Gyurival barátok vagyunk, Ő volt a házassági tanúm is, de sosem szólítottam még Györgynek, szerintem az olyan hivatalos - kezdi Lőrincz György bemutatását Bögi Róbert a KlikkOut cikkében.
De nemcsak barátok, mondhatnám sorstársaknak is, egy évfolyam, egy korosztály, egy klub, egy zászló. Az öreg stadionban még utoljára szurkoltunk egy hatalmasat, Szencen „piknikeztünk”, aztán az újban folytattuk tovább. Csak ez a mostani helyzet, ez a tehetetlen állapot, mezek a szekrényben, sálak összehajtogatva… Túl egyszerű lett volna az első riportalanyok közt megszólítanom, így viszont később kell bepótolnunk azt a sörözést, ami a beszélgetéshez „jár”, miközben felidézzük a múltat.
Kezdjük a legelején, mi volt a legelső DAC-cal kapcsolatos élményed, aztán a többit majd szép sorjában...
Alistáli származású vagyok, és egyébként büszke arra, hogy falubelim volt a DAC-legenda, nyugodjék Tóth Laci. A helyi iskolacsapatban fociztam, már nem emlékszem pontosan az évre, de kihívtuk a dunaszerdahelyi Sportgimnáziumot egy oda-vissza meccsre. Eredetileg Sikabonyban játszottunk volna, ott viszont éppen valami gond volt a pályával.
Végül, mit ad Isten – ahogy a mesékben –, a DAC-stadionban került sor a találkozóra, igaz, kikaptunk, de az élményt nem vehették el tőlünk. Elvégre nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a DAC-stadionban focizott.
Hozzá kell tenni, hogy ők azért más szintet játszottak, mint mi, egyszerű falusi csapat, tehetséges játékosok voltak, akikből bekerült egy-kettő az A csapatba is...
A következő emlékem már egy DAC–Kassa mérkőzéssel kapcsolatos, a dátummal ismét hadilábon állok, csak arra emlékszem, hogy a DAC-ban a Šanta Peti, a kassaiaknál meg a Laco Molnár védett. Talán te rájössz, mikor lehetett, kikaptunk 3:0-ra, én az északi tribünön álltam. Nagymamámnál voltam aznap, „szever” kettőn lakott, ott hallottam, hogy lesz meccs... [1997. március 15., DAC–1.FC Kassa 0:3 – megj. B. R.] Telek András játszott még a kassaiaknál, azt hiszem, ők lettek a bajnokok abban az évben. Volt még pár alkalom, de igazából ennyi, majd 2011-től magyar válogatottra jártam a DAC fanklubon keresztül, ez adta a következő találkozásomat is a dunaszerdahelyi focival.
Akkor Somorján laktam, egy Edda koncerten szólt rám egy haver, hogy buszokat indít a klub Rózsahegyre.
Ez már 2014, az előző hazai meccsen vált biztossá a bentmaradás, 1:0-ra legyőzve a Nagyszombatot. Nagyon megtetszett a túra, onnantól kezdve a mai napig tart a DAC-szenvedélyem, természetesen a B-középben. De hisz’ emlékszel, sokat utaztunk együtt, lehet mondani, hogy az ország összes első ligás stadionját megjártuk már.
Megajándékoztuk egymást DAC-mezzel, sállal, végigfutottam a DAC-os archívumodat nálatok. 76-os születésűek vagyunk mindketten, meg a Csabi haverunk is, jó évjárat. Hoztad a megafonod, aztán mentünk hétvégéken meccsre, meg a „hegyekbe” [megj.: utalás a Hip Hop Boys – A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe c. számára, amit minden túra során „kötelező” volt elénekelni a kocsiban – B. R.]
Azon a 2014-es meccsen végül is kikaptunk, Rózsahegy mindig is nagy mumusunk volt, de 2018-ban végre legyőztük őket, jöhetett az Európa-liga. Micsoda ünnepély volt utána az Arénánál! Vannak szép emlékek, jók is, rosszak is. Jártunk DAC B-re is Várkonyra, meg ifikre persze. Jöttetek kocsival Somorjára, mikor ott játszott a DAC B, nem mindennapos dolog volt somorjaiként a főtribünön szurkolni a DAC tartalékcsapatának.
Idén márciusban jártam utoljára az Arénában, jött ez a járvány, aztán már csak a bérletesek mehettek sorsolás útján, úgy már nem oldottam.
A beszélgetés folytatását a KlikkOut oldalán olvashatják.
Ezt már olvasta?
Mindenszentek és halottak napjának népi hiedelmei Csallóközben
November elsején ünnepli az egyház azokat a szenteket,...
