Back to top

Az új szezontól új televízióállomásokon láthatók a bajnoki mérkőzések

Publikálva: 2021, június 14 - 11:28
Az új 2021/22-es idénytől a Fortuna Liga találkozóit a DAJTO és a Nova Sport csatornái közvetítik, egyúttal a szurkolók a VOYO streaming szolgáltatáson is figyelemmel követhetik az összecsapásokat.
 Az új szezontól új televízióállomásokon láthatók a bajnoki mérkőzések

Már több napja ismert, hogy a DAC július 25-én, vasárnap kezdi meg az új szezont Nagymihályban. A Fortuna Liga 2021/22-es idényének a sorsolását ugyanis már az előző befejezése óta tudjuk. A találkozók menetrendjének kialakítása ugyanis egy előre megadott séma alapján zajlik, amelyben a klubok az előző évadban elért helyezését veszik alapul.

„Az első fordulókat az európai kupasorozatokban szereplő csapataink programja folyásolja be jelentősen. Az egyes fordulókban bekövetkező változásokról klubjaink esetleges továbbjutásának biztossá válását követően azonnal beszámolunk” – áll a Fortuna Liga hivatalos honlapján.

Mivel együttesünk július 22-én, csütörtökön és egy héttel később (július 29-én) játssza az új Európa Konferencia Liga 2. előselejtezőjét, bizonyosságot nyert, hogy a 2. fordulóban is vasárnapi napon lépünk pályára – augusztus 1-jén az újonc Liptószentmiklóst fogadjuk. A további változások az EKL-ben való szereplésünk és a televíziós partner választásának a függvényei.

Itt pedig elérkezünk egy fontos információhoz arról, hol követhetik figyelemmel a szurkolók a Fortuna Liga élő közvetítéseit. Az új idénytől ugyanis a Markíza csoport szerzett kizárólagos jogot az élvonalbeli közvetítésekre. A szerződés három szezonra szól (2021 júliusa – 2024 júniusa).

DAJTO televízió mindegyik fordulóból egy mérkőzést közvetít, egy további összecsapás a cseh-szlovák Nova sport sportcsatornán lesz megtekinthető. A szurkolók egyúttal minden találkozót figyelemmel követhetnek a VOYO streaming szolgáltatón is. A szezon legelső mérkőzésére július 23-án, pénteken 20:00 órai kezdettel kerül sor. A két csapat kiléte a következő napokban derül ki, amikor is a televízió bejelenti az első fordulókra vonatkozó meccsválasztását.

Az új bajnoki idény alapszakaszának teljes menetrendjét – egyelőre a televízió által kiválasztott mérkőzések megjelölése nélkül – itt tudják letölteni.

Természetesen mindannyian abban reménykedünk, hogy nyártól a szurkolók egyenesen a stadionokban is megtekinthetik az összecsapásokat…

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies