
Danylo Beskorovainyi egyességre jutott klubunkkal az eredeti szerződésének meghosszabbítása ügyében, amely 2021 nyaráig volt érvényes. Az új kontraktus alapján az idei U20-as világbajnokság győztese 2022. június 30-ig marad a DAC labdarúgója.
A fiatal ukrán hátvéd tavaly a litván FC Atlantas Klaipéda együttesétől érkezett a Csallóközbe, ahol azonban nem sok időt töltött, hiszen azonnal egyéves kölcsönjátékra távozott Nagymihályba. Ott 22 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a 194 cm magas játékos. Az új szezonra való felkészülést már Hyballa vezetőedző irányítása alatt Dunaszerdahelyen kezdte meg.
„A szerződésének további egy évvel való meghosszabbítása a Danylohoz kapcsolódó projektünk része, egyúttal az elvégzett nehéz munkájának és az húsz éven alatti világbajnokságon elért remek eredményének a gyümölcse. Sok sikert kívánunk neki a klubunkban,” árulta el az új megállapodás okait a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
DAC-akadémisták a szlovák U19-es válogatott keretében
Remek hír érkezett a DAC Akadémia számára, hiszen fiatal...
A DAC két saját nevelésű tehetsége a világ első U15-ös FIFA-világbajnokságán
Botló Olivér és Martin Hasprún személyében a DAC két...