Évtizedek múltán találkoztunk ismét, ezúttal nem csak úgy kutyafuttában - írja Bögi Róbert az interjú bevezetőjében.
Még a 80-as évekből, a régi „prolitribünről” ismerjük egymást, az az időszak jelentette számomra a foci „romantikáját”. Neked hogy kezdődött, és milyen irányban folytatódott a foci romantikája?
Igen, a régi „prolitribün”… Fel volt osztva a tartóoszlopok által, mi a második részben álltunk. Volt idő, amikor 2-3 órával a meccsek előtt ki kellett mennünk, hogy legyen helyünk. Akkor nem volt sörözés, mert ha elmentél WC-re, már nem volt helyed. Még nyugodjék édesapámmal kezdtem DAC-meccsre járni, a régi fatribün mellé. Ott volt a Góóól büfé, a 16-os vonalának magasságában álltunk. Sok emlékem nincs abból az időszakból, éppen csak pillanatok. Futkároztam a felnőttek között, néztem a meccset, magamba szívtam a közeget, aztán bennem is maradt.
A „prolitribünre” már baráti társasággal jártam, az első emlékem még az SZNL-ből való, abból az évből, amikor a Besztercebányával harcoltunk a feljutásért. Gyerek voltam még, de már tudatosan, szurkolóként jártam minden hazai meccsre. Szép idők voltak: ’85-ben, amikor a nyitraiakat megelőzve feljutottunk az 1. ligába, rá volt írva a gyepszőnyegre, hogy 1. LIGA!
Rengeteg idevalósi focista játszott akkor a DAC-ban, Audi, Tóth Laci, Majoros. De hogy másokat is említsek, a mai napig kapcsolatban vagyok a Hodúr Jankóval például. Visszajár hozzánk, ha kell neki valami, azt szokta mondani: „Megyek inkább a magyarokhoz, ott jó emberek vannak!”
Ezek a srácok, akik anno idekerültek: Kapko, Hodúr, Prokop… úgy éreztem, annak ellenére, hogy nem csallóköziek, mégis át tudták érezni, mit jelent a DAC. Nem csak arról szól, hogy kimegyünk szurkolni a focinak, picit több annál. Csehszlovákia idejében a magyar kisebbségnek azt jelentette, ha sikerünk van, az mindannyiunk sikere, ha kudarc ért bennünket, akkor mindannyian lógattuk a fejünket. Mindig is így éltem meg, ezért is tartottam ki mellette. A szlogenek most is megvannak, viszont ez már nem az, ami régen volt. Jók ezek a kisfilmek a DAC-ról, gyönyörűen bemutatják a klubot, a régiót, de nekem hiányzik mögötte a tartalom.
Még a szociba, katonaság előtt hosszú hajjal eljártunk mindenfelé, Prágába, Chebbe… Volt olyan, mikor a szezon utolsó előtti fordulójában játszottunk a Spartával. Elmentünk 100 koronából, 10 volt a jegy, 56 koronába került az út. Én voltam a király, mert akkorjában annyi pénzem volt, hogy csak na! A sör ára is olyan volt, amilyen. Kikaptunk 6:0-ra, a Spartában olyan nevek játszottak, mint a Skuhravý, Hašek, Chovanec, Bílek, Stejskal…, komoly csapat volt. A következő idény 2. fordulójában megint elmentünk Prágába, gondoltuk, mégegyszer nem kaphatunk „hatost”. Hát kaptunk, de nem tántorított el minket, ugyanúgy eljártunk továbbra is mindenfelé. Szlovák kupadöntőre, Csehszlovák kupadöntőre, ide-oda. A második döntőnket elvesztettük Rimaszombatban a Kassával, ez már a katonaság után történt.
Az interjú folytatása elolvasható médiaszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.
