Back to top

Balogh Norbert a DAC játékosa marad

Publikálva: 2022, május 27 - 06:47
A klub érvényesítette a magyar támadóra vonatkozó opcióját, aki 2025-ig marad Dunaszerdahelyen.
Balogh Norbert a DAC játékosa marad

A huszonhat éves támadó, Balogh Norbert a budapesti Honvéd által kölcsönadott labdarúgó végleg a DAC játékosa lett. A kétszeres magyar válogatott futballista idén februárban érkezett a Csallóközbe. A klubok akkor a jelenlegi szezon végéig szóló kölcsönszerződésben állapodtak meg, és a DAC egyúttal opciót szerzett a játékos leigazolására is.

„Az opció érvényesítése mellett döntöttünk, így Norbi 2025. június 30-ig marad nálunk. Balogh nagyon jól érzi magát a klubunkban és a városunkban, tetszik neki a hűséges szurkolóink által teremtett hangulat. Szeretett volna nálunk maradni, és meggyőződésünk, hogy egy olyan játékosról van szó, aki sokat segíthet a csapatnak” – árulta el a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Balogh Norbert Sándor (szül. 1996. február 21-én) Hajdúböszörményből származik, ahol a pályafutása is indult. Ifjúsági korában a szomszédos Debrecen akadémiáján pallérozódott, ahol tizennyolc évesen bemutatkozhatott a felnőttek között. 2016 januárjában több mint 2 millió euróért az olasz Palermo csapatához igazolt. Többek között megfordult Cipruson (APOEL Nikózia), Angliában (Hull City), a Dunaszerdahelyre való érkezése előtt pedig a budapesti Honvédban szerepelt. Az U18-U21-es korosztályos kategóriák mindegyikében képviselte Magyarországot. Balogh 2017-ban a felnőttválogatottban is pályára léphetett két alkalommal. A tavasz folyamán 11 mérkőzést abszolvált a Fortuna Ligában, ezeken 2 gólt szerzett és adott egy gólpasszt is.

„Az előző hónapokban éreztem a klub és a szakami stáb bizalmát, így bizakodtam, hogy a kölcsönjáték lejárta után is a DAC-ban maradok. Bevallom, csak a holnapi zárómeccs utánra vártam a vezetés döntését, kellemesen meglepett, hogy már előtte lezajlottak a tárgyalások. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben remek környezetben folytathatom, ahol mindenki a DAC-nak szurkol. Egyúttal várom az újabb kihívásokat” – mondta Balogh Norbert, majd hozzáfűzte: „Már érkezésemkor egy nagyszerű, otthoni közösség és környezet várt. Mindezt persze a szurkolóknak is köszönhetem, de úgy érzem, ki kell emelnem, hogy Joao Janeironak is hálával tartozok. Az új szerződéssel most már végleg itthon vagyok Dunaszerdahelyen, aminek nagyon örülök.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Balogh Norbert
Cookies