Hervay György mérnök, civilben jelenleg a dunaszerdahelyi Városháza Közös Építészeti Hivatalának megbecsült szakelőadója. A foci szinte a vérében van, hiszen két további dunaszerdahelyi focicsapat, a Royal FC és a Standard FC oszlopos tagjaként is ismerheti őt a sportkedvelő közönség, valamint a royalos, majd a standardos baráti társaság.
Amikor magazinunk főszerkesztőjével közösen elterveztük, hogy az ünnepek környékén megszólítunk ismertebb DAC-szurkolókat is, gondoltam, legyen közte mindenképpen tanárember – kipipálva. Ha sikerül, talán orvos is – kipipálva… És akkor már legyen valaki a városházáról – kipipálva! - írta Bögi Róbert, a rovat vezetője.
Gyuri valóban hiteles szurkolói karakter, ha nem is napi szinten, de gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Igazából Dunaszerdahely egy kisváros, itt mindenki ismer mindenkit. Pláne, ha a DAC-ról van szó! Az, hogy megint egy egykori „Radnyicsnés” [Városháza téri] beszélgetőpartnerem akadt, ezúttal a véletlen műve. Nem sejtettem, de nem Gyuri az első, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó, aki a város azon szegletéből a rovatunkban szerepel.
Szia Gyuri, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésem. Egy rövid bemutatkozás után kezdjük talán a DAC-cal való első találkozásoddal, illetve az ezt követő emlékeiddel a szerdahelyi Sport utcából.
Apu vitt ki először… ’78-as születésű vagyok, igazából pontos évszámot nem tudok mondani, csak emlékfoszlányok maradtak meg abból az időszakból. A nyolcvanas években úgy 8-9 évesen édesapámmal állunk a főtribün melletti földsáncon kialakított lelátón. Mögöttünk a régi klubház, vagyis az egykori ČSTV épülete. Lévén Dunaszerdahelyen a Városháza téren laktunk, mindig a hátsó bejáraton, a salakpályán keresztül jutottunk be a stadionba. Nem is a foci fogott meg igazán, hanem az a miliő, a hangulat, ami egy-egy mérkőzés alkalmával uralkodott a stadionban. Meg a tömeg, az a rengeteg ember, akik vastag sávban vonultak anno a Sparta elleni derbire.
Az 1987-es Csehszlovák Kupa döntőjét a nagybátyáméknál néztük a televízióban. Emlékszem a Young Boys elleni meccsre, nem is feltétlenül a dátumokat jegyeztem meg, hanem azt, hogy melyik meccsen éppen hol álltunk.
A Bayern München ellen például az északi lelátón, vagyis annak a helyén, hiszen éppen akkor építették az északi a kanyart és mi a zászlótartó rudak mögött egy dombról néztük a meccset. Mellettünk a már elkészült tribün, illetve egy félig kész rész, de az is tele szurkolókkal.
Aztán már középiskolás diákként, ahogy éppen az időm engedte, de javarészt minden hazai meccsen ott voltam. Kinti meccsekre nem jártam. Ahogy változott a stadion, úgy változtattuk mi is a törzshelyünket, végül a „november 1-es” tribünként elhíresült lelátón állapodtunk meg. A haveri társaság is eszerint változott, új osztálytársakból, vagy éppen csapattársakból verbuválódott csoporttal voltam körülvéve. Akik az állandóságot jelentették, azok a Városháza téri gyerekkori barátaim, együtt focizgattunk a gimnázium udvarán. A főiskolás éveim alatt került szóba, hogy picit komolyabban kéne foglalkoznunk a témával. Minden lakótelepnek volt külön csapata, ismertük egymást korábbról, rendszeresen összejöttünk. Városháza tériek, Balasov tériek [megj.: mai Halpiac tér], meg a zöldfasori srácok, Máhr Tomi például, ő ma is a DAC-nál dolgozik.
Ahogy már említettük, a sárga-kék színeken kívül időről-időre feltűnik a sportos ruhatáradban más kombináció is. Ha jól emlékszem kék-fekete? Volt ennek valami köze a városházához?
Igen, a Royal FC. Tulajdonképpen ezekből a haveri társaságokból verbuválódott össze a csapat. Mindenki hozott magával egy plusz embert, voltak, akik idő közben lemorzsolódtak. A Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében fociztunk, ott döntöttük el, hogy megalapítjuk a Royalt. Hogy honnét jött a név, vagy miért pont kék-fekete lett a színünk? – erre már megmondom őszintén, nem emlékszem. Szerintem itt is a véletlenek játszottak szerepet, valaki kitalálta, aztán úgy lett. Azt azért tudni kell, hogy akkor már 2-3 éve kialakult a csapat magja, barátságos meccseket játszottunk, végül pedig beneveztünk a dunaszerdahelyi járási bajnokság 3. osztályába. 1999-től tíz idényen keresztül tartottuk magunkat, nem volt különösebb célkitűzésünk, egyszerűen élveztük a focit.
A cikk folytatását elolvashatják tartalomszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán.
