Back to top

Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Jakab Róbert

Publikálva: 2021, december 1 - 12:23
A közelmúltban a Klikkouton ismét egy nem mindennapi riportot olvashattak. Csak kevésszer van lehetősége ugyanis az embernek első kézből összehasonlítani két klub mindennapjait. Jakab Róbert a Pest melletti Vecsésről mint Kispest-szurkoló került Dunaszerdahelyre, ahol hamar beilleszkedett - írta Bögi Róbert.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Jakab Róbert

Robit hozta a szerelem, a rockzene húrjait pengetve lett a szíve sárga-kék is. Robival és párjával, Liával még tavaly beszéltük meg, hogy egyszer összehozunk egy DAC-os babatalálkozót. Vagyunk ugyanis páran DAC-szurkolók, akiknek nemrég kisgyermekük született. Ha a babás projekt egyelőre még nem is jött össze, Robival végre sikerült leülnünk. Rám írt, hogy találkozhatnánk Puskás Öcsi halálának évfordulóján…

 

Szóval kedves druszám, meséld el kérlek az olvasóknak, hogy kerül egy vecsési fiatalember Dunaszerdahelyre, azon belül is a DAC-stadionba?

Tudni kell rólam, hogy anyukám a Felvidékről, Felsőkirályiról származik, én lényegében csak hazajöttem, vagyis a szerelem hozott vissza. Anyu 1974-ben ment férhez, így került el Vecsésre. Folyamatosan jártunk a rokonokhoz, jómagam pedig koncertekre. 2006-ban a somorjai rockfesztiválon sörözés közben elkerülhetetlen volt, hogy ne jöjjön szóba a DAC is. Pontosan már nem emlékszem, de kb. 2007 vagy 2008 elején léptem át először a DAC-stadion kapuját. 2008. november 1-jén sok barátom készült a meccsre, én akkor éppen nem tudtam jönni. Talán a sors akarta így, Vecsésen a kocsmában néztük a híradót, akkor szembesültünk vele, mi történt.

Vecsésen főként Fradisták vannak, a cápójuk is vecsési. De egyébként amolyan „vegyes felvágott” a város, a fradisták mellett akadnak újpestiek, meg Kispest-szurkolók is. Dani barátom például. Ezt követően sokáig nem voltam DAC-meccsen, a haverok mindig hozták a híreket. Persze, ők is főleg csak a derbikre, a Slovanra jártak, tudjuk, hogy megy ez általában. Aztán egy alkalommal a Phoenix Rt.-vel mentünk Brünnbe, a Tankcsapda előtt léptek fel. Aznap ismerkedtem meg a párommal, Liával. 2015-ben költöztem Dunaszerdahelyre, az első hazai DAC-meccsre rögtön ki is mentünk, még a régi stadionba. Kimentünk és ottragadtunk!

Jól sejtem, hogy aznap, mikor rám írtál, valami nem mindennapit szerettél volna elmondani? Nos, itt a lehetőség.

Vonnék egy kis párhuzamot a Kispest és a DAC között. Emlékszel a Nagyszombat elleni meccs után írtam rád, felbosszantott, hogy körülöttem sokan azt szajkózták, többet nem jönnek meccsre, meg hogy nem érdemlik meg a biztatást, mert kikaptunk.

Nem értem, hogy lehet ilyet mondani, ha nem megy a csapatnak, akkor kell igazán biztatni őket. Hogy lehet egy csapatot egyik héten isteníteni, a másik héten meg szidni?

Voltak időszakok, amikor nem jártam Kispest-meccsre, főleg a munkám miatt. Viszont 2003-ban az NB2-ben is követtem mindenhova a csapatot. Már két éve Szerdahelyen laktam, amikor 2017-ben bajnok lett a Honvéd, az utolsó meccsen dőlt el a bajnoki cím a Videoton ellen. Hívtak a haverok, szereztek volna jegyet is nekem, de azt mondtam, nem megyek, mert nem érdemlem meg. Jó ideje nem voltam fent Pesten, nem fogom a hűséges szurkolók elől elvenni a helyet. Amúgy is hirtelen a 3 ezres átlagból 12 ezer szurkoló lett, miközben 8 ezres volt csak a stadion. Bezzeg akkor az NB2-ben…

Egyébként sok felvidéki szurkolója van a Kispestnek, le a kalappal előttük, ha csak kéthavonta is, de feljárnak Pestre. Ugyanígy Honvédosok is lejönnek Szerdahelyre, nekik is tisztelet ezért. A munkám miatt jelenleg is bonyolult a helyzet, de amikor tudok, ott vagyok a DAC-stadionban. Persze, hozzá kell tenni azt is, hogy mióta megszületett a kisfiunk, Józsika, ő az első mindenben.

A cikk folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.

Ezt már olvasta?

Címkék: Klikkout
Cookies