Back to top

Beszámoló: Aranyosmarót-DAC 0:1 (0:0)

Publikálva: 2021, április 25 - 07:47
Új seprű jól seper! Győzelemmel mutatkozott be a DAC kispadján Németh Antal. Eric Ramirez sorozatban a hatodik mérkőzésén is bevette az ellenfél kapuját. A gólkirályaspiráns egyetlen találata három pontot hozott a konyhánkra.
Beszámoló: Aranyosmarót-DAC 0:1 (0:0)

Turbulens napokon van túl a csapat. Hárman távoztak, ketten pedig visszatértek az edzői stábba a hét közepén. Bernd Storck után az eddigi másodedzőnk, Németh Antal kezébe került a karmesteri pálca. Első feladatként az Aranyosmarót elleni meccset kapta. A középpályán ismét helyet kapott viszont az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséghez jutó Njie. Magyar játékost azonban hiába kerestünk a keretben. Kalmár és Vida mellett Schäferre sem számíthatott a kispad. Andrásnak is a térde vacakol.

Az aranyosmaróti pálya állapota hagyott némi kívánnivalót maga után. Az ötösben több négyzetméternyi területen kikopott a fű, de a játéktér más pontjain is tapasztalható volt ugyanez. Ez viszont nem akadályozta meg Balićot abban, hogy már a második percben remekül ugrassza ki Divkovićot. Honfitársa azonban már csak gyengén tudott belepöccinteni a labdába. Ramirez ezt követő lövésében már nagyobb erő volt, itt viszont az irányzékkal volt probléma. Mintegy 20-22 méterről tüzelt a góllövőlistát egyedül uraló venezuelai csatárunk, de jócskán célt tévesztett. Az ellenkező oldalon Hrnčártól is láthattunk egy hasonló lövést a 10. percben.

Egyik edző sem kímélte a hangszálait, és bizony kellett is az útbaigazítás a kispadról, mert nehezen bontakoztak ki a támadások. Jobbára a két tizenhatos között pattogott a labda. A 16. percben a ViOn nagyon közel állt a gólhoz. Nagyjából 3-5 centiméternyire. Kružliak fejelt vissza egy labdát, de olyan szerencsétlenül, hogy azt a hazai Tóth azonnal kapura rúgta. Hála az égnek, csak a felső lécet találta telibe, de azt nagyon.

A folytatásban mély indításokat, jól blokkoló védelmi munkát ugyan láttunk, de valódi gólhelyzetet sajnos nem. A hazaiaknál Hrnčár centerbe tett labdáira kellett nagyon odafigyelnünk. A fiatal szélső szabadrúgásból és szögletből is veszélyes labdákat küldött a kapunk elé, de Jedlička és a védelem rendre jól oldotta meg a feladatát. A játékrész utolsó pillanatában is Hrnčár veszélyeztetett egy távoli szabadrúgásból. Jedlička azonban számított rá, hogy a bal kapufa mellé fog érkezni a labda.

A szünetben egyik edző sem nyúlt bele az összeállításba, de a játék képe sem változott nagyban a második negyvenöt perc legelején. Aztán jött Hrnčár hibája az 51. percben, majd Njie kiváló helyzetfelismerése. A hosszú idő után ismét játéklehetőséget kapott gambiai játékos remek labdával ugratta ki a leshatárról Ramirezt, akinek már csak Chovan kapus eszén kellett túljárnia, mert a védők lemaradtak róla. Ramirez pedig gólkirályaspiránsként kiváló munkát végzett – 0:1.

A vezető találat utáni percekben nyeregben éreztük magunkat, és egy kis szerencsével, akár két-három gólt is berámolhattunk volna a ViOn-nak. Előbb Nebyla került tiszta gólhelyzetbe, de Chovan ráült a labdára, majd Divković technikás lövését tolta ki bravúrral a felső sarokból a kapus. A java pedig még csak ezután jött: Andzouana egy újabb remek támadás után a jobb kapufát találta telibe.

Ezzel újra hosszabb percekre ellőttük a puskaport, de a marótiak sem jeleskedtek a támadásban. A mezőnyben zajlott a játék. A 67. percben egy szép kontrát vezettünk, melynek végén Balić került lövőhelyzetbe, de pontatlanul célzott. Három perccel később Moumou és Ramirez bolondította a középpályán a labdát, majd utóbbi szánta el magát lövésre, de az égbe célzott. A másik oldalon Moumou szabálytalanságát követte szabadrúgás, melyet Ďubek a sorfalba lőtt. A veszély még nem múlt el, mert Hrnčár duplázni készült, de Beskorovainyi eltakarította a labdát a kapu elől.

A 82. percben egy kellemetlen sárga lapot kaptunk. Očenáš nem díjazta, hogy Ramirez feldobta magát az ellenfél tizenhatosában, és kiosztott egy kártyát gólvágónknak. A bíró annyira biztos volt abban, hogy Ramirez színészkedett, hogy a VAR-t sem hívta segítségül, pedig ezen a mérkőzésen meg lett volna rá a lehetősége. A baj csak az, hogy Ramirez begyűjtötte az ötödik sárgáját, így nem léphet pályára jövő héten. Ennek a mérkőzésnek a végeredményét azonban mindez már nem befolyásolta, mert hárompercnyi hosszabbítást követően Očenáš játékvezető háromszor is a sípjába fújt, mi pedig győztesen hagyhattuk el a játékteret.

Nem volt nézőcsalogató a játék, ellenben eredményes. Ez a kaput eltaláló lövések számában is megmutatkozik. Míg a hazaiak csak egyszer, mi négyszer rúgtunk kapura, de abból egyszer gólt is szereztünk. Hasonló effektivitásra lesz szükség a jövő héten is a Zsolna ellen. Egy biztos, Eric Ramirez a ma begyűjtött sárga lapja miatt nem léphet pályára a MOL Arénában. Vele vagy nélküle, a cél, hogy megőrizzük a második helyünket a bajnokságban.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Nem volt valami jó meccs, ennek ellenére akarattal fociztunk és küzdöttünk. A csapatszellem viszont nagyszerűen működött, és örülünk a győzelemnek. A játékosok bizonyították, hogy szeretnének előbbre lépni. Jó eredményre törekedtünk, amit végül sikerült is elérnünk. Az elmúlt hét senki számára sem volt könnyű, de próbáltunk a futballra összpontosítani. Gratulálok a ViOn-nak, megvan a saját stílusuk. Minden meccs, amit ellenük vívunk nehéz a számunkra.”

Ľuboš Benkovský (Aranyosmarót): „Az első félidő nagyon jóra sikeredett a részünkről. Nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, megvoltak a lehetőségeink is, de nem éltünk velük. A második félidő elején elkövettünk két-három hibát, az ellenfél betalált, és a maga javára fordította a meccset. Részünkről nem hiányzott a motiváció, sem a győzelem utáni vágy, ma mégsem jött ki a lépés.”

FC VION ARANYOSMARÓT - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 0:1 (0:0)
Fortuna Liga, rájátszás, 6. forduló, ViOn Aréna, Aranyosmarót, 2021.04.24., 14:30
Játékvezetők: Očenáš - Vorel, Ferenc
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 50. Ramirez
Sárga lap: 35. Haspra, 81. Menich, ill. 82. Ramirez
DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Njie - Divković (75. Blackman), Nebyla (89. Müller), Balić, Andzouana (65. Moumou) - Ramirez
Aranyosmarót: Chovan - Haspra (89. Mihálik), Moško (81. Orávik), Menich, Pintér (K) - Hrnčár, Grozdanovski (61. Ďubek), Tóth, Šmatlák (61. Kyziridis) - Sloboda, Balaj

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 48% : 52%
Lövések: kapura: 1:4, mellé: 4:6
Szabadrúgás: 16:15
Szöglet: 4:4
Les: 2:2

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies