Back to top

Bayo szerint a továbbjutási esélyek továbbra is egyenlőek

Publikálva: 2018, július 13 - 14:27
Az elefántcsontparti támadó az első, aki Szaban emlékezetes müncheni gólja óta színeinkben betalált az európai kupaporondon.

A komoly mezőnyfölény és a több, tiszta gólhelyzet ellenére sem sikerült legyőznünk a grúz bajnokság tavalyi ezüstérmesét. A vendégcsapat a 15. percben az első kapura tartó lövésével szerezte meg a vezetést. Szerencsére újabb negyedóra elteltével Vakoun Issouf Bayo gyönyörű fejesével sikerült legalább kiegyenlítenünk. Harminc hosszú esztendő után ez volt a DAC első, európai kupameccsen szerzett találata. Bayo előtt legutóbb Szaban Tibornak sikerült Európában gólt szereznie, aki 1988 októberében a müncheni Bayern otthonában lőtt egy legendás gólt ballal. „Ez egy csodálatos érzés, nagyon boldog vagyok. Ahogy azt már többször is elmondtam: egy csatár azért van a pályán, hogy gólokat szerezzen. Egy jól sikerült felkészülés van mögöttünk, és folytatjuk azt, amit az edző igyekezett belénk nevelni a nyári munka alatt. A felkészülés során is szereztem egy hasonló gólt, amely szintén Pačinda kiváló beadása után esett,” tért vissza a 21 éves támadó az Európa-ligában szerzett első találatához. Egyébként Bayo három góljával a nyári felkészülés legeredményesebb DAC-játékosa volt.      

„Nem volt egy könnyű mérkőzés a tegnapi, viszont jól futballoztunk, és megmutattuk az erőnket a hazai közönség előtt. Mi voltunk a jobb csapat, sokkal több gólhelyzetet dolgoztunk ki az ellenfélnél, csakhogy ismét ráfizettünk az ellenfél kapuja előtt elkövetett hibáinkra. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, és egy hét múlva is támadólag fellépni, hogy kiharcoljuk a továbbjutást,” jelentette ki eltökélten.

Bayo könnyen akár mesterhármast is szerezhetett volna, hiszen a csapattársak sok jó labdával tömték őt Buliskeria kapuja előtt. „Pozitívum, hogy képesek vagyunk helyzetbe kerülni, de ahogy azt már említettem, gondban vagyunk azok kihasználásával. Többet kell ezzel foglalkoznunk. A foci már csak ilyen – nem lehet mindegyik lehetőségből gólt lőni. Győzni szerettünk volna és előnnyel várni a visszavágót. Azzal, hogy a Dinamo betalált Dunaszerdahelyen, egy kicsit bonyolódott a helyzetünk, de a továbbjutásunk továbbra is abszolút reális.”

A legtöbb, mérkőzés előtti nyilatkozat szerint mindkét félnek 50 százaléknyi esélye volt a továbbjutásra. Bayo szerint ez az arány a MOL Arénában született döntetlen után sem változott. „Úgy gondolom, hogy mindkét együttesnek abszolút egyenlő esélye van továbbjutni. A fociban minden lehetséges. Úgy, ahogy az ellenfélnek sikerült nálunk gólt szereznie, nekünk miért ne sikerülhetne ugyanez Tbilisziben? Mindenképpen megígérhetem, hogy mindent tőlünk telhetőt megteszünk a továbbjutás érdekében,” tette hozzá az afrikai támadó, aki a Fortuna Liga tavaszi idényében négy gólt szerzett.      

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies