
A 62 év feletti személyeknek már nem kell évente kérvényezniük a településüknél a helyi adók fizetése alóli felmentésüket, vagy azok csökkentését. Mindez a helyi adókról szóló törvény módosításából következik, mely január elsején lépett érvénybe.
Ennek köszönhetően az idősebb generáció tagjai automatikusan mentesülnek a helyi adók fizetése alól, anélkül, hogy azt kérvényezniük kellene. A módosítás csak azokra a városokra és falvakra vonatkozik, ahol általános érvényű rendelet van érvényben az adómentességről.
A törvény lehetővé teszi a településeknek, hogy általános érvényű rendeletet hozzanak, melynek értelmében a lakosság egyes csoportjai számára csökkenthetik, vagy teljesen eltörölhetik a házuk, lakásuk, vagy építés alatt álló ingatlanuk után fizetendő adót. Ehhez az érintettnek bizonyítania kell, hogy megfelel a mentesítés, illetve adókedvezmény feltételeinek.
Az adómentességre, illetve adókedvezményre a 62 év feletti személyek tartósan jogosultak, illetve az általános érvényű rendelet hatályon kívül helyezéséig. A parlamenti képviselők ezért javasolták, hogy a szépkorúaknak a továbbiakban ne kelljen kérvényezniük az adómentességet, csökkentve ezzel a települések és egyben az érintettek adminisztrációs terheit is.
(Felvidék.ma/teraz.sk)
Ezt már olvasta?
Közterületen szemetel? Nem tartja rendben a telkét? Fontos változások léptek életbe a szabálysértési törvényben
2026. július 15-én országosan hatályba lépett a...
A mai DAC-meccs miatt lezárja a rendőrség a Sport utcát
Az augusztus 13-ai FC DAC–FC Twente Enschede UEFA...