Az utazás szervezésének folyamata már ismert volt számunkra, hiszen az idegenforgalmi óra tananyagának része volt az utazásszervezés, a légi közlekedés és a rezervációs rendszer használata is. Munkánkat a potenciális desztinációk elemzésével kezdtük. Figyelembe kellett vennünk, hogy a gyakorlat egynapos legyen, a városban minél több idő álljon rendelkezésünkre, és a végösszeg pénztárcabarát legyen. A legmegfelelőbb úticélnak Barcelona bizonyult.
Első dolgunk a repülőjegy foglalása volt. Egy-két akadály leküzdése után sikerrel jártunk. Ezen felül még volt jópár feladat, amit az út előtt kaptunk a tanárnőtől.
Elérkezett az utazás napja... Nagyon korai ébredés után, hajnali fél háromkor indultunk az iskola előtti parkolóból, ahonnan a kisbusz elszállított minket a schwechati reptérre. Nagy öröm volt beszállni a repülőgépbe. Izgatottan vártuk a felszállást. A repülőút mindenki számára nagy élmény volt és gyorsan eltelt.
2 óra múlva leszállt a repülőgép. Megérkeztünk Barcelonába.
A városközpontba könnyen bejutottunk, és el is kezdődött az egész napos városnézés, amely során megtekintettük a Sagrada Familia katedrálist, a Casa Batllót és Casa Milát, végigsétáltunk a La Rambla sétálóutcán és ellátogattunk a Güell palotába. Megkóstolhattuk a helyi különlegességeket a la Boqueria piacon, például paellat, churrost vagy az ibériai sonkát. Ezután megtekintettük Kolumbusz szobrát, a tengerparton a lábunkat is megmártottuk a vízben, majd a gótikus negyeden át visszasétáltunk a Catalunya térre, séta közben a Szent Kereszt és Szent Euália székesegyházat, más néven Barcelona Katedrálist csodálhattuk meg.
Az időjárás kitűnő volt. Október lévén nyárias idő fogadott minket, délután a 27 fokot is elérte a hőmérő higanyszála.
Estére fél 7 körül utazunk vissza a reptérre. A repülőn a hazaút már csendesen telt, a csapat nagy része megpróbált aludni, illetve pihenni egy kicsit. Schwechaton már várt minket az előre megrendelt kisbusz és az iskola melletti parkolóba hajnali fél három körül érkeztünk meg.
Maradandó emlék marad számunkra ez az szakmai gyakorlat és jókedvvel emlékezünk a nap során szerzett élményekre.
A III.B osztály tanulói
Ezt már olvasta?
Nyitott nap a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában
Nagy érdeklőés mellett zajlott a dunaszerdahelyi Közös...