Back to top

Beérték a listavezetőt

Publikálva: 2017, november 11 - 19:06
Ezúttal kivételesen szombat kora este mérkőzött a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat az I.liga nyolcadik fordulójában.

A pályán a magyar nyelv dominált, hiszen a régiós rangadón a naszvadiak voltak a sárga-kékek ellenfelei. A találkozót álomszerűen kezdték a hazaiak, akiket ismét telt ház fogadott, a DAC-szurkolók ezúttal is erősítették a szurkolótábort, a Himnuszt a labdarúgó találkozókhoz hasonlóan elénekelték, és Bíró Tomi közvetítése mellett hamar 3:0-as vezetésnek örülhetett a városi sportcsarnok.

Ezt követően azonban mintha kissé az idegesség uralkodott volna el a dunaszerdahelyiek befejezésein, a naszvadiak is elkezdték a gólgyártás, s főként szélről nagyon eredményesek voltak, így a mérkőzés kiegyenlítődött, s hiába vezettünk 7:4-re is, a huszadik percben már a vendégeknél volt az előny, s végül döntetlennel (13-13) zárult az első félidő. A második játékrészben hasonlóan szoros volt a küzdelem, s ugyan ebben a harminc percben az első gólt a naszvadiak lőtték, de ezt követően már nem kerültek előnybe, s végül nagy harcban 27:25-re nyertek a dunaszerdahelyiek, miután öt másodperccel a vége előtt a vendégek nem találtak be hétméterről.

A találkozón vendégek 50-es számú játékosa, Zachar Karin nyolc gólig jutott, a hazaiaknál Straka Mária és Nagy Orsolya 7-7 találatot, Bugár és Lelkes pedig ötöt jegyzett. A dunaszerdahelyiek ezzel sorozatban negyedik két pontos mérkőzésüket könyvelhették el, míg a vendégek harmadszor maradtak pont nélkül.

A dunaszerdahelyiek győzelmüknek köszönhetően 12 ponttal állnak a táblázaton, ami azt jelenti, hogy a Partizánske és Csallóközaranyos csapatával azonos számú pontot szereztek, de a gólkülönbségüknek köszönhetően harmadikak. Jövő héten szombaton viszont csallóközi rangadó zajlik majd a listavezetői helyért Csallóközaranyoson, s ha nyernének a lányaink, akkor akár az I.liga első helyére is kerülhetnek, amiről a szezon előtt álmodni se mertünk volna.

Annyi bizonyos, jövő héten sokan indulnak majd útra Dunaszerdahelyről szorítani a lányoknak.

Dunaszerdahely-Naszvad 27-25 (13-13)

Ezt már olvasta?

Cookies