Back to top

Bernd Storck: Rengeteget mutatott ez a pár hét

Publikálva: 2020, június 27 - 13:54
Interjú a DAC vezetőedzőjével a mögöttünk és az előttünk álló hetekről.
 Bernd Storck: Rengeteget mutatott ez a pár hét

Négy hete vette át a csapat irányítását. Hogyan értékelné ezt az időszakot?
„Ha a rájátszás eredményeit és a mutatott játékot nézem, akkor nagyon elégedett vagyok. Jó érzéssel tölt el, hogy egyre jobban megismerem a futballistákat és ezáltal én magam is kialakíthatom róluk a következő szezon előtti saját értékelésemet. Ez azt is segíteni fog eldönteni, hogy melyik játékos marad és kinek nincs jövője a klubnál. Néhány labdarúgó csak kölcsönben szerepel a DAC-nál és meglátjuk, melyiküket sikerül és melyiküket akarjuk Dunaszerdahelyen tartani. Mondhatni, jó rálátásom van arra, hogy mely játékosokkal szeretnék a jövőben is együtt dolgozni és folytatni a megkezdett sikeres irányt. Másrészt sajnálom, hogy nem jutottunk be a kupadöntőbe. Történelmi meccsnek kellett volna lennie a szerdainak, de sajnos nem így lett. Jelenleg még nem vagyunk erre képesek, de tudjuk az okát, hogy miért nem. Tovább kell dolgoznunk és felkészítenünk a gárdát a jövő szezonra és erre a színvonalra is. Nem volt egyszerű két alkalommal is angol hetet abszolválni ebben a rövid időszakban, és láthattuk a különbséget. Nem volt esélyünk nyolc-kilenc helyen megváltoztatni a csapat felállítását, hiszen nincs ekkora mélységű és ilyen minőségű játékoskeretünk. Kompromisszumot kellett kötni, de én nem szeretem a kompromisszumokat, ezért mindig azzal a csapattal léptünk pályára, amely szerintem akkor legjobb volt. Láthatjuk, hogy a rájátszásbeli utolsó találkozóinkon nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Remek benyomásaim vannak, hiszen minden olyan itt, mint ahogyan azt a videókon és a fényképeken láttam. Nagyon professzionális környezet vesz körül, rengeteg barátságos emberrel. Boldog vagyok, amiért itt lehetek. Idő kell ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a Slovanhoz. A következő héten a két csapat összecsapásán meglátjuk, hol tartunk hozzájuk képest. Érdekes lesz futballozni ellenük és megnézni, mennyire minőségi gárda az övék.”

Az első két hét az edzésekről szólt, a második kettő pedig a mérkőzésektől, hiszen 12 nap alatt négyet is abszolváltunk. Ez alatt megfigyelhette a szlovákiai labdarúgást. Volt valami, ami meglepte önt?
„Talán az, hogy az ellenfelek mennyire védekező felállásban lépnek ellenünk pályára. Azt szeretném, ha a csapatom irányítaná a meccseket, de az ellenfelektől csak hosszú előre ívelt labdákat láttam. A sok jó játékossal rendelkező szlovák válogatottat elnézve nem erre számítottam a Fortuna Ligában, de nyilvánvalóan a bajnokság stílusa különbözik a nemzeti csapatától. Talán a Nagyszombat volt az a gárda, amely szeretett volna futballozni ellenünk. A többiek egyszerűen futballoztak, hosszú labdákkal a kapustól, és próbálták begyűjteni a lepattanókat. Ezt láttuk a Rózsahegytől is, és örülök, hogy lesz még egy lehetőségünk a bajnokságban, hogy saját játékunkkal visszavágjunk a kupavereségért.”

Szerdán következik a Slovan elleni rangadó, majd a bajnokság utolsó két fordulója. Mit vár a hátralevő három összecsapástól?
„Eddig sikeresek vagyunk a rájátszásban, uraljuk a meccseket és sok gólt szerzünk. A jövő héten meglátjuk, mennyire vagyunk versenyképesek a Slovannal szemben. Érdekes lesz figyelni a játékosaimat, ahogy a legjobb szlovákiai együttes ellen mérkőznek. Örülök, hogy megütközünk velük, hiszen így jobban megtudhatom, mit kell tennünk ellenük a következő szezonban.”

Ján Kozák, a Slovan edzője azt nyilatkozta, hogy jelenleg a csapatának nincsen megfelelő kihívója a bajnokságban. Hogyan vélekedik erről a kijelentésről?
„Ha megnézzük az utolsó mérkőzésük eredményét, továbbá a második és a harmadik helyezett közötti különbséget, akkor láthatjuk, hogy teljesen igaza van. Ha összehasonlítjuk a játékoskereteket, nyilvánvaló, hogy a mi csapatunk fiatal és fejlődőképes, a pozsonyiaknál pedig több tapasztaltabb futballista is található. A Slovannak nagyjából 25, ugyanolyan minőséget képviselő futballistája van, mi pedig 12-13 remek futballistával rendelkezünk. A többiek fiatalok, fejlődőképesek, akiknek meg kell adni a lehetőséget. Az elmúlt három-négy mérkőzésen azt is láthattuk, hogy némelyikük még nincs ott minőségileg, hogy ezen a szinten futballozzon. A DAC egy olyan klub, amely nagy hangsúlyt fektet a fiatal játékosok fejlődésére, és meg is adja nekik az esélyt. A jelenlegi pontbeli különbség alapján igazat kell adni a Slovan vezetőedzőjének, ám ami a játékstílust illeti, szerdán kiderül, hol tartunk hozzájuk képest. Jó dolog, hogy hatezer szurkoló kijöhet a meccsre. Ami a jövőt illeti, nagyon magabiztos vagyok és már a jövő idényre egy rendkívül erős gárdát akarunk felépíteni, hogy csökkentsük az idei szezonban tapasztalt minőségbeli különbséget. Talán esélyünk van közel férkőzni az ország legjobb csapatához.”

A Slovantól teljesen eltérő klubmodellt alkalmazó Zsolna is előttünk áll a táblázaton, velük is találkozunk még…
„Ők is szeretnek futballozni, ezért nyíltsisakos találkozóra számítok ellenük. Nekik is sok fiatal, tehetséges futballistájuk van és majd meglátjuk, mi a különbség köztük és köztünk – jelenleg négy pontnyira vannak tőlünk. Viszont előttük még jön a Slovan elleni rangadó.”

Az új idény indulásának időpontját a jövő hét közepén tudjuk meg. Megvannak már a nyári felkészülés tervei?
„Igen. Az utolsó mérkőzést július 11-én játsszuk, majd néhány nap szabadságot kapnak a labdarúgók. Körülbelül öt nappal később indulna a felkészülés, és ennek keretén belül jó lenne megszervezni egy egyhetes ausztriai összpontosítást is, ahol legalább egy mérkőzést szeretnénk játszani egy neves csapat ellen. Ott és akkor felmérhetnénk, hol is tartunk. Boldog lennék, ha ezt sikerülne kivitelezni. Jelenleg úgy néz ki, hogy augusztus 8-án indulna az új szezon, majd ezt követően három hetünk lenne felkészíteni a csapatot az első találkozóra az Európa-ligában.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Bernd Storck
Cookies