Back to top

Bábcsoportoké és gyermekszínjátszóké lett péntekig a város 

Publikálva: 2024, május 21 - 19:28
Megnyitotta kapuit a 48. Duna Menti Tavasz, azaz a bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléje május 21-én és egészen május 24-éig gyermek báb- és színi előadások várják a nagyérdeműt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, illetve délutánonként a Mesevárosban, a Csaplár előtti téren.
Bábcsoportoké és gyermekszínjátszóké lett péntekig a város 

„Ez nem csak egy verseny, nem csak arról szól, hogy a diákok hogyan képesek a tanultakat előadni és egymást, mindannyiunkat szórakoztatni, hanem arról szól, hogy a szeretett anyanyelvünket, a kultúránkat, a hagyományainkat és a népszokásainkat hogyan is tudjuk átadni a következő generációnak. És ebben a fiatal generációban bízunk, hogy felnőve ők is átadják mindezt gyermekeiknek, erősítve így közösségünket. Erről szól a Duna Menti Tavasz”

– fogalmazott köszöntőjében Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere. Egyben megköszönte a szervezőknek és a felkészítőknek a munkát.

„Kívánom, hogy a gyerekek élvezzék az itt eltöltött pár napot, kössenek itt barátságokat, hogy az együtt dolgozó csapatok még erősebbre tudják fűzni a baráti szálakat”

– tette hozzá a polgármester, majd átadta a város kulcsait Bárdos Gyulának, a Csemadok országos elnökének, aki a kulcsokat a gyerekekre bízta. 

Az idén 75. évét ünneplő, jubiláló Csemadok nevében Bárdos Gyula is köszöntötte a seregszemle résztvevőit.

„Lassan itt is jubileum közeledik, hiszen a 48. évfolyamnál tartunk, és ebből az alkalomból is külön meg kell köszönnöm azoknak, akik nélkül ez a rendezvénysorozat nem valósulhatott volna meg. Azoknak, akik most is itt vannak közöttünk és azoknak is, akik már föntről néznek le ránk”

– fogalmazott Bárdos, megköszönve a pedagógusok munkáját is, majd hozzátette, hogy 

„a mai változó világban azok az értékek, amelyeket ti, színjátszók, bábosok, versmondók, hagyományőrzők képviseltek, azok, melyek megtartják a közösségünket a következő időszakokban is.”

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is köszöntötte a gyerekeket és felkészítőiket.

„Itt-ott felvillannak az emlékek, mikor én is itt játszottam a Duna Menti Tavaszon, milyen messziről, több száz kilométerről is érkeztek ide gyerekek. Ez azért is fontos, mert a diákok, résztvevők megtapasztalhatják, hogy Csallóközön, Mátyusföldön túl máshol is élnek magyarok, Gömörben, a Bodrogközben, az Ung-vidéken, és ők is megtapasztalhatják, hogy ilyen nagy távolságban is magyarul beszélnek”

– fogalmazott.

A köszöntők után megkoszorúzták a Duna Menti Tavasznak a Csaplár előtt elhelyezett emlékművét, majd kezdetét vette az országos seregszemle, a gyerekek bevonulásával. 

A május 24-éig, péntekig tartó Duna Menti Tavasz teljes programja itt érhető el.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies