Back to top

Az oktatásügyi minisztérium támogatná a nemzetiségi iskolák működését

Publikálva: 2024, június 3 - 13:17
Megjelentek az oktatásügyi minisztérium pályázati felhívásai, miszerint a nemzetiségi iskolák működését támogatnák.
Az oktatásügyi minisztérium támogatná a nemzetiségi iskolák működését

Regionális felhívás

Idén 50 ezer eurót különítettetek el a helytörténeti és hagyományőrző projektek finanszírozására. A támogatásra magyar tanítási nyelvű alap-, speciális alap- és középiskolák, illetve nemzetiség nyelvét oktató iskolák, s annak fenntartói legfeljebb 2000 euróra jogosultak. A pályázóknak nem kell önrészt biztosítaniuk.

Az oktatásügyi tárca célja ezúttal a történelemhez való ragaszkodás felélesztése. Olyan projektek benyújtását várják, melyek a tanulók történelemhez, helytörténethez, kultúrához és hagyományokhoz fűződő viszonyát tükrözik. Emellett a tervezetek kialakításakor a pályázóknak fókuszálniuk kell olyan témára is, mint az identitás erősítése.

A pályázatokat 2024. június 14-ig kell az illetékes regionális iskolaügyi hivatalhoz benyújtani. A sikeres projekteket pedig 2024. augusztus 26. és november 22. között kell megvalósítani.

További részletek és a szükséges dokumentumok az alábbi weboldalon találhatók.

Kisebbségi anyanyelv oktatásának támogatása

2024-ben az oktatási minisztérium a kisebbségek anyanyelv oktatásának finanszírozására írt ki pályázatot. A pályázatra 10 000 eurót különítettek el, a pályázók legfeljebb 2000 eurós támogatásban részesülhetnek.

A projekt célja, hogy segítse olyan nemzeti kisebbségek anyanyelvének oktatását, mint a horvát, lengyel, ruszin, roma, ukrán, német, cseh vagy bolgár.

A támogatással továbbá különböző nemzetiségek egymáshoz közeledését is szeretnék szorgalmazni, ezért az intézményi edukációt egymás megismerésére, elfogadására, valamint a közös együttműködése felé irányítanák.

A pályázat részleteit az alábbi honlapon tekinthetik meg.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: oktatásügy
Cookies