Back to top

Balogh Norbert: Ebből a játékból kell kiindulni

Publikálva: 2022, augusztus 12 - 14:01
„Nehéz megemészteni az európai kupakalandunk végét, de a csapat minőségét bizonyítja az a tény is, hogy a hazai közönség megtapsolt minket a lefújás után.” A 26 éves magyar játékos került a DAC-ból a legközelebb a gólszerzéshez, a 10. percben leadott lövése a felső lécet találta el.
Balogh Norbert: Ebből a játékból kell kiindulni

„Nagyon nehéz lelkileg elfogadni a kiesés tényét, hiszen remekül játszott a csapat, mindenki büszke lehet magára, az utolsó percig küzdöttünk, harcoltunk. Sokkal több lehetőségünk volt az ellenfélnél, egész egyszerűen nincs szerencsénk. Azt nem lehet megmagyarázni, hogy a lövésem miért kifele pattant a felső kapufáról, nem pedig befele. Az égiek néha segítenek, néha nem – nekünk csütörtökön nem segítettek. Nehéz bármit is mondani, viszont nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy Bukarestben is buzdítottak minket. Nagyszerű érzés volt egy ilyen stadionban és ekkora tömeg előtt pályára lépni, a hangulat minket is feldobott” – nyilatkozta az FCSB-DAC (1:0) EKL-mérkőzés után Balogh Norbert, aki ezúttal a középpályán kapott szerepet.

Hat meccs után az idei európai kupaszereplésünk befejeződött. A Cliftonville és a Víkingur kiejtése után a román ezüstérmes két vereséggel búcsúztatott minket. „Sokkal több volt a csapatban, úgy éreztem, hogy a következő fordulóba is bejutunk. Nem mondhatni, hogy a hazaiak beszorítottak volna minket, a góljukat is egy gyors letámadást követően szerezték. Nehéz megemészteni az európai kupakalandunk végét, de a csapat minőségét bizonyítja az a tény is, hogy a hazai közönség megtapsolt minket a lefújás után. Ezen az úton kell továbbmenni, ebből a játékból kell kiindulni a bajnokságban.”

Míg a hazai találkozón Szánthó Regő szabadrúgásból találta el az FCSB kapufáját, Balogh Bukarestben egy tetszetős akció után, Blackman átadását küldte a felső lécre. „Őszintén szólva, a kapufán csattanó lövésemnél már bent láttam a labdát, el is indultam érte, hogy mihamarabb meglehessen a középkezdés, de sajnos kifele pattant. Olaszországban az Atalanta elleni meccsen és Angliában is lőttem már kapufát, így nehéz megemészteni, de ahogy a mondás tartja, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Biztos vagyok benne, hogy máshogy alakul a mérkőzés, ha a labda nem kifelé, hanem befelé pattan. Szánthó Regő és Nikola Krstović helyzeténél is csak egy nagyon kevés hiányzott, de mindenki büszke lehet a teljesítményére.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies