
A Dunaszerdahely középpályása, UDVAROS NATHAN kiskorától professzionális pályafutásról álmodozott.
Már az a tény is a tehetségéről árulkodik, hogy 17 esztendősen bekerült a Dunaszerdahely első csapatába. Az FC DAC 1904 együttesénél tapasztalt komoly konkurenciaharc miatt a fiatal, saját nevelésű futballistáknak sosem volt könnyű dolguk. Viszont számunkra elég volt az ügyes középpályás, Udvaros Nathan a kezdőcsapat tagjaként való első pályára lépése és megértettük, miért pont rá mosolygott a szerencse. Sőt, ehhez elég volt mindössze egyetlen pillanat.
A Trencsén elleni mérkőzés (4:1) 45. perce futott, amikor is egy rögzített játékhelyzet után a Vágsellyéről származó játékoshoz került a labda, aki elhúzott az ellenfél tizenhatosának a bal szélén és külsővel egy csodálatos beadással találta meg Viktor Djukanovićot a kapu előtt, aki már könnyedén növelte 2:0-ra az előnyt. A sárga-kékek neveltje a kezdőcsapatban való bemutatkozása alkalmával kiváló teljesítményt nyújtott és a válogatott szünet előtti utolsó összecsapáson is a kezdő tizenegy tagjaként kapott lehetőséget a Nagyszombat otthonában lejátszott rangadón (0:3). Mindent összevetve, nagyon sokat tett azért, hogy kiharcolja a helyét a csallóközi gárda kezdőcsapatában. „Elismerem, hogy még nem fogtam fel teljesen azt, ami jelenleg velem történik. Örülök, hogy egészen sikeres vagyok, ezt kellene folytatni tovább. Folyamatosan javulni, fejlődni akarok és soha meg nem elégedni saját magammal” – nyilatkozta a Šport napilapnak Udvaros Nathan.
A NEM BAJ, MINT VARÁZSIGE
Az ügyes középpályás tehát eddig már négy alkalommal lépett pályára a Niké Ligában, a legutóbbi kettőt a kezdőcsapat tagjaként abszolválta és ma már minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy megvetette a lábát a sárga-kékek első csapatában. „Az első találkozó előtt ideges voltam, a kelleténél jobban is… Nem volt kellemes érzés, de amint kifutottam bemelegíteni, elmúlt és minden rendben zajlott” – mondta a játékos, aki a jövő héten válik nagykorúvá. Paradox módon lámpalázról beszél. A pályán ugyanis úgy tűnik, mintha nem félne semmitől. Könnyedén futballozik, de emellett nem fél a nehéz megoldásoktól sem. Legalább is a Trencsén elleni kezdőcsapatbeli bemutatkozása alkalmával így volt. „Az első passzok megnyugtattak, kipöcköltem az ellenfél lábai közül a labdát és egyszeriben hinni kezdtem magamban. Nagyon sokat segített, hogy az A-csapat tagjai remekül fogadtak az öltözőben. Senki sem érezteti velem, hogy fiatal játékos vagyok, folyamatosan buzdítanak. Ha valami nem sikerül, azonnal azt kiabálják: Nem baj! Ilyen környezetben csak kiválóan érezheti magát az ember” – mosolygott.
KÖSZÖNET FODREKNEK
Dunaszerdahely hosszútávon a fiatal labdarúgók neveléséhez szükséges legjobb feltételekkel büszkélkedhet Szlovákiában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ambiciózus klub első csapatánál évről évre folyamatos játéklehetőséget kapnának az ottani nevelések. Az A-csapat vezetőedzői – az eredménykényszer hatására is – pont, hogy hosszú ideig átnéztek az akadémia növendékein. Ez Branislav Fodrek érkezésével változott meg, aki régebben a szlovák ifjúsági válogatottakban is edzette Udvarost. „Azért kapott lehetőséget, mert megérdemelte. Minőséget mutatott. A felkészülés során meggyőzött arról, hogy konkurenciát jelenthet a többi labdarúgó számára. Óvatosan dobtuk be a mélyvízbe és amikor a kezdő sípőszótól lehetőséget kapott, úgy megragadta azt, ahogy egy fiatal játékostól ez elvárható. Az első akadályt sikerrel vette, de továbbra is finoman kell vele dolgoznunk” – állapította meg Branislav Fodrek, akinek az érdemeit maga Udvaros Nathan is kiemelte. „Sokat jelent számomra. Jó edzőről van szó, aki nem fél lehetőséget adni a fiataloknak. Már többször is a támogatásáról biztosított. Amikor a felkészülés során nem igazán ment a játék, mindig bátorított. Emiatt is hálásnak kell neki lennem.”
EGYSZERŰEN LÁTJA A FUTBALLT
Udvaros Nathan olyan középpályássá fejlődik, aki a támadószakaszban képes hozzáadott értékkel segíteni a csapatát. Remekül érzi magát az előretolt ék mögött, de képes egy vonallal hátrébb is futballozni. „Meggyőződésem, hogy a saját korosztályában Szlovákia egyik legnagyobb tehetsége. Kiválóan megtanulta a labdarúgás alapjait. Ki kell emelnem a technikai képességeit, az egyes játékhelyzetek megoldását… Ahogy mondják, egyszerűen látja a futballt. Megvan a kellő tehetsége, hogy magas szinten is letegye a névjegyét, viszont fizikailag még hozzá kell szoknia a felnőtt foci világához. Nincs kétségem afelől, hogy ez sikerülni is fog neki, hiszen egy intelligens srác. A jövőre nézve érdekes futballista válhat számunkra belőle” – mutatott rá a Dunaszerdahely szakvezetője, Branislav Fodrek, majd folytatta: „Erős az összjátékban, a cselezésben, a végső passzban, de mivel érzi a játékot, a köztes fázisban, a támadásépítésben is remekül teljesít. A komplexitás jellemzi őt. Képes valami mást kigondolni, meghúzni azt a bizonyos váratlant, ami a futballban nagyon értékes dolognak számít.”
A tizenhét éves fiatal tisztában van vele, hogy a Niké Ligában abszolvált első rajtjaival pályafutása fontos lépését tette meg, ám ez nem azt jelenti, hogy úgymond már győzött volna. „Tudom, hogy mindenben fejlődnöm kell, de a leginkább talán a fizikai oldalról, ezt hangoztatják manapság a leginkább az edzői stáb tagjai. Ebben a klub erőnléti specialistái vannak a segítségemre. Viszont a gyorsaságomon és a technikámon is dolgozom. Úgy gondolom, sok minden van, amin javíthatok” – folytatta a beszélgetést Udvaros Nathan.
GYEREKKORA ÓTA ÁLMODOZOTT
A tehetséges középpályás karrierje szülővárosában, Vágsellyén indult, 10 évesen pedig az FC Nyitrához került. A diák- és az ifjúsági korosztály határán fontos döntést hozott meg, amikor is elfogadta a csallóközi klub ajánlatát. „Az első évben még ingáztam Dunaszerdahelyre. Ezért köszönet jár Jozef Paľo edzőnek, aki abban az időben szintén az FC DAC 1904-hez távozott Nyitráról. Azt mondta, ő fog engem fuvarozni. Akárcsak később Branislav Fodrek, ő is támogatott, amikor szükségem volt rá. Neki is köszönhetően döntöttem a Dunaszerdahely mellett. Mindig hálás leszek neki” – magyarázta Udvaros Nathan, aki a fejlődéséhez szükséges minden dolgot megtalált a MOL Akadémián. „Az ember rögtön észreveszi, hogy Dunaszerdahelyen jobb feltételek állnak a fiatalok rendelkezésére a fejlődéshez. A nyitrai felnőtt gárda már nem az élvonalban szerepelt, ezért szerettem volna máshova igazolni” – mondta.
Tizennégy-tizenöt évesen nem volt egyszerű elhagyni az otthont. A fiatal Udvaros Nathan előtt viszont olyan célkitűzés állt, amelynek mindent alárendelt – professzionális futballista akart lenni. A pénzügyi gondok és a nyitrai felnőttcsapat az alacsonyabb osztályú bajnokságba való visszasorolása után nem úgy látta, hogy ez a szlovák labdarúgás egyik egykori bástyájában fog megtörténni. „Kiskorom óta szerettem volna sokat elérni a foci világában. Ez továbbra is az álmom” – húzta alá.
ERŐSEN INTROVERTÁLT
Udvaros Nathanról egy kedves legenda is kering Dunaszerdahelyen. Állítólag senki sem tudja, milyen a hangja. A csapattásaival nem igazán beszélget sokat… Bár a fiatal életkorhoz hozzátartozik, hogy valaki felhívja magára a figyelmet, ő szívesebben üldögél az öltöző egyik sarkában. „Az öltözőben egyáltalán nem hallatom a hangom, csendesebb típus vagyok. Szívesebben veszem, ha a teljesítményem beszél helyettem. És nincs olyan érzésem, hogy ez bárkit is zavarna” – mosolygott.
Branislav Fodrek vezetőedző egyetért abban, hogy Udvaros Nathan nem beszél sokat. „Tisztelettudó, alázatos is intelligens srác, aki inkább befelé forduló típus. Ezért is van vele szemben egy kicsit más hozzáállásunk a kommunikáció terén, elsődlegesen igyekszünk őt buzdítani és nem feleslegesen nyomást helyezni rá. Szereti a futballt, mindent feláldoz érte, így nem kell keményen bánnunk vele, leszidnunk vagy kritizálnunk, esetleg felemelni vele szemben a hangunkat. Inkább tanácsot kell adni neki, gyorsan megérti a dolgokat. Viszont dolgozik a mentális felkészültségének a javításán és bízom benne, hogy idővel egyre magabiztosabb lesz. Tapasztalatokkal felvértezve jelentős személyiség válik belőle, még ha sosem is lesz extrovertált. Mindig a pályán mutatott teljesítménye fog beszélni helyette” – állapította meg a sárga-kékek szakvezetője.
Udvaros Nathan mindenesetre remekül mutatkozott be a Niké Ligában és eddig a hozzáállása is meghozza a gyümölcsét. Milyen célokat szeretne egyszer elérni a pályán mutatott teljesítményével? „Elsősorban remélem, hogy a kezdő tizenegy tagja leszek. Természetesen, mint mindegyik fiatal játékos, én is a valamelyik komoly bajnokságban való szerepvállalásról álmodozom. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy ehhez nagyon hosszú út vezet, jelenleg pedig főleg a Dunaszerdahely sikereihez szeretnék hozzájárulni” – zárta a beszélgetést a fiatal középpályás.
Forrás: Vladimír Pančík, Šport napilap, 2025. szeptember 11., 18. oldal és denniksport.sk
dac1904.sk, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András, Fekete Nándor