Back to top

Bábos búcsú az évadtól

Publikálva: 2016, június 18 - 13:40
Stílusosan, előadással búcsúzott az évadtól a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok bábcsoportja.

A makrancos asszony és az ördög című székely mesejátékot adták elő, mellyel a nemrég lezajlott 41. Duna Menti Tavasz bábos kategóriájának aranysávos minősítését és a gyerekzsűri díját gyűjtötték be. Csörgei Tünde, a csoport vezetője, az előadás után apró ajándékkal köszönte meg a gyerekek munkáját. A művelődési háztól kapott sok segítséget, a szülők pozitív hozzáállását, Vida Ágnesnek és Tarcsi Alicának a bábok készítését, Süke Pityunak a díszlet készítésében nyújtott segítséget, Sziklai Krisztinának a bábosoknak adott útmutatót is megköszönte. A gyerekek közül külön kiemelte Ágoston Dórát és Lampert Mátét, akik a bábjáték mellett segédkeztek a díszletek szépítésében is.
A bemutató után a közönség soraiban ülő gyerekek nagy élvezettel futottak a színpadra, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a számukra érdekes bábokkal.
A bábcsoport ősztől folytatja munkáját, amikorra szívesen várják az érdeklődő gyerekeket - az óvoda utolsó évétől -, hogy újabb tagokkal bővülhessen a bábos csapat.

Az előadáson készült képgalériát ITT tekinthetik meg.

Ezt már olvasta?

Cookies