Back to top

Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Strukely Tomi

Publikálva: 2021, december 6 - 15:01
Egy rövid kitérő után ismét a nagyfödémesi DAC szurkolói bázisra látugatott el a Klikkout. A legutóbbi vendég neve gyakran szóba került már a lelátókon, vagy éppen a közösségi oldalakon.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Strukely Tomi

Ennek okairól maga az érintett tud leghitelesebben beszélni nekünk. „Aki úgy ítél meg, hogy nem ismer, az nem érdemli meg, hogy megismerjen” – vallja Strukely Tomáš. Mindannyian egy közösséghez tartozunk, bízva benne, hogy ez a közösség, tanulva a mindennapok nehézségeiből képes lesz újra felépíteni mindazt, ami jelen pillanatban széthullóban van. Ehhez azonban, ha eljön az idő, tényleg mindenkire szükség lesz.

 

Minden riportot baráti beszélgetésnek szánok a közvélemény felé, még akkor is, ha tudom, egyesek szemében elég kontroverz figura vagy - írta Bögi Róbert.

De ki is valójában a Strukely Tomi?

Úgy gondolom, különösebben nem kell bemutatkoznom. Viszont ha megengeded, kezdeném a kedvenc mottómmal: Aki úgy ítél meg, hogy nem ismer, az nem érdemli meg, hogy megismerjen. Kb. két éve spontán találkoztam a T. Mikivel, aki azt mondta: „Én ismerlek, te vagy a megmondó ember”. Hát igen, én vagyok a listás, egy a négy közül.

Néha talán túl őszinte és szókimondó vagyok, viszont ha hibázok, gond nélkül elnézést kérek. Ha kétszínű lennék és másokat a hátuk mögött beszélném ki, akkor sem szeretne mindenki.

Ha igazságtalanságot látok, akkor megvédem az embereket, legyen az például a M. Évi, akit kigúnyoltak és sértegettek. Vagy az a beteg srác a szlovák zászlóval, esetleg a Lukáš Čmelík, akiben bíztam, hogy meg tud változni. Valahol magamat láttam benne, húszévesen ugyanolyan önfejű és makacs voltam. Segíteni szerettem volna neki, sajnos nem sikerült. A kettőnk kapcsolata sem kezdődött valami rózsásan, de miután jobban megismertél, te is megértetted, mit miért teszek. Nyitott vagyok bárkivel leülni, és egy kavé vagy egy kupica pálinka mellett beszélgetni egyet.

Pozsonyban születtem, 15 éves koromig ott is éltem, majd Jókára költöztünk. Gyerekkoromban a hétvégéket Medvén töltöttem a papámmal, aki három évesen megtanított horgászni. Sajnos a kedvenc hobbimra egyre kevesebb idő jut. Édesapám Magyarországról nősült ide. Miután Jókára költöztünk, pár év múlva elváltak a szüleim, mindenki a saját útján ment tovább. Apu visszament magyarba, édesanyám és a húgom Ausztriában élnek, én itt maradtam. Apósommal közösen felépítettük a kis családi házunkat Nagyfödémesen, ahol élek a feleségemmel és kisbabánkkal. Itt is úgy ismernek, hogy őszinte és szókimondó vagyok. Mint önkéntes, részt veszek különféle rendezvényeken, legyen az falunap, országos tesztelés, községünk tisztaságának ügye.

Sokan nem tudják hova tenni a vezetéknevemet, néha Škultétynek hívnak. Itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy elmondjam, a Strukely név horvát eredetű, édesapám horvát gyökerei által. Van egy csodás feleségem Betty, aki elvisel olyannak, amilyen vagyok.

Nemrég született meg a kisfiunk, másfél hónapos éppen, Benettnek hívják. Nagyon várom, hogy majd együtt járhassunk a meccsekre. Két-három éve vettem egy DAC-os rugdalózót a Shopban, éreztem, hogy egyszer fiam születik majd.

Szilvia azt mondta, ilyet nem szokás előre megvenni, de én nem tartom magam babonás embernek. Nagyfödémesen én is az ún. Ferencvárosban lakok, ahogy ezt egy interjúban a Varga Laci meg is említette. Néha eljártam velük is meccsekre, csak az volt a gondom, hogy ők nagyon korán indulnak mindenhova. Így maradt, hogy saját kocsival járok, általában felírom a Facebookra, hogy aki szeretne csatlakozni hozzám, szívesen elviszem.

Térjünk rá részletesebben is a DAC-ra, volt személyes kapcsolatod is a focival, vagy egyszerűen csak mint szurkoló tetszett meg ez a közeg?

Régebben is figyeltem a DAC-ot, viszont először talán 2015-ben voltam a DAC-stadionban. Aktívabban 2016 óta járok, egy volt haverral kezdtünk a B-középben, de az on tour-okra is elutaztunk rendszeresen. Nagyon megtetszett a hangulat, brutális volt, a szurkolás, a koreográfiák. Sok jó embert megismertem, akikkel tartjuk a kapcsolatot.

Sajnos később történt pár eset, ami után úgy döntöttem, hogy máshonnan nézem a mérkőzéseket. Fokozódott az agresszió a B-középben, dulakodások, trágár bekiabálások. Ahogy a Facebookon, úgy az életben is, ha valami nem tetszik, akkor hangot adok neki.

Ezáltal többedmagammal felkerültünk egy listára, fenyegettek, pénzbehajtót küldtek rám. Viszont rólam ez lepereg. A fenyegetést nyilvánosságra hoztam, persze az YBS tagjainak, főleg a vezetőjüknek nem nagyon tetszett, háborogtak rajta.

A beszélgetés folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.

Ezt már olvasta?

Címkék: Klikkout
Cookies