
Tulajdonképpen két felhívásról van szó. Az egyik a mezőgazdasági termelőknek és feldolgozóknak szól, míg a másik a kis- és középvállalkozóknak (KKV). Utóbbinál külön kategóriába kerültek
a vendéglátóipari, szálláshely-szolgáltatási, kiskereskedelmi, sport- és szabadidős tevékenységet folytató vállalkozások (B kat.),
illetve a kreatív szolgáltató vállalkozások (A kat.), melyek az első körben még nem pályázhattak.
Az A és B kategória pályázatainál bizonyítani kell, hogy az elmúlt évek adóbevallásaiban a legnagyobb bevételt képező tevékenységi kör (NACE) kapcsolódik ahhoz a tevékenységhez, amelyre az eszköztámogatást kérik.
Maradt az alapfeltétel, hogy a projekt elszámolható költségeinek legalább 30 százalékát saját forrásból kell biztosítani – ami adott esetben lehet hitel is. A támogatást tehát maximum a projekt 70 százalékára nyújtják.
Ennek maximális összege 15 ezer eurónak megfelelő forint (november 15-i árfolyamon 334,61 Ft/EUR).
Akit bővebben érdekel a téma, a cikk folytatását elolvashatja a Ma7.sk honlapon (ITT), vagy a Magyar7 hetilap 2019/46. számában.
forrás: Ma7.sk
Ezt már olvasta?
Megkezdődik a Vajanský utca felújítása – hétvégén teljes útlezárás lesz
Október 7-én, szerdán reggel 8 óra után megkezdődik a...
Önkormányzati választások 2026 - Az 1. számú választókerület jelöltjei
Az október 24-én sorra kerülő önkormányzati választásokon...