![Illusztrációs felvétel (unsplash) Az oltásra történő regisztráció során már megválaszthatjuk az időpontot is](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/jan/7/cdc-un8tv9pw2ik-unsplash_0.jpg?itok=b_TKkUUa)
Eddig ugyanis csak orientációs helyszínt (megye, járás) határozhattunk meg, az időpontot pedig a rendszer utólag jelölte ki számunkra.
Mint ahogy arról az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová beszámolt, az oltásra az érdeklődők a www.korona.gov.sk oldalon regisztrálhatnak, ahonnan átirányítják őket az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) oldalára.
„A személyi adatok kitöltése után a jelentkező először megválasztja a járást, majd ezt követően megjelenik az adott járásban található oltóközpontok jegyzéke. Ekkor meghatározhatja az oltás kívánt időpontját az adott oltóközpontban“ – magyarázta Eliášová.
A regisztrációt a vakcina első és a harmadik adagjának esetében lehet igénybe venni, a második adag beadásának időpontját automatikusan küldi a rendszer. A dátum és az időpont megválasztására minden korcsoport esetében lehetőség van. „A gyerekeknél azonban természetesen csak azokba az oltóközpontokba lehet jelentkezni, ahol az adott korcsoportot oltják, s csak az oltás első adagjára“ – tette hozzá.
Az időpont megválasztását azok is kezdeményezhetik, akik már regisztráltak és várólistán vannak. Ők vagy automatikusan kapnak időpontot, vagy módosíthatják a regisztrációjukat konkrét időpontra. „Az oltásra jelentkezők abban az esetben élhetnek a konkrét időpont megválasztásának lehetőségével, ha a regisztráció során maximum 5 járást jelölnek meg. Amennyiben ennél több járást jelölnek meg, a rendszer várólistára teszi őket és automatikusan ad időpontot a választott járás oltóközpontjába“ – magyarázta Eliášová.
Emellett továbbra is lehetőség nyílik az oltás felvételére regisztráció nélkül is.
„Viszont mindenképp a regisztrációt ajánljuk, mert lehetővé teszi az oltóanyagok hatékony elosztását és a jobb szervezettséget az egyes oltóközpontokban“ – jegyezte meg, hozzátéve, hogy mindezek mellett az oltást vállaló körzeti orvosok és a mobil oltócsoportok is folytatják munkájukat.
(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)
Ezt már olvasta?
![A feljelentés ellenére marad felvidéki a vágta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/1/01-rov_5061-kell-01-enhanced-nr-4014.jpg?itok=2GRSu7Gh)
A feljelentés ellenére marad felvidéki a vágta
A Szlovák Értelmiségiek Szövetsége feljelentette Hájos...
![Automata defibrillátor (AED) került ki Dunaszerdahelyen is közterületre](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/14/4d8a8ad3-3222-48a8-a09d-ed2fa0aa5a90.jpeg?itok=hs11_kbP)
Automata defibrillátor (AED) került ki Dunaszerdahelyen is közterületre
Automata defibrillátor (AED) került ki a Csaplár Benedek...