Back to top

A bajnok ellen az első győzelemért

Publikálva: 2016, augusztus 13 - 09:02
Az idény második hazai mérkőzésén a bajnoki címvédő és Európa Liga playoff-résztvevő trencsénieket fogadjuk. A tabellaszomszédok csatája, a DAC-Trencsén összecsapás szombaton 19.00 órakor kezdődik a szenci NTC-ben.

Szinte majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2015. augusztus 15-én a Fortuna liga 2015/16-os évadjának 5. fordulójában odahaza fogadtuk a trencséni együttest. A vendégek, csakúgy mint most, akkor is bajnoki címvédőként érkeztek, és egy éve is a tabellaszomszédok csatája volt az a mérkőzés. Bár igaz, hogy akkor az első és a második helyezett csapott össze, míg ezúttal a tízedik és a tizenegyedik mérkőzik.

A tavalyi szezonban először csak a hatodik fordulóban vesztettek pontot a trencséniek, az első öt körben (végig idegenben játszva!) százszázalékosak maradtak. Idén viszont nem úgy sikerült a szezonkezdet, ahogy azt eltervezték, amelyre részint a játékosok nyári távozása, a sérülések, és az európai kupaporondon való szereplés is rányomta a bélyegét. Az AS története során másodszor indulhatott a Bajnokok Ligájában, és az Olimpia Ljubljanát búcsúztatva (idegenben 4:3, odahaza 2:3) a harmadik selejtezőkörig jutott, ahol a varsói Legia már túl nagy falatnak bizonyult (otthon 0:1, idegenben 0:0). Ez azt jelentette, hogy átkerültek az Európa Liga playoff körébe, ahol a bécsi Rapid vár Ševela edző védenceire. A két csapat először jövő csütörtökön mérkőzik meg egymással Zsolnán.

Ami a trencséni játékoskeretben bekövetkező változásokat illeti: a bajnokság kezdete előtt távozott a tavalyi idény gólkirálya, Van Kessel, a védelem oszlopa, Rundic, a középpályás Koolwijk, és a támadósorból pedig Meierhofer, Schet és Guba igazolt el. A Legia elleni kiesést követően Bero is elhagyta az együttest. Sérülés miatt jelenleg nem bevethető a bajnokság egyik legjobb játékosa, Rabiu, míg honfitársa, Madu a nigériai válogatott tagjaként szerepel a riói olimpián. A szintén nigériai Udeh pedig a hathetes eltiltását tölti, a 3. fordulóbeli, Aranyosmaróton lejátszott mérkőzésen kapott piros lapért. Minden bizonnyal ezek a gondok is hozzájárultak ahhoz, hogy az első négy bajnoki összecsapásból hármat is elbuktak a trencséniek, ami csak eggyel kevesebb, mint a tavalyi szezonban összesen elszenvedett vereségeik száma. A legutóbbi, Zólyombrézó elleni hazai 0:1 után immár 369 perce voltak gólképtelenek. Viszont a szerdai kupamérkőzésen ismét megrázták magukat, hiszen az ötödik ligában szereplő Pelyvássomfalu (Plevník-Drienové) pályáján győztek fölényesen 9:0-ra úgy, hogy a kezdőcsapatban több változás is történt.       

A vágmenti csapatnál nem ücsörögnek ölbe tett kézzel, hiszen már a bajnokság alatt visszatért Trencsénbe az argentin Aldo Baéz, pár nappal ezelőtt pedig a tizennyolc éves brazil középpályás, Pedro Colina és a holland szélső, Leonard Chisom Johnson személyében további két labdarúgó érkezett.

A DAC számára a mai lesz a második mérkőzés Szencen, az ideiglenes otthonunkban, ahol kezdésképpen peches 0:1-es vereséget szenvedtünk a Miavától. Tavaly az 5. fordulóban a DAC-Trencsén bajnokin kaptunk ki először az idényben (akkor az volt már a negyedik hazai találkozónk), most az első győzelmet szeretnénk elkönyvelni. Németh Krisztián vezetőedző nem számolhat az eltiltott Štepanovský és a sérült Huk, Černák, Kocsis, Davis, Egri, Mészáros és Brašeň játékára. Háromhetes büntetése után viszont újra csatasorba áll Szarka, és készenlétben lesz a napokban érkező tizenhét éves Almási is.

Az élvonalban az 1997/98-as szezon óta találkozunk rendszeresen a trencséniekkel, az eddigi tizenhat egymás elleni mérkőzésből csak ötön sikerült ponto(ka)t szereznünk. A tavalyi idényben ősszel odahaza Van Kessel két góljával 0:2-es vereséget, idegenben 1:4-es vereséget szenvedtünk (Wesley 2, Madu, Koolwijk - Szarka), míg áprilisban Dunaszerdahelyen Pačinda találatával sikerült őket két vállra fektetnünk (1:0). 

Táblázatok:

Teljes:

10. Trenčín 4 1-0-3 4:6, 3 pont

11. DAC 4 0-1-3 5:8, 1 pont

Hazai pálya:

7. Trenčín 2 1-0-1 3:1, 3 pont

11. DAC 1 0-0-1 0:1, 0 pont

Idegenben:

9. DAC 3 0-1-2 5:7, 1 pont

11. Trenčín 2 0-0-2 1:5, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 22. idény, 661 mérkőzés: 210-160-291, gólarány 742:978

Trenčín: 17. idény, 530 mérkőzés: 218-115-197, gólarány 733:687

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 16  4-1-11, gólarány 12:33

Stadionunkban: 7  4-1-2, 9:9

A Fortuna Liga 5. fordulójának műsora:

Szombat, 2016. augusztus 13., DAC-Trenčín, Zlaté Moravce-Senica, Podbrezová-Michalovce, Žilina-Myjava, Ružomberok-Slovan, Trnava-Prešov

A DAC-Trencsén bajnoki mérkőzés ma 19.00-kor kezdődik, játékvezetők Vnuk - Slyško, Benko.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies