Jelenlegi hely

Az év szállodája itt van a közelünkben

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2016, március 21 - 17:19 | Hírek
Március elején ismét kiosztották a Trend Top Szállodák díjait, amely a legjobb hazai hoteleket rangsorolja. A győzelmet holtversenyben a Dunaszerdahelytől pár kilométerre fekvő nyékvárkonyi ötcsillagos Amadé Château szerezte meg. A részletekről Farkas Ágotát, a hotel igazgatóját kérdeztük.
Az év szállodája itt van a közelünkben

„Nagyságrendileg 200 szálloda és étterem vett részt a versenyben. A zsűri úgy bizonyosodott meg a szolgáltatások minőségéről, hogy előzetes bejelentés nélkül, vendég gyanánt érkeztek.  Csupán távozáskor fedték fel magukat. Éppen ezért különösen becsülöm ezt a díjat, mert nem tudtunk a megmérettetésre felkészülni --  és a szakmai zsűri annak alapján döntött, amit minden más vendégünk tapasztalhat. A célunk ugyanis az, hogy a nap 24 órájában, a hét minden napján a maximumot teljesítsük. A szálloda hatodik éve működik, mára sikerült sajátos arculatot kialakítani: szerintem ezt is díjazta a zsüri. Nem vagyunk egyik nagy szállodalánc tagja sem, s valóban kíválónak kell lenni ahhoz, hogy ily magasra értékeljenek. Egyediségünket a Csallóköz történelmébe és a tájba való beágyazottságunk adja. Különleges programokat kínálunk, mint az aranymosás vagy történelmi séta szellemekkel, amelyek során megismerhetik a vendégek az Amadék és a kastély történet. A környékbelieket is szívesen körbekalauzoljuk a kastélyban: a „merjünk büszkék lenni az értékeinkre” jelszó jegyében. Olybá tűnik, idén érett be a munkánk gyümölcse” – tudtuk meg.

Az idei versenyben egyébként az évek óta a vezető pozíciót betöltő Grand Hotel Kempinski High Tatras-szal közösen végeztek a nyékvárkonyiak az első helyen. Az Amadé Kastélyszálló igazgatója szerint a siker tovább segítheti a látogatottság növekedését, elsősorban a hazai vendégek körében.

A kastélyszálló 30 szobával rendelkezik, nagyságrendileg 60 személy elszállásolására alkalmas, az étteremük pedig szintén kiváló, ahol a régiós ízekre helyezik a hangsúlyt. A vendégek az egész világból érkeznek, legtöbben a hazaiakon kívül Magyarországról, Csehországból és Ausztriából.
 

Címkék: Amadé Château