Ki ne ismerné a B-középből a felsővámosi származású „Szittyát”, vagyis Tóth Szilvesztert!?
Nyilván édesapátok keze van a dologban, ha nem is egyszerre, de gondolom ő vitt el benneteket első alkalommal a DAC-stadionba focimeccsre?
Anett: Ez pontosan így van. Egy alkalommal elvitt minket a barátnőmmel DAC-meccsre, azt mondta, éljük át egy picit nagyobb élményt, mint a kézilabda. Tudni kell, hogy én kézilabdázok, de a mi meccseinket csak kevés szurkoló látogatja. Apu gyerekkorunktól kezdve magyar szellemben nevelt minket. Büszke felvidéki magyar embereket faragott belőlünk, és ennek alapból a része a DAC is. Már nem tudom, hány éves lehettem, amikor apu úgy gondolta, eljött az ideje, hogy belekóstoljak a DAC-meccsek hangulatába...
Lilla: Engem 2018-ban vitt el először az apu egy DAC–Slovan mérkőzésre, amikor az ellenfél szurkolói nem jöhettek, ezáltal a vendégszektorba is hazai szurkolók válthattak jegyet. Valószínűleg nem akart rögtön a B-középbe vinni, így leültünk a vendégszurkolók helyén. Ez akkor még a régi főtribünt jelentette, ennek a helyén épült fel később a D szektor. Sajnos a győzelem azon a mérkőzésen elmaradt, de a hangulat felejthetetlen volt. Onnantól kezdve az összes hazai meccsen követtük a csapatot, de már a megszokott B3-as szektorban. Tőlem sem áll messze a sport mint olyan, Medgyes Renáta klubjában, a Megy Sportban atletizálok tavaly szeptember óta.
Anett: Amikor a fiúbarátaimnak a DAC-ról meséltem, általában megkaptam, hogy csak azért mentek meccsre, hogy nézzétek a focistákat. Pedig ez nem így van, talán azért sem, mert mi is sportolók vagyunk a húgommal. Egy makacs térdsérülés és több éves kihagyás után tértem vissza a kézilabdához. A nyárasdi klubbal a 2. ligában szerepelünk. Nemrég új edzőt kaptunk Katona Olga személyében, s bár a covid miatt épp csak elkezdtük az edzéseket, fő célkitűzésünk az 1. ligába kerülni.
Sportolói szemmel nézve, minket ugyanúgy maga a foci mint sport érdekel, meg persze az a hangulat, ami egy-egy mérkőzés alkalmával uralkodik a stadionban.
Az egy más világ, a stadion közege egy nagy család. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem nézem meg a focistáinkat, ugyanis jóképű focistáink vannak.
Oké, hogy jó hangulat meg minden, de jó hangulat lehet egy koncerten is. Meg tudjátok fogalmazni, a focin kívül mi az, ami leköt két fiatal lányt a lelátón?
Anett: Egyértelműen ami megfogott, az a több ezer sárga-kék szurkoló együttes éneklése a lelátókon, olyankor libabőrös leszek. Másik dolog, mikor alig megérkezünk a stadionba – még el sem foglalom a helyem -, de már rögtön üdvözölnek azok az emberek, akikkel csak a DAC-mérkőzések alkalmával találkozunk. Akikkel a stadionban ismerkedtünk meg, ez egy nagyon családias pillanat.
Azért kezdtem el újra kézilabdázni, hogy én is úgymond a Felvidéket képviseljem, nekem ez nagyon fontos.
Készülök egy versenyre Magyarországra, aminek a részleteit nem szeretném elárulni. Idén sajnos nem került megrendezésre, viszont jövőre, ha összejönne, ott is a Felvidéket képviselném. Azt vallom, ha már ennyiszer kimehettem szurkolni az itteni fiúknak, akkor jó érzés lenne, ha az a közösség egyszer majd nekem is szurkolna!
Lilla: Nekem, ami nagyon megtetszett már az első meccsen, az a Nélküled volt, igazán mindenki énekelte. Említhetném még azt, amikor a B-szektor kérdésére: ki a jobb?, a C lelátó szurkolói válaszolnak: DAC! De mégis, egyértelműen a Nélküled a csúcs, hiszen abba az egész stadion bekapcsolódik.
Az interjú folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.
Ezt már olvasta?
Tavaszi Egészség- és Szépségnapok a Dunaszerdahelyi Thermalparkban
A tavasz nemcsak a természet megújulásának ideje, hanem a...
