Back to top

„Az ereinkben forró tűz” – októberben Vámbéry Napok

Publikálva: 2021, október 21 - 19:10
Október 21. és 23. között szervezi meg a Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Csallóközi Múzeum társszervezésében a XXI. Vámbéry Napokat, illetve „Az ereinkben forró tűz” című XIX. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát. Íme a program részletei.
„Az ereinkben forró tűz” – októberben Vámbéry Napok

Mottó: „Azt hiszem, hogy ez a tűz forrott már ereimben és ez az ördög lakozott már bennem, midőn a világra jöttem.” (Vámbéry)

 

2021. október 21.(csütörtök)

17:00  Egy magyar dervis Közép-Ázsiában – A Kelet-kutató Vámbéry Ármin című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitója, Helyszín: Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely

Program:

Köszöntőbeszédek: Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója

Könyvbemutató: „Bizalommal és lelki derűvel” – a XIX. Nemzetközi Vámbéry konferencia előadásainak antológiáját bemutatja: Zimonyi István professzor, tanszékvezető, egyetemi tanár

A kiállítást megnyitják: Dr. Kelecsényi Ágnes, az MTA Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményének vezetője és Dobrovits Mihály, turkológus, egyetemi docens,  a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke

2021.október 22. (péntek)

9:00 A Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntője, Helyszín: Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely, A verseny főszervezője: Tóth Tibor, földrajztanár

A versenyt vezeti: Domonkos Tímea, a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola pedagógusa

A zsűri elnöke: Fibi Sándor, a Vámbéry Polgári Társulás választmányának tagja, A zsűri további tagjai: Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, Zsigmond Tibor, történész, a Csallóközi Múzeum nyugalmazott igazgatója

9:00–12:00  Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Helyszín: a Thermalpark Hotel konferenciaterme, Dunaszerdahely

13:00  Vámbéry Ármin ülőszobrának megkoszorúzása (Bartók Béla sétány, Dunaszerdahely), Köszöntőt mond: Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere, Ünnepi beszédet mond: Pirický Gabriel egyetemi tanár, a Szlovák Tudományos Akadémia Keletkutatói Intézetének tudományos munkatársa

13:30 A Vámbéry Ármin Földrajzverseny ünnepélyes kiértékelése a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban

14:00–17:30   Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Helyszín: Thermalpark Hotel konferenciaterme, Dunaszerdahely

17:30   a Vámbéry-díj ünnepélyes átadása, Helyszín: a Thermalpark Hotel konferenciaterme, Dunaszerdahely

Laudációt mond: Dobrovits Mihály, turkológus, egyetemi docens,  a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke, Helyszín: a Thermalpark Hotel konferenciaterme, Dunaszerdahely

2021. október 23.(szombat)

9:00–12.00 Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Helyszín: a Thermalpark Hotel konferenciaterme, Dunaszerdahely

Ezt már olvasta?

Címkék: Vámbéry-napok
Cookies