A nagy számban megjelent szülők, illetve játékosok előtt Horváth Zoltán, az új városi sportklub létrehozása felett segédkező alpolgármester értékelte az új helyzetet, amelynek legfőbb célja az volt, hogy egyesítsék, s ezáltal erősítsék a dunaszerdahelyi női kézilabdát, mint sportágat. „Azért is vagyunk itt, hogy egy új és sikeres kézilabdaklubot hozzunk létre városunkban a női vonalon. Tudjuk, hogy Dunaszerdahelyen nagyon erős a foci szeretete, de azt is szeretnénk, hogy ugyanilyen rangos elismerése legyen a kézilabdának, illetve a többi, városunkban kiemelkedően teljesítő sportágnak is, mint például a sakknak, az asztalitenisznek vagy éppen a birkózásnak” – mondta el az alpolgármester.
Az elmúlt évtizedek kiemelkedő munkáját úgy is értékeli, és szeretné segíteni Dunaszerdahely, hogy anyagilag is biztosítani akarja a kézilabdasportot. Az alpolgármester kérte a szülőket, hogy segítsék, biztassák az újonnan egyesített-létrehozott klubot, támogassák az edzőket munkájukban. Jelezte, hogy a két utánpótlásnevelő bázis ezentúl egyként dolgozik, Dunaszerdahelyi Városi Sportklub néven.
Horváth Zoltán arról is tájékoztatta a szülőket, hogy a Szlovák Kézilabdaszövetség is új alapokra kívánja helyezni az utánpótlásnevelést, és ezért regionális kézilabdaközpontokat alakítottak ki a szövetség égisze alatt, melynek egyik helyszíne éppen Dunaszerdahely lesz. „Ezért is volt szükségszerű, hogy a két sikeres csapatot egy sportklubban összpontosítsuk.”
A szülői értekezleten szólt még Németh Jolán edző és Brunczvik Tünde edző is, akik bemutatták a Dunaszerdahelyi Városi Sportklub csapatait és további edzőit. Ezek a következők:
Nők – A 2. ligában szerepelnek egy csoportban Nyárasd, Lég, Szenc, Érsekújvár, Gúta és Nagyrőce csapatával. A csapat edzője Fodor Dávid. „Öröm lenne számunkra a feljutás az 1. ligába. Csapatunk nagyon fiatal, hisz olyan játékosok is játszanak benne, akik még az ifibajnokságban is szerepelhetnének” – mondta Brunczvik Tünde.
Az „Ifista lányok” jelenleg regionális ligát játszanak. „A bajnokságban játszhatna 1997-es és 1998-as születésű lány is, de úgy döntöttünk, hogy ők már a női nagycsapatot erősítik, így ebben a korosztályban 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben született lányok labdáznak. A csapat edzője: Szerencsés Márk.”
Idősebb diáklányok (U13, U14). „Ebben a korosztályban két-két csapatot is indítottunk a Nyitra és Nagyszombat Megyei Kézilabda Szövetség által kiírt közös versenyben. A 2002-ben született lányokat Mészáros Ildikó edzi, a 2003-asokat pedig Németh Jolán.”
Fiatalabb diáklányok (U11, U12). „Ebben az évben még nem vegyítettük a lányokat, pedig talán jobb lett volna. Szintén két-két csapat nevezett a Nyitra és Nagyszombat megye által kiírt közös versenyben. Egyik csapatot Brunczvik Tünde, míg a másikat Rajkovics Orsolya edzi.
Előkészítő csoport (U9, U10). „Idén még itt sem volt keveredés. Ebben a korosztályban három csapatunk is van. Az A és a B-csapat tagjai Talentosok, őket Straka Mária edzi, míg a C-csapatot az SG DAC-ból érkezett lányok alkotják, edzőjük pedig Rajkovics Orsolya.
Szivacskézilabda. Edzéseiket egyre többen keresik fel, egyre népszerűbb; ebben a korban a játék a lényeg, vagyis a kézilabda megszerettetése. Nem az eredmény a legfontosabb.
„A Szabó Gyula Alapiskolában és a Vámbéry Ármin Alapiskolában működik, de természetesen más iskolákból érkező gyerekek is látogatják az edzéseinket.” A Szabó Gyula Alapiskolában az U8 lanyok edzője Mészáros Ildikó, az U7-6 korosztály edzője Brunczvik Tünde, míg a Vámbéry Ármin Alapiskolában szivacsokkal Rajkovics Orsolya foglalkozik.
„Pár éve elindítottuk az »ovis kézit« – mondta el Brunczvik Tünde – amelyre egyre többen hozzák el eleven csemetéiket. Ovisainkkal Újhelyi Krisztina foglalkozik.
Kapusedzőnk Németh Lívia, míg a kondícióedző Viola Ágnes. 2008-tól a Győri AUDI ETO KC csapatával is szoros az együttműködésünk, így dunaszerdahelyi növendékek is erősítik Győr utánpótlás csapatait.”
Brunczvik Tünde egyben megköszönte Méhes Tibor korábbi Talent vezető sokéves és fáradhatatlan munkáját is. „Nélküle nem tartana itt ma csapatunk.”
Ezt már olvasta?
IPPON Karate Klub: Két tucatnál több érem Aranyosmarótról
Szombaton, november 23-án Aranyosmaróton szervezték meg a...