2-es végeredménnyel zárult a találkozó.

Tovább nyúlik a győzelmi szériánk, újabb rekordokat döntünk meg a bajnokságban. Korábban soha sem sikerült öt győztes bajnokival indítani a szezont, de Bernd Storck csapatának most ez is összejött. Egy másik érdekes adatra is rámutatnak a statisztikák: zsinórban a negyedik szezonban lőtt Divković győztes gólt az Aranyosmarótnak. A győzelemnek köszönhetően magabiztosan vezetjük a tabellát. A gyűjtött pontjaink száma pedig a lehető legtöbb, azaz tizenöt. A válogatott szünet miatt most két hét pihenő következik. A következő bajnoki mérkőzést szeptember 12-én, szombaton játsszuk odahaza, a MOL Arénában. A Rózsahegy csapatát látjuk majd vendégül. Sajnos az újabb vírus-ellenes szigorítások miatt ismét csak ezer embert engednek majd be a stadionba. Egy kis izgalom viszont még vár ránk: hétfőn délután egy órakor kiderül, kit kapunk ellenfélnek az Európa-liga második fordulójában.

Edzői értékelés:

Bernd Strock (DAC): „Beigazolódott, amire számítottunk. Az Aranyosmarót odahaza nagyon veszélyes csapat benyomását keltette. Korábban a Slovant sikerült itthon két vállra fektetniük. Csak hosszú labdákkal engedtünk játszani őket. A bekapott gól előtt egy szerencsétlen helyzetben hibáztunk, de aztán átálltunk a 4-3-3-mas hadrendre, és megváltozott a játék képe. A tizenegyes előtt egyértelműen szabálytalankodtak Divkovićcsal szemben. A második félidőben már mi domináltunk, és megérdemelten szereztük meg a vezetést. Szerencsénk is volt azonban, amikor a kapunk felső lécéről kipattant a labda. A második játékrészben mutatott teljesítményünk miatt megérdemelt a győzelmünk. Davis kiválása miatt kényszerültünk az átszervezésre. A három védős rendszer sem volt rossz, de nem is a legjobb. A lényeg, hogy a fiúk jól oldották meg a feladatot, és nyertünk.”

Ľuboš Benkovský (Aranyosmarót): „Gratulálok edzőtársamnak a győzelemhez. Az első félidőben feltoltuk a védősorunkat, és veszélyes támadásokat vezettünk. Türelmesen és koncentráltan játszottunk, és sikerült is megszereznünk a vezetést. Fordulás után leblokkoltunk, a vendégek többször is fölénk kerekedtek, elsősorban a jobb oldalon, és át is vették a vezetést. Ennek ellenére megvolt még a lehetőségünk az újabb gólszerzésre, de a szerencse elpártolt mellőlünk, amikor a labda a felső lécről kivágódott. Ha az ilyen helyzeteket nem tudjuk értékesíteni, akkor nem lehetünk eredményesek. A cserepadon nem volt sok variációs lehetőségünk.”

FC VION ARANYOSMARÓT - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:2 (0:0)
Fortuna Liga, 5. forduló, FC ViOn Aréna, Aranyosmarót, 2020.08.30., 19:00
Játékvezetők: Kružliak - Pozor, Ferenc
Góllövő: 24. Hrnčár, ill. 36. Kalmár (11m), 85. Divković
Nézőszám: 1903
Sárga lap: 14. Čonka,  81. Grozdanovski, 82. Balaj, 90+1. Moško, ill. 25. Balić, 61. Malý, 90. Jedlička
DAC: Jedlička - Malý, Müller, Kružliak - Blackman, Friede, Schäfer, Balić, Divković (88. Njie) - Ramirez (72. Andzouana), Kalmár (K)
Aranyosmarót: Chovan - Čögley, Menich, Moško, Čonka - Hrnčár, Grozdanovski, Duga, Kovaľ (77. Kyziridis) - Ďubek (K), Balaj

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 47% : 53%
Lövések: kapura: 4:7, mellé: 5:6
Szabadrúgás: 16:19
Szöglet: 4:2
Les: 4:2

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies