Valójában nem is tudom, hogy riport közben nézegettünk-e képeket, vagy a képek tallózása közben vettem volna fel egy interjút? Döntse el Ön, kedves olvasóm. Én csak annyit mondanék, nem érdemes sebtében végigfutni rajta, mert minden sora tanulságtétel! - - írja Bögi Róbert a Klikkout cikkében.
Több szurkolót kérdeztem, ismeritek-e Varga Árpit? A kérdésre általában kérdéssel feleltek: ő az a peredi srác „cselenkával” a fején, hatalmas zászlóval a kezében? Szóval most megkérnélek téged, mutatkozz be az olvasóknak: ki az a Varga Árpi?
Peredről származom, családomban a szenvedély apáról fiúra szállt. Először a faterom kezdett el Szerdahelyre járni, egy kollégája, Karácsony Gyuri bácsi hívta el DAC-meccsre őt. Apu imádta a focit, Pered valamikor divíziót játszott, még idegenbe is követte a csapatot. Aztán jött egy törés a peredi fociban, ekkor került képbe a DAC. 1983-ban kezdődött a történet, abban az évben játszott először feljutásért a DAC. ’84-ben, tízévesen már én is eljártam vele, mint afféle gyereket, megfogott a jó meccsek hangulata.
A foci szeretete belőlem sem hiányzott, hisz’ apu odahaza mindig kivitt magával a pályára.
Az utolsó SZNL idényben Nyitrán 3:3-as döntetlent játszottunk, apu felrakott egy fára, hogy lássak valamit, annyi ember volt a stadionban. Otthon az öreg óra alatti kis fatribünön álltunk, az az időszak felejthetetlen. Volt egy kis zászlóm, néha még régi felvételeken fel-felbukkan. Aztán jött a ’85-ös eufória, felkerültünk a Csehszlovák ligába, 7-8. évfolyamos alapiskolás voltam. A fatertól kicsit eltávolodva a B-közép felé kacsingattam, apuval csak a meccs után találkoztunk ismét. Egy korábbi riportalanyoddal, Szakival, meg egy másik sráccal, Fülével egy bandába tartoztunk.
Apu volt a sofőr, ő amúgy sem ivott, a szomszéd vagy egy falubeli haverom, osztálytársam utazott velünk. Azon szoktak csodálkozni, miért nincs egy hétig hangom, mondom, gyertek el velünk és megtudjátok. Akkoriban egész karaván járt Galánta, meg Vágsellye felől, Peredről, Zsigárdról, Farkasdról – rengeteg autó. Eperjesnél csak egy sávon lehetett áthajtani az ideiglenes hídon, mert a rendes híd megsérült és át kellett építeni. Időben kellett indulni otthonról, mert sokat időztünk ott. Az volt a jó, hogy vasárnap játszották a meccseket, az itteni embereknek jobban feküdt az időpont. Addigra mindent elvégeztek a kertben, amit kellett, megetették az állatokat, reggel még elmentek a misére, aztán ebéd után indulhattak a DAC-ra.
Vannak újságcikkeim 2008-ból is, amikor a magyar zászlók miatt az SNS be akarta tiltatni a szerdahelyi meccseket. Ezeken is rajta vagyok sárga-kék mezben, ami egyébként eredetileg egy Inter Miláno kapusmez volt, és kint, Milánóban vásároltam.
1991-ben vagy ’92-ben a DAC Pereden játszott barátságos meccset, búcsú volt éppen a faluban. Nyugodjék Szikora Gyuri bácsi volt a DAC edzője, a vezetőségnek valahogy sikerült elintézni, hogy eljöjjön a csapata, méghozzá a legerősebb összeállításban. Van képem is róla: Vahala, Kapko, Kašpar, Pavlík, Diňa… 17 éves középiskolás voltam akkor, mondanom sem kell, mit jelentett az a nap nekem. A DAC abban a szezonban kishíján csehszlovák bajnok lett, végül az utolsó három meccset elvesztve a dobogóról is lecsúszott.
A cikk folytatását elolvashatja médiaszolgáltató partnerünk a Klikkout oldalán.
