
1. helyezett – HC DAC női kézilabdacsapata
A HC DAC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata a 2024/25-ös szezonban klubtörténeti sikereket ért el. Az együttes fennállása során először hódította el a Szlovák Kupát, emellett második alkalommal nyerte meg a cseh–szlovák közös rendezésű MOL Ligát. A csapat sorozatban másodszor szerepelhetett az európai kupaporondon is, tovább erősítve helyét a régió és Szlovákia legerősebb női kézilabdaklubjai között.
2. helyezett – HC DAC U14-es csapata
A HC DAC U14-es lánycsapata szinte minden elérhető sikert begyűjtött saját korosztályában. A 2024/25-ös idény során nemzetközi tornagyőzelmeket aratott, emellett országos bajnoki címet, valamint a Nagyszombat és Nyitra megyét magában foglaló régiós bajnokság elsőségét is megszerezte. Európa egyik legrangosabb utánpótlástornáján, Prágában kategóriájában a második helyen végzett. A csapatból hat játékos is bekerült az U17-es válogatott keretébe.
2. helyezett – FK DAC 1904 A-csapata
A DAC felnőtt labdarúgócsapata a Niké Liga 2024/25-ös idényét a 4. helyen zárta, majd sikeresen megnyerte az UEFA Konferencia Liga-szereplésért rendezett osztályozót. A sárga-kékek tavasszal a bajnokság második legeredményesebb csapatának bizonyultak pontszerzés tekintetében, és ezt a kiváló formát ősszel is folytatták. Ennek köszönhetően a klub történetében negyedik alkalommal teleltek a tabella második helyén.
2. helyezett – FK DAC 1904 U14-es csapata
Az FK DAC 1904 U14-es csapata történelmi sikert ért el a 2024/25-ös idényben azzal, hogy megnyerte korosztályos bajnokságát. A Bazsó Zsolt vezetőedző irányításával szereplő együttes több rangos nemzetközi és hazai utánpótlástornán is diadalmaskodott. A csapat eredményességét jól mutatja, hogy négy játékosa is meghívót kapott a korosztályos válogatottba.
(dszi)
Ezt már olvasta?
A közösség ereje győzött a vasárnapi futóversenyen
A vasárnapi Target Everest Run ismét bebizonyította, hogy...
Dunaszerdahely Város Év Sportolója 2025 – 15 év alatti sportolók
A „Dunaszerdahely Város Év Sportolója 2025” díjátadó...
