Back to top

Befejeződött Szánthó Regő dunaszerdahelyi vendégjátéka

Publikálva: 2023, július 1 - 19:37
A magyar szélső nem a sárga-kék csapatnál tölti az előttünk álló idényt.
Befejeződött Szánthó Regő dunaszerdahelyi vendégjátéka

Szánthó Regő vendégjátéka letelt a DAC 1904 csapatánál, így a 22 esztendős szélső nem Dunaszerdahelyen vág neki a következő idénynek. A Ferencváros kötelékébe tartozó futballista a nemrég zárult idény végéig volt nálunk kölcsönben. A DAC március végéig opcióval rendelkezett a játékos leigazolására, ezt azonban nem érvényesítettük. A két klub között az idény végeztével is folytak tárgyalások, de végül nem jutottunk egyezségre.

Szánthó másfél év alatt 30 bajnoki mérkőzésen szerepelt sárga-kékben, ezeken 5 alkalommal volt eredményes. Idén márciusban megnyerte a Ligás Klubok Uniója által meghirdetett Hónap gólja szavazását. A bajnoki találkozókon kívül az EKL-ben hat összecsapást abszolvált, amelyeken 1 gólt szerezett, és 1 alkalommal a Slovnaft Cup-ban is pályára lépett.

Köszönjük Regőnek a sárga-kék mezben szerzett szép pillanatokat, továbbá sok sikert és főleg jó egészséget kívánunk neki a pályafutása következő szakaszában!

„Regő egy remek képességekkel rendelkező játékos, ám különféle okok miatt ezeket nem mindig tudta megmutatni a kölcsönjátéka során. Mindazonáltal a több emlékezetes góljával nyomot hagyott a szívünkben. Nagyon hosszú ideje egyeztettünk az átigazolásáról, több nézőpontot is elemezve. Végül a gazdasági tényezők döntöttek arról, merre billen a mérleg nyelve. Köszönjük a klubnál elvégzett munkáját és sok sikert kívánunk neki” – mondta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Szánthó Regő, DAC
Cookies