Back to top

Bayo-siker a novemberi „Hónap Gólja” szavazáson!

Publikálva: 2018, december 17 - 16:52
Az idény négy Hónap Gólja szavazásából három DAC-győzelemmel zárult! A harmadik a sorban Bayo, aki hihetetlen rózsahegyi emeléséért söpörte be a díjat.

Mesterhármas! Szurkolóinknak köszönhetően az idényben már harmadik játékosunk nyerte meg a Hónap Gólja szavazást. Vida Kristopher (augusztus) és Ľubomír Šatka (október) után Vakoun Issouf Bayo is bezsebelte a trófeát. A 21 éves elefántcsontparti támadó a Rózsahegy otthonában lőtt elképesztő gólt, miután észrevette, hogy a hazai kapus eléggé kint áll a kapujából és egy fura mozdulattal átemelte, a labda pedig a kapufa segítségével a hálóban landolt. A gól akkor három pontot ért a csapatnak, most pedig győzelmet a szerzőjének.

Egyébként Bayo ugyanezzel a találattal a klubunk Év gólja ankétján is az élen végzett.

A Ligás Klubok Uniója (LKU) 2013-ban élesztette újra A Hónap Gólja versenyt, azóta tizenegyedik alkalommal kerül a díj Dunaszerdahelyre.

Bayo a voksok közel 57 százalékát szerezte meg, amivel végül jelentős előnnyel zárt a bajnokság legjobb góllövője, Andraž Šporar előtt. Bayonak gratulálunk, a szurkolóknak pedig köszönjük a szavazatokat!

A november legszebb góljáért tartott szavazás végeredménye:

1. Vakoun Issouf Bayo (DAC) 56,6 %

2. Andraž Šporar (Slovan) 34,8 %

3. Jakub Rada (Trnava) 7,4 %

4. Andrej Fábry (Nitra) 0,9 %

5. Dávid Leško (Podbrezová) 0,4%

A bajnokságot irányító LKU a 2013/14-es idény során hívta újra életre az ankétot, azóta tíz játékosunk nyerte el a díjat - Vida Kristophernek ez kétszer is sikerült.

A Hónap legszebb gólja ankéton győztes DAC-játékosok (a 2013/14-es idény óta):

2014 április: Roman Gergel

2014 május: Szabó Otto

2015 augusztus: Szarka Ákos

2015 október: Jakub Brašeň

2016 június: Vida Kristopher

2017 március: Marin Ljubičić

2017 szeptember: Eric Davis

2018 április: Christián Herc

2018 augusztus: Vida Kristopher

2018 október: Ľubomír Šatka

2018 november: Vakoun Issouf Bayo

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies